Tömeges ételmérgezés Magyarországon: gyerekek tucatjai kerültek infúzióra

Tömeges ételmérgezés Magyarországon: gyerekek tucatjai kerültek infúzióra

agrarszektor.hu
47 gyerek került kórházba Budapesten, miután feltehetőleg a közétkeztetésben - óvodákban és iskolákban - veszélyes élelmiszert kaptak csütörtökön. A Nébih közölte: mindegyik érintett intézményt ugyanaz a közétkeztető vállalat látja el. A hatóságok soron kívül, járványügyi vizsgálat keretében kezelik az esetet, a Heim Pál Gyermekkórház folyamatosan fogadja a szüleikkel érkező beteg gyermekeket.

A hatóságok tudomására jutott, hogy a Budapest XIII. kerületében több nevelési és oktatási intézményt érintően halmozott, feltehetően az étkezéssel összefüggő enterális fertőzés kezdődött. Mindegyik intézményt ugyanaz a közétkeztető vállalat látja el - közölte a Nébih honlapján pénteken.

A vizsgálatokban Budapest Főváros Kormányhivatala illetékes népegészségügyi hatósága járványügyi vizsgálatot indított, a Pest Vármegyei Kormányhivatal élelmiszerlánc biztonsági munkatársai pedig felfüggesztették az érintett főzőkonyha működését, majd a mintavételeket követően azonnali fertőtlenítőszeres nagytakarítást rendeltek el. A mintákat a Nébih laboratóriuma soron kívül vizsgálja.

A sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatban megerősítjük, hogy több nevelési és oktatási intézményből tegnap délutántól folyamatosan érkeznek gyermekek a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézetbe hányásos, hasmenéses panaszokkal, valamint dehidratációs (kiszáradásos) tünetekkel, feltehetően ételmérgezés következtében  - közölte az egészségügyi intézmény pénteken. A kórház hozzátette:

Intézetünk mindkét kórháza, az Üllői úti központi és a Madarász utcai gyermekkórháza zökkenőmentesen fogadta és látta el az eddig beérkezett 47 gyermeket, akik 1 és 14 év közötti életkorúak, infúziót igényeltek, állapotuk jelenleg stabil.

A Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet az ország kijelölt toxikológiai és infektológiai központja, valamint országos járványkórházként teljes felkészültséggel működik. A folyamatosan érkező gyermekek ellátása szervezetten, szakmailag magas színvonalon zajlik, intézményünk minden szükséges személyi és tárgyi feltétellel rendelkezik a folyamatosan érkező betegek biztonságos fogadásához és kezeléséhez - áll a kórház közleményében.

Szeretnénk megnyugtatni a szülőket, hogy orvosaink és ápolóink mindent megtesznek a gyermekek gyors felépülése érdekében. A kórházi ellátás a megszokott rendben, zavartalanul folyik, és szükség esetén további kapacitások bevonására is felkészültünk

- áll a szövegben. A szülőknek elsődlegesen arra kell figyelniük, hogy a gyermek elegendő folyadékhoz jusson, hiszen a hányás és hasmenés gyors kiszáradáshoz vezethet. A folyadékot lehűtött állapotban kis kortyokban érdemes adni, víz, enyhén cukrozott tea vagy speciális rehidráló oldat formájában. Az intézmény felhívja a figyelmet:

Könnyű és vegyes étrendet (nem zsíros és puffasztó) lehet adni, amíg a bélrendszer helyre nem áll. Fontos, hogy a gyermek pihenjen, maradjon otthon, és ne menjen közösségbe, amíg tünetei fennállnak. A szülők figyeljék a kiszáradás jeleit, például kevesebb vizelet, száraz száj, aluszékonyság, és ha ezek megjelennek, azonnal forduljanak orvoshoz.

Hasznos, ha a szülők feljegyzik, mikor kezdődtek a panaszok, és milyen gyakori a hányás, illetve a hasmenés, mert ez segíti a diagnózist. A legtöbb esetben megfelelő folyadékpótlással, pihenéssel és kímélő étrenddel a gyermek néhány nap alatt teljesen felgyógyul. A kórház hozzátette: az intézet Sürgősségi Centruma az Üllői út 86. I. bejáraton keresztül folyamatosan fogadja a szüleikkel érkező beteg gyermekeket.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2025. december 5. 06:03