Rossz hír a gazdáknak! Újabb esős hét következik

agrarszektor.hu
A hétvége hűvös, de a legtöbb helyen száraz időjárása után a héten csak kis mértékben melegszik majd az idő. Egy mediterrán ciklon hatására sokfelé kell esőre, csütörtökön és pénteken pedig már záporokra és zivatarokra is számítani. A csapadék jót tesz a napraforgó és a kukorica fejlődésének, viszont hátráltatja a repce illetve az őszi búza betakarítását.

A múlt héten átvonult hidegfront a vártnál kevesebb csapadékot hozott, jellemzően csak 2 és 10 milliméter közötti mennyiség öntözte a földeket, kevés helyen esett csak ennél több. A hétvégén főként északkeleten és délnyugaton fordultak elő záporok elszórtan 10 millimétert meghaladó csapadékkal. A talajok vízellátottsága általában véve jónak mondható, a Tiszántúl északi felén is csökkent a vízhiány. A Mezőföld mellett a Nagykunság és a Hortobágy tájain a leginkább száraz a talaj, ugyanakkor a Körösök vidékén belvízfoltok is előfordulnak - írja a met.hu.

A szántóföldi növények közül az őszi árpát és repcét már aratják, az őszi búza betakarítása pedig már többfelé elkezdődött. A kukorica a címerhányás fenológiai állapotában van, és egyre többfelé virágzik a napraforgó. A termésérésben lévő kultúrákat a csapadékos időjárás már károsan érinti, az esős, viharos idő ugyanis károkat, terméscsökkenést és minőségromlást okoz. A kukorica és a napraforgó ugyanakkor nagyon meg fogja hálálni az esőt, mert a kukoricának a címerhányástól a szemfejlődésig van a legnagyobb vízigénye, míg a napraforgónak a virágzás idején. Idén ezek a fenológiai fázisok az átlagosnál hamarabb következtek be.

A mai nap folyamán sok lesz a felhő, és az ország nagy részén esőre kell számítani. Csütörtökön és pénteken sem lesz jobb a helyzet, az eső mellett ugyanis záporok, zivatarok is várhatók, pénteken ugyanakkor már hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt majd a nap. Péntek estig az ország nagy részén jelentős mennyiségű, 15-30 milliméter csapadékra van kilátás, de az északi országrészben helyenként ennél több is eshet. A csapadékos időt élénk, többfelé erős szél kíséri. Szombattól jelentősen csökken a csapadékhajlam, a hétvégétől napos, száraz idő várható. A hajnali hőmérséklet kedden még 10 fok körül illetve kevéssel a fölött alakul, majd a hét közepétől fokozatosan melegszik kissé. A legmelegebb órák hőmérséklete a hét közepén 19, 24 fok között alakul, néhány fokos melegedésre a hétvégén lehet számítani.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?