1500 haszonbérleti szerződést kötött eddig az NFA, visszafizetik a regisztrációs díjakat

agrarszektor.hu
A Nemzeti Földalapkezelő Szervezet összesen 65 ezer hektár állami földet kíván haszonbérletbe adni, ebből 40 ezret hirdetett meg, 25 ezret pedig már másfélezer szerződéssel bérbe is adott.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A sajtótájékoztatón Szabó Csaba földügyekért felelős miniszter elmondta, a zártkertekben földdel rendelkezőknek március 31-ig kell bejelenteniük a földhasználatot. A bejelentés azért szükséges, mert az állam megújítaná a háztáji gazdálkodás rendszerét, amelyhez támogatást is kapcsol majd. A miniszteri biztos beszélt arról is, hogy a földhasználók 6 ezer forintos regisztrációs díját várhatóan eltörlik, mivel egy állami adatbázis létrehozásáért nem illik pénzt kérni az abba adatot szolgáltatóktól. Akik már befizették a regisztrációs díjat, vissza fogják kapni.
A 65 ezer hektár állami föld a teljes magyar termőföld területnek alig több mint 1 százaléka - ismertette az adatokat Sebestyén Róbert. A már megkötött haszonbérleti szerződések 80 százaléka jut a magánszemélyekre, a fennmaradó a jogi személyekre. Ez utóbbiak is családi gazdálkodók, csak adózási vagy egyéb szempontok miatt választották a társasági formát. Az eddig bérbe adott területnek 75 százaléka jut a magánszemély gazdálkodókra.

Az átlagos bérbe adott terület 15-18 hektár. A 20 éves bérleti idő alatt a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet folyamatosan ellenőrzi a bérlőket, hogy betartották-e a szerződésben vállalt kötelezettségeiket. Először az éves jelentéseik alapján, majd a helyszínen ellenőrzik a gazdákat - mondta az elnök. Idén 4 milliárd forintért vásárolhat termőföldet a földalapkezelő, a spekulatív célú földvásárlásnál is él az elővásárlási jogával - tette hozzá Sebestyén Róbert. Szabó Csaba ismertette: a nemzeti parkok a következőkben ugyanolyan feltételekkel adhatnak bérbe földet, mint a földalapkezelő, azaz aranykoronánként 1250 forintért.

A biztos beszámolt arról is, hogy készül az üzemszabályozási és az integrációs törvény tervezete. Ez utóbbi meghatározása szerint az integrátor olyan nonprofit szervezet lesz, amely az egységes beszerzést és értékesítést végzi.

(MTI)

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
EZT OLVASTAD MÁR?