Most kiderül: valóban kell napelem a földekre Magyarországon?

Most kiderül: valóban kell napelem a földekre Magyarországon?

Az elmúlt időben egyre több földön találkozhattunk napelemekkel vagy napelemparkokkal. Ez annak tudható be, hogy egészen idáig a naperőmű fejlesztések virágkorát éltük meg, köszönhetően a mára már kivezetett KÁT rendszernek. Mormer Miklós, a Solar Markt Csoport projektigazgatója az Agrárszektornak elmondta, hogy a korábbi évekre jellemző volt a termőföldek értékesítése naperőmű fejlesztés céljából, azonban tekintettel arra, hogy a magyar villamosenergia-hálózat további bővítése nélkül további csatlakozási pontok kiosztására egyelőre nincs lehetőség, ebben ma már nem érdemes gondolkozni. De miért fontos mindez a mezőgazdaság számára? Mi az a zöld energia? Ezekre és sok más kérdésre is kerestük a választ.

Mint megtudtuk, a KÁT, tehát a „Kötelező Átvételi Tarifa” rendszer lényege, hogy a megújuló energiaforrásból, nem saját felhasználásra megtermelt villamos energiát a Rendszerirányító (MAVIR) kötelezően átveszi és kormányrendeletben meghatározott támogatott áron - megvásárolja a villamosenergiát egy hosszú távú szerződés keretében. Ezzel a lehetőséggel igyekeztek minél többen élni, és amiatt láthatunk számos naperőművet a földeken, mert mostanra fejeződtek be azok a beruházások, amelyek csatlakozási folyamatát már 2017 előtt megkezdték a beruházók.

EZ IS ÉRDEKELHET

Korábban szívesen vásárolták fel beruházók naperőműépítés céljából azokat a termőföldeket, amelyek az átlagosnál alacsonyabb minőségűek voltak és a közelben meglévő alállomás vagy nagyfeszültségű vezeték volt található. Mivel azonban egy ilyen erőmű engedélyezési folyamata évekig is eltarthat, így a ma látható erőművekhez a szükséges földterületet nagyrészt már évekkel korábban leszerződték. A nagyméretű erőművek teljesítménye elérheti egyébként akár az 50MW-ot, és a területi igényük a kb. 90 hektárt. Ezekből a nagy erőművekből ma már mintegy 3500MW-nyi működik az országban

- fogalmazott Mormer Miklós.

Mi az a zöld áram?

Zöld áram nevezzük azt a villamos energiát, amit megújuló erőforrásból állítanak elő - például szélerőművekkel, napelemekkel, biomassza égetésével -, ezáltal nem károsítva a környezetet. A szénből vagy földgázból előállított áram egyik fő problémája, hogy mindössze 50 évnyi tartalékunk maradt a fosszilis erőforrásokból, amelyek viszont csak évmilliók alatt tudnak megújulni. A fosszilis tüzelőanyagok használatának másik problémája pedig a környezetszennyezés és a széndioxid-kibocsátás, amelynek éghajlatváltozási hatása mindenhol megfigyelhető, és elsősorban pont a mezőgazdaságban okoz gyors és drasztikus változást.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mormer Miklós szerint a megújuló energia használatára úgy érdemes tekinteni, hogy lehet, hogy ma még drágább, mint a több százéves infrastruktúrával rendelkező, hagyományos módon kitermelt energia, de a többlettel egy fenntarthatóbb világot hozunk közelebb a jövő nemzedékei számára. A naperőművek működésével kapcsolatban elmondta, hogy a napfényből előállított zöld áramot egy alállomáson keresztül a villamos energia hálózatba táplálják. Az áramnak egy nagy problémája, hogy jelenleg a tárolása csak elég drágán oldható meg, így az lenne a céljuk, hogy a megtermelt áramot - legyen az zöld vagy fosszilis eredetű - azonnal fel lehessen használni.

Hogyan profitálhatna ebből az agrárium?

A korábbi évekre jellemző volt a termőföldek értékesítése naperőmű fejlesztés céljából, azonban tekintettel arra, hogy a magyar villamosenergia-hálózat további bővítése nélkül további csatlakozási pontok kiosztására egyelőre nincs lehetőség - ezért ebben ma már nem érdemes gondolkozni.

Jelenleg azt látjuk, hogy 2030 előtt új hálózati kapacitások befogadására nem igazán van lehetőség, csak a meglévő csatlakozási pontok fejlesztésében érdemes gondolkodni. Tehát a termőföldek további nagymértékű bevonására vélhetően nem kerül sor a következő években.

Másik lehetőség - és az agráriumban is sokan éltek ezzel - a saját célra történő kisebb naperőművek építése. Ez egy nagyon is logikus lépés, a szakember szerint viszont a legtöbben nem tudják felhasználni minden időszakban az általuk megtermelt zöld áramot, túlméretezett erőművet pedig nem gazdaságos építeni és üzemeltetni. Így a teljes fogyasztásuknak csak egy részét tudja kiváltani a saját erőmű megoldás. Arról nem is beszélve, hogy minél több áramot termelnek saját maguk, annál nehezebb dolga van az áramszolgáltatójuknak a fennmaradó áramfogyasztásuk pontos meghatározására vonatkozóan. Ez természetesen megnehezíti és megdrágítja az ellátás biztonságát.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ettől függetlenül ma már mindenképpen szükséges a megújuló energiaforrások használatának támogatása, hiszen a nap holnap is felkel, csak az nem mindegy, kinek dolgozik.Tehát az agráriumban is a versenyképesség alapja lesz zöld technológiák használata vagy támogatása, mivel így lehet majd a jövőben kedvezményes hitelhez vagy pályázatokhoz jutni, illetve kiszámíthatóbb energia költségekkel dolgozni. A Solar Markt Csoport az E.ON Hungária Csoport-tal közösen fejlesztett ki egy megoldást nagyvállalatok számára, amelyeknek a nagy villamosáram-fogyasztás mellett költséges vagy rugalmatlan lenne csak saját termelésből megoldani a magas arányú zöld energia ellátását.

"Green Cloud" -nak neveztük el a termékünket, amely úgy működik, hogy egy nagy erőműből több ügyfelünket látjuk el párhuzamosan, így kihasználva a modern és hatékony zöld áram termelés előnyeit, miközben az E.ON Hungária Csoport garantálja ügyfeleink teljes ellátási biztonságát, amikor a naperőmű nem termel. Azt gondolom, hogy nagyfogyasztók számára ez jelenti a rugalmas és valódi ESG-hatást biztosító megoldást arra, ha egyre növekvő arányban kívánnak zöld áramot vásárolni, hazai naperőműből, ellátásbiztonság és pénzügyi tervezhetőség mellett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Érdemes már most beruházni

Egyre többen használnak megújuló energiát - öntözésre vagy saját telephelyen például -, de még mindig túlnyomó részben a fosszilis áram kényelmére támaszkodnak. Azonban az áram árának drasztikus változásai az elmúlt években komolyan próbára tették a korábbi várakozásokat. A piaci bizonytalanságok mellett a megújuló energia egyre növekvő arányú használata jelentős fejlesztési igényeket is jelent a teljes hálózaton, amelynek nemcsak hatalmas a költsége, hanem egyre modernebb megoldásokat kíván mind az áram termelésére vonatkozóan, mind pedig annak a fogyasztókhoz történő biztonságos eljuttatása kapcsán.

Azt gondolom, hogy egyre nehezebb lesz megoldani a zöld áramellátást magas arányban, és ennek a költsége is növekedni fog, mivel mindenki egyszerre várja majd a megoldást, miközben a feltételek egyre nehezedni fognak. Aki 2030-ra akar jelentős zöldülést elérni, annak már most érdemes elindítani a beruházásait, felmérni a lehetőségeit.

A Solar Markt Csoport projekt igazgatója szerint alapvetően a saját felhasználású erőmű kialakítása lehet számukra a megoldás a hálózat telítettsége miatt. Így is az egyik fő kérdés az engedélyezés, mivel sok helyen a hálózati adottságok korlátozzák a lehetőségeket, ezért mindenképpen érdemes azzal kezdeni, hogy egyáltalán mit lehet építeni. A második lépés a gazdaságos méret és technológiai megoldás kialakítása, illetve annak eldöntése, hogy kire bízzák a kivitelezést és az üzemeltetést. Nagyfogyasztók esetén mindenképpen javasolja a külső erőmű használatának bevonását a saját erőmű mellé.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44