Évtizedekkel ezelőtt és azt megelőzően a tárolás igen fontos kérdés volt, hiszen míg a befőzés, savanyítás időigényes feladatok, a zöldségtárolás ennél jóval egyszerűbb. Ráadásul, ha sikeres, akkor vitamindús, friss zöldségeket eredményezett egész télen át.

Betakarítás tél alól

A hosszabb ideig tárolható zöldségeket az őszi betakarítás után pincében, veremben, esetleg kamrában tárolták az emberek. E tárolási módok előnye, hogy biztosan nem fagyott meg a termény, hátránya, hogy ezzel is akadt munka, hiszen a homokba, pincébe rétegezni sárgarépát, petrezselymet, zellert, csak válogatás után lehetett, mert ha beteg került a tárolóba, az az egészet végig fertőzte, és akár napok alatt megsemmisült a teljes tárolt mennyiség.

Volt példa azonban arra is, hogy annyi termés lett, hogy nem fért el ezekben a tárolókban - vagy egyszerűen csak lusta volt a gazda betakarítani. Ekkor következett az be, hogy tél alól kellett betakarítani. Ez annyit jelent, hogy a téltűrő, vagy részben fagyálló növények kinn maradnak a kertben a helyükön, és a tél folyamán, ahogy szükség van rájuk a konyhában, úgy lehet a kertből szedni ezeket.

Természetesen az időjárás ekkor is nagy úr volt, hiszen a zöldségek fajonként, fajtánként eltérő hidegtűrő képességűek. Van, amelyik az olvadó hólé hatására romlik meg, így ha valaki úgy dönt, hogy tél alól akar „szüretelni”, akkor számítson rá, hogy ez egy ideig lehetséges, míg a hőmérséklet nem csökken le tartósan fagypont alá, de amint ez bekövetkezik, már a kint hagyott növények egy része is megfagy. Másik hátránya e módszernek, hogy egyes zöldségeket, amikor fagyott a talaj, nem tudjuk felszedni. Ilyen például a burgonya. Tehát a kinn maradt tövek alól, csak felengedett talaj esetén tudunk felszedni. Hátrányai mellett azért előnyei is vannak a módszernek. Nem kell a teljes mennyiség betakarítására egyszerre időt fordítani, és nem kell a tárolással bajlódni. Nem kell „csírátlanítani” a burgonyát, mint a kamrában tartott társait, nem kell havonta átválogatni a répát, káposztát, hogy nem indult-e romlásnak valamelyik, tehát időt is spórolunk mindezzel.

Vannak olyan növények is, melyeknek kifejezetten jót tesz íz szempontjából, ha megcsípi őket a fagy, mert e fagyhatásra alakul ki a magasabb cukortartalmuk. Ilyen például a sütőtök, ami akkor igazán édes, ha „dércsípte”, ám a szabadban egyszerűen kint hagyva esetleg többedmagával összerakva, vagy szalmával takarva, akár tél végéig is állja a hideget. A csapadékot már kevésbé.

A káposztákat is „lábon hagyhatjuk”, jól bírják a telet a hosszabb tenyészidejű fajtái. A nagyobb külső leveleit ekkor érdemes összekötni, hogy a csapadék ne rongálja a fogyasztható központi óriásrügyet. Ha ez nem megoldható, egyszerűen szedjük össze, rakjuk halomba, és takarjuk be. A kelbimbó egész télen szedhető, de erre lehetőleg fagymentes időszakot válasszunk. Amelyik kelbimbó rügyet megfogtuk, azt szedjük is le, különben megromlik. Ennek oka, hogy ahol hozzáérünk, letöröljük a felületét hamvassá tevő és védő viaszszerű réteget. A csicsóka is folyamatosan szedhető télen, amikor a talaj nincs átfagyva.

Tél alá vetés: itt az idő

Népiképp ellentétes az előbbi módszerrel, hiszen az a lusta gazda módszere, ez pedig nem. Sőt, ha télire kint hagyunk zöldségeket, akkor a tél alá vetést nem alkalmazhatjuk majd, hiszen a terület ekkor nem lesz előkészítve a kora tavaszi vetésekhez. A tél alá vetés alapkövetelménye, hogy ősszel a területről mindent takarítsunk be, a területet ássuk fel, sőt lehetőség szerint már ősszel, vagy fagymentes és nem nedves téli napokon a magágy előkészítést is csináljuk meg. Azaz gereblyézzük simára, tegyük aprószemcsés, morzsás szerkezetűvé a talajt, hogy bármikor, még a tél folyamán indulhasson a vetés.

A tél alá vetés időpontja nem kötött, mostanában, azaz a tél végén van. Feltétele, hogy ne legyen hó borítás, és a talaj csak annyira legyen nedves, hogy művelésre alkalmas legyen. Azaz lehessen a magoknak árkot húzni, a vetést takarni. A túl nedves talaj kenődik, nem jól megmunkáltahó.

Olyan zöldségek alkalmasak e vetési módszerre, amelyek fagytűrők, és az első enyhe napokon már fejlődni kezdenek, s hamar szedhetőek lesznek: téli saláta, spenót, zöldborsó, hagyma, fokhagyma. (Ide sorolhatjuk az ehető "gyomokat" is, mint a tyúkhúr, gyermekláncfű, csalán. Ezeket vetni sem kell, csak előjönnek maguktól.) E vad fajokkal lerövidíthető az az időszak, amikor nélkülöznünk kell a friss terményeket. A tél alá vetés lényege tehát, hogy még télen, arra alkalmas időben elvetjük a magokat, és az időjárás függvényében a növény maga dönti majd el, hogy mikor kel ki, ami természetesen akkor következik be, amikor számára megfelelő a hőmérséklet és csapadék mennyiség. A tél alá vetés előnye, hogy akkor vetünk, amikor más kerti munka még úgysincs, ezzel részben tehermentesítjük magunkat a tavaszi munkacsúcs fáradalmaitól. Másik előnye, hogy míg, ha ragaszkodunk a klasszikus tavaszi vetésidőhöz, akkor lehet, hogy napokkal, hetekkel kerül későbben sor a vetésre, ahhoz képest, amikor a növény már csírázna és fejlődne. E késedelem abból a szempontból is hátrányos, hogy rövidebb lesz a növény tenyészideje, vagy később tudjuk szedni.

A másik, hogy tavasszal még csapadékos az időjárás, ez idő alatt jobban fejlődnek a növények öntözéses vízpótlás nélkül is. Ha később vetünk, akkor a növény fejlődési időszakának (főleg hosszabb tenyészidejűek esetén) nagyobb része esik már a nyári időszakra, azaz, ha az időjárás úgy hozza, többet kell öntözzünk.

Amennyiben megfelelő a talajállapot, már most februárban vethető sok minden: saláták, rukkola, káposztafélék, retekfélék és más gyökérzöldségek. A borsó is kényelmesen megvárja a talajban a számára megfelelő időszakot a kikelésre, és a dughagymák elültetésére is korán sort keríthetünk, hiszen azok is már alacsony hőmérsékleten fejlődni kezdenek, és ha jön később egy lehűlés, az ugyan megállítja a növekedést, de nem károsítja e növényeket.