A klasszikus spenótok

A paraj vagy spenót (Spinacia oleracea) Közép-, és Délnyugat-Ázsiában őshonos, de mára kultúr-változata az egész világon elterjedt. Európai ismertsége Franciaországból indult a 16. században, Medici Katalin udvarában vált népszerűvé. Különböző kertészeti változatai egy vagy kétéves növények. Akik sok spenótot fogyasztanak, nekik célszerű az ételek készítésekor egy kevés tejet hozzáadni, mert az ebben lévő kalcium reakcióba lép a paraj oxálsav tartalmával. Így e kémiai reakció az edényben megy végbe és nem az emberi szervezetben, aminek köszönhetően csökkenthető az oxálsavnak a vesekő kialakulását fokozó hatása.

Vannak tavaszi, nyári és őszi vetésű áttelelő fajtái, előbbi kettőt érdemes szakaszosan vetni, a folyamatos betakarítás érdekében. A tavasziak előnye (például Matador és Popeye fajták), hogy alacsony hőmérséklet és kevesebb fény mellett is megfelelő a levélképződésük. A nyári fajtákat (például Emilia, Saga) július-augusztusban lehet vetni, és ősszel szedni. Az őszieket (például a Monorez fajta) szeptemberben érdemes vetni, ezek kikelésük után már tőlevélrózsás állapotban telelnek át, így tavasszal igen korán szedhetők lesznek.

A kétméteres spenótfa

Az óriás vagy kerti laboda (Atriplex hortensis) a nálunk is ismert gyomnövénynek a libatopnak a közeli rokona. Nagyon könnyen termeszthető „átévelő” növény, azaz egynyári, de elszórja a magját és következő évben újra kikelnek példányai, ilyen formán látszólag évelőként viselkedik. Vannak zöld, bordó és színes levélváltozatú fajtái is. A zöld levelűeknek a legerőteljesebb növekedése, őszre akár 2-3 méteresre is megnőhet egy-egy példány, szára addig elfásodik, hogy nagy levéltömegét tartani tudja. A leveleket az első magok beéréséig szedhetjük. A szedés során hagyjunk meg 1-2 levélpárt az adott hajtáson így a növény hamarabb hoz új hajtásokat. Nyár elejétől késő őszig folyamatosan szedhető, mert mindig növekedésben van, így mindig van rajta zsenge levél. A levelek szedésével további növekedésre serkentjük a növényt, így minél többet fogyasztunk belőle annál több új levelet hajt. Salátákba frissen is tehető, emellett amit spenótból készíteni lehet ételt, arra a laboda is alkalmas.

Klímaváltozásra felkészülve

Az új-zélandi spenót (Tetragonia tetragonioides) egyre kedveltebb hazánkban is, részben sajnos. Levelei a mi spenótunktól eltérően pozsgások, némi víz raktározására képesek, nagyon jól alkalmazkodtak az erős napsütéshez és a szárazsághoz, tehát a klímaváltozás miatt egyre inkább forró aszályos nyarainkat is kibírja ez a növény. Melegigényes, elegendő május közepén vetni, így a hónap végére kikel. Ha tápanyagdús jó vízgazdálkodású talajban tartjuk, akkor gyorsan fejlődik. Az öntözést meghálálja, tehát az, hogy tűri a szárazságot nem jelenti azt, hogy feltétlen szereti is az ilyen körülményeket. Kórokozója, kártevője alig van. Hajtásdugványozással is szaporítható, nem csak magvetéssel, így kora ősszel, ha meggyökereztetünk és becserepezünk belőle kisebb példányokat, akkor a fagyos idő beálltával a szobában folytathatja pályafutását.

Árnyékos helyen is van élet

A téli porcsin, vagy bányászsaláta (Claytonia perfoliata) egy igen kis termetű spenóthelyettesítő növény, emiatt akár cserépben is tartható. Rengeteg magot hoz, nagyon szapora, ami termetét jól ellensúlyozza. Efemer növény, azaz nagyon rövid a tenyészideje, tavasztól-őszig több nemzedéke is kikel, fejlődik, majd magérlelés után elpusztul. Kertben tartva nagyon jól alkalmazkodik a körülményekhez, csapadékosabb időszakban „előjön”, aztán ismét eltűnik. Félárnyékos helyen is jól fejlődik.

Ha nincs elég helyünk, megoldás a kúszóspenót

A kaukázusi hegymászó spenót (Hablitzia tamnoides) gyorsan növekszik és nagyon ellenálló növény, nagy felületek befuttathatók vele, akár két meter magasra is felkúszik. Tavasszal fiatal hajtásai a földből is kiáshatók, és mint a halványított spárga, úgy fogyaszthatók. Levelei pedig késő tavasztól a fagyokig folyamatosan szedhetők. A Kaukázusban honos, és onnan került Svédországba, Norvégiába és Finnországba, ahol már többmint 100 éve termesztik.