Ökológiai vízpótlás valósult meg a Tisza-Túr árvízi tározó területén a "Vizet a tájba!" programban - mondta V. Németh Zsolt, az Energiaügyi Minisztérium vízgazdálkodásért felelős államtitkára Tiszabecsen. Szavai szerint korszakhatárhoz érkezett a magyar vízgazdálkodás, mert több évtized után egy minisztériumban egyesült a két nagy terület, vagyis a víziközművekért való felelősség és a vízkészletekkel való gazdálkodás. Az új korszak a vizek megtartására fókuszál, számos nagy beruházás segíti a víz visszatartását. Majdnem minden vízgazdálkodási felelősségi kör a tárcához került - hangsúlyozta.
Munkájuk során újabb kihívásokkal szembesülnek, erre példaként említette, hogy a térségben egyszerre kell vízbőséget és vízhiányt kezelni. Ezért tárcaközi bizottság jött létre, ami jelzi, hogy a vízügy önmagában nem tudja megoldani a problémát. A tárcaközi bizottság 300 kilométer hosszan rekonstrukciós programot indított, melyben szivattyútelepek, műtárgyak újulnak meg - ismertette V. Németh Zsolt, hozzátéve, hogy az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) egy új online felületen várja azon gazdák jelentkezését, akik a területükön vizet szeretnének megtartani, már közel 370 ilyen jelentkezést regisztráltak.
A Tisza-Túr árvízi tározónál lehetőség van arra, hogy a vizet a tájba kivezessék. Itt napelempark teszi lehetővé, hogy a vízpótlás, ökológiai vízkihelyezés megvalósuljon vásárolt villamosenergia nélkül. Ez a vízügynek új technológiai lehetőséget jelent - mutatott rá az államtitkár.
Tilki Attia, a térség országgyűlési képviselője elmondta: a környéken élők pontosan tudják, hogy milyen érzés az, ha az egész élet munkájával felépített házuk összeomlik, és emlékeznek 2001-re is, amikor a Tisza elöntötte a térséget. A tározók az ott élőknek békét és biztonságot jelentenek - hangsúlyozta.
Gacsályi József, az OVF főigazgató-helyettese elmondta, hogy a vízmegtartásra kellett megoldást találniuk, a Vizet a tájba! programban a vizet ott és akkor kell megtartani, amikor elérhető. A fejlesztés keretében ez sikerült - mondta, hozzátéve: vizsgálják azt, hogy hol tudják a meglévő létesítményeiket még jobban kihasználni. Az elárasztás a természetvédelmet, az agráriumot és a fenntartható vízgazdálkodást egyaránt szolgálja - mutatott rá.