Megnyílt Törökbálint első öko-óvodája

agrarszektor.hu
Ma adták Törökbálint első, 180 kisgyermeket befogadó öko-óvodáját - írja az alternativenergia.hu.

A létesítmény megújulási projektje 2008-ban indult, összesen 817 millió forintba került, amelyből 250 millió forintot az EU biztosított.

A környezetbarát és akadálymentes Bóbita Óvodában a gyermekek a kompetencia alapú oktatásnak köszönhetően már kiskorban elsajátíthatják az egész életen át tartó tanulás képességét, valamint az épületnek és a nevelőknek köszönhetően megértik a környezettudatosság fontosságát.

Törökbálinton az utóbbi években a közoktatási intézményei férőhelyhiányossá váltak, az óvodák például 120%-os feltöltöttséggel működnek, így a város saját elkötelezettsége és anyagi hozzájárulása mellett pályázattal fordult az EU-hoz. A kérelem eredményeképp az Európai Unió - az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával - 250 millió forintos támogatásban részesítette a 2008-ban induló projektet, ehhez a törökbálinti önkormányzat 567 millió forint saját forrással járult hozzá.

Az intézmény fejlesztésére a 65 pályázó tervei közül Balázs Mihály Kossuth-díjas építészre és stúdiójára, a kivitelezésben pedig a közbeszerzési eljárás eredményeként a Kalotherm Zrt.-re esett a választás. A tervek során kiemelt hangsúlyt kapott a természetazonos anyagok használata, a környezetbarát technológiák alkalmazása és a célszerű takarékos megoldások. Az új épület egyik ökológiai szempontból fontos jellemzője, hogy a talajfelszínhez igazodva helyezkedik el, miközben egy zöld növényzettel, fűvel borított tető védi a létesítményt a hőtől és hidegtől.

 

 

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44