Ki ne sajnálná az erdőt, ha lángokban áll, vagy hatalmas szélvihar dönti ki a fákat? Ha az ónos eső vastagon ráfagy az ágakra és összetöri a fakoronákat, vagy amikor hernyók ezrei rágják kopaszra a lombozatot, ki ne gondolna arra, hogy mekkora kár történt? Pedig az ilyen és ehhez hasonló természetes bolygatások bizonyos mértékig és gyakorisággal minden erdei ökoszisztéma velejárói azóta, hogy erdők vannak a földön. Ezek az események hozzájárulnak az élővilág sokféleségének, az erdők változatos szerkezetének kialakításához és fenntartásához, egyúttal az állandó megújulást támogatják - olvasható az ELKH közleményében.

Megtudtuk, mi várhat a magyar erdőkre: így dőlhet el rengeteg fa sorsa itthon

A kormányrendelet nem utasításokat, hanem lehetőségeket tartalmaz, amely lehetőségek alkalmazását továbbra is független hatóság ellenőrzi.

A természetes tüzek elsősorban a boreális éghajlati régió fenyveseiben jellemzőek, a viszonylag gyakori avartüzektől kezdve a sokkal ritkább, akár több száz év különbséggel bekövetkező pusztító tüzekig. Európa mérsékelt övi részén, ahol a kevert fafajú lombos erdők a természetesek, inkább az úgynevezett lékdinamika, azaz az idős fák kisebb-nagyobb csoportjainak pusztulása, az erős szelek okozta fakidőlés, valamint a kártevő rovarok pusztítása a jellemző. A kutatócsoport most egy korábbi erdőökológiai koncepciót fejlesztett tovább és tesztelt valós adatokkal, aminek keretében a természetes bolygatások három fő jellemzőjét vizsgálták: gyakoriságukat (hogy hány évenként következnek be), az általuk érintett területek átlagos nagyságát, valamint intenzitásukat, vagyis hogy az élő fák hány százalékát pusztították el.  

Drámai a helyzet Európában: rekordnagyságú tüzek pusztítottak az erdőkben

Szlovéniában nemzedékek óta a legnagyobb erdőtűzzel kellett megbirkózni.

A bolygatások mértékét, gyakoriságát és intenzitását egy háromdimenziós ábrán megjelenítve azok jellemzői összevethetők az adott terület erdőgazdálkodásának jellemzőivel. Az összehasonlításhoz a kutatók tizenhárom boreális, illetve mérsékelt övi európai ország erdőadattárainak erdőgazdálkodási adatait használták fel. A természetes bolygatások jellemzését dendrokronológiai információkon alapuló cikkek összegzésével végezték el. A dendrokronológia a faegyedek törzséből történő furatvételen alapuló, az életkor és egyéb változások meghatározására alkalmazott módszer. A minták alapján következtetni lehet a faállományban történt korábbi bolygatásokra, a fák korától függően akár több száz évre visszamenőleg is rekonstruálni lehet az eseményeket. A természetes bolygatások kapcsán azért van szükség ezekre a történeti adatokra, mert a klímaváltozás miatt ezen események (tűzesemények, rovarkártevők gradációja) gyakorisága megnőtt, és az összehasonlításhoz a kutatóknak szükségük van a korábbi, természetes referenciára. 

Komoly kihívással küzd a magyar erdőgazdálkodás: ez segíthet az ágazaton

A hazai erdészetek ki tudják elégíteni a megnövekedett tűzifaigényt, a természet károsítása nélkül.

Az adatok azt mutatták, hogy Európa boreális és mérsékelt övi területeinek 73 százalékán az úgynevezett vágásos erdőgazdálkodás terjedt el, amelynek keretében a tarvágások és a kötelező felújítások rendben követik egymást. A folyamatos erdőborítást biztosító erdőgazdálkodási üzemmódok aránya a 10 százalékot sem éri el. Az összehasonlítás rávilágított, hogy a vizsgált jellemzők alapján a különböző üzemmódok hatásai más-más mértékben térnek el a természetes bolygatásokétól. Míg a sarjaztatás, illetve a vágásos gazdálkodásra jellemző tarvágás és a fokozatos felújító vágásos gazdálkodás sajátosságai alig vannak átfedésben a természetes bolygatások jellemzőivel, a folyamatos erdőborítást biztosító szálalásos gazdálkodási módok hatásukat tekintve sokkal közelebb állnak a lékdinamikához. 

A természetes bolygatások és az európai erdőgazdálkodás jellemzői között nagy különbségeket találtunk. Egyrészt a természetes bolygatások az erdőgazdálkodási módszereknél sokkal nagyobb változatosságot mutatnak, másrészt fontos különbség, hogy egy adott mértékű és gyakoriságú természetes bolygatás átlagosan sokkal több élő és holtfát, és ezáltal biomasszát hagy maga után, mint az egyéb jellemzőiben hasonló erdőgazdálkodási beavatkozás

- mondta ki Aszalós Réka, az ÖK munkatársa, a cikk első szerzője.

Durva bírság jár ezért a magyar kertekben: sokan nem is tudják, pedig tilos

Nem mindegy hogy és honnan szerzel olcsó tűzifát.

A lékdinamika esetében, bár ez gyakorlatilag minden évben érinthet egy kisebb erdőterületet, a fák nagy része életben marad. Ugyanakkor egy nagy kiterjedésű, hatalmas vihar az erdőállomány akár 90 százalékát is elpusztíthatja, azonban ez csak nagyon ritkán következik be

- fogalmazott Ódor Péter, az ÖK Erdőökológiai Kutatócsoportjának vezetője, a tanulmány egyik szerzője. 

Az egyes erdőgazdálkodási módoknak eltérő hatásuk van az erdők állapotának alakulására. A tanulmány alátámasztja, hogy a védett területeken kiemelten fontos az alternatív erdőgazdálkodási módszerek alkalmazása, amelyek hozzájárulnak a biodiverzitás védelméhez és az erdei ökoszisztéma-szolgáltatások lehető legnagyobb változatosságának biztosításához. 

Megszólaltak a szakértők a fakitermelés szabályaival kapcsolatban: ez vár az erdőkre

Nem kell egyből felelőtlen, pusztító erdőirtásra gondolunk.

A természetes bolygatások változatos szerkezetű, sokféle fafajból álló és különböző korosztályú állományfoltok, különböző méretű és korhadási állapotú holtfák komplex mintázatát hagyják maguk után, ami táji szinten ellenállóbb erdei ökoszisztéma kialakulásához vezet. Az európai erdőgazdálkodás nincs összhangban ezekkel a természetes folyamatokkal. Ha a természetes bolygatásokat kissé jobban tudnák utánozni a kezelt erdőkben, azokat ellenállóbbakká tehetnék a gyorsan változó éghajlat hatásaival szemben - hangsúlyozta William S. Keeton, a Vermonti Egyetem professzora, a cikk utolsó szerzője az egyetem sajtóközleményében. 

A kutatás eredményei szerint olyan táji szintű, mozaikos gazdálkodásra lenne szükség, amely integrálja a faanyagtermelést nem szolgáló védett kíméleti területeket (pl. idős erdőfoltok, erdei vizes élőhelyek) és azokat a gazdasági művelés alatt álló erdőtömböket, amelyekben megtalálhatók a természetközeli erdők legfontosabb elemei, így a nagy méretű, idős habitatfák, valamint a fekvő és álló holtfák. A tanulmányban foglaltak sok tekintetben illeszkednek ahhoz az előremutató, EU-szintű törekvéshez, amelynek célja a természetközeli erdőgazdálkodás meghonosítása a gyakorlatban.