Komposztáljunk? Igen!

Szinte minden háztartásban megtalálhatóak a komposztálás megkezdéséhez szükséges “alapanyagok", de vajon ismerjük-e ennek fontosságát? A komposztálás egy újrahasznosítási folyamat, a lehető legjobb és legtermészetesebb módja a háztartásban keletkező szerves hulladék felhasználásának. A komposztálódás során a lebomló szerves anyagok oxidálódnak, kolloidokat képeznek, majd ásványi anyagok és humusz keletkezik belőlük. Amellett hogy környezetbarát módon csökkented a saját háztartásodban összegyűlő hulladékot, csökkented a légszennyezést és az üvegházhatású gázok mértékét is. Hidd el a talajod fogja a legjobban meghálálni! A kertekből kikerülő hulladék újrahasznosításával megfelelő alapot alakíthatunk ki a komposztunknak, hiszen ezzel később pótolhatjuk a talaj tápanyagtartalmát és a szerkezetét is javíthatjuk.

Mi kerülhet bele?

• apróra vágott gallyak, ágak
• növényi részek
• gyomnövények
• konyhai hulladékok
• papír, forgács
• istállótrágya
• zöldség- gyümölcsmaradékok
• kávézacc, teafű

Figyeljünk viszont arra, hogy semmiféle veszélyes hulladéknak számító anyag ne kerüljön a komposztra, kerüljük továbbá a hús, kenyér, csont, záptojás, sütés után maradt olaj, vegyszer és gyógyszer komposztba való kerülését! A komposztunk 3-12 hónap alatt tud megérni, viszont érdemesebb minél tovább komposztálni, így az érzékenyebb növények számára is biztosabb humuszos közeget tudunk biztosítani.

Permakultúra a természet ereje

A mezőgazdasági termelés a monokultúrára és a vetésforgóra alapult. A monokultúra metódusának lényege, hogy csak egyféle növényt termesztettek, amire később rádöbbentek hogy se a talaj, se a növény számára ez nem egy hosszútávú befektetés, nem lehet azonos növényt azonos módon ugyanott termeszteni. Ebből alakult ki később a vetésforgós gazdálkodás. 

Honnan indult mégis a permakultúra és mi is az?

A permakultúra az angol permanent agriculture, vagyis állandó mezőgazdaság szavak összevonásából keletkezett. A permakultúra lemásolja a természetes önfenntartó rendszereket. Már a 20. század első felében próbáltak újfajta mezőgazdasági metódusokat kutatni, törekedve a környezetbarát termesztésre. Felismerték, hogy a az egész mezőgazdaság egy nagy körforgás szerint működik, aminek az alapjai az állatok, növények és a mikroorganizmusok. A permakultúrális kifejezést először Bill Mollisonhoz, a University of Tasmani adjunktusához köthető. Kutatásuk szerint a mezőgazdaság túlságosan függ a meg nem újuló erőforrásoktól, tönkreteszi a talaj és annak energiakészletét, valamint csökkenti a biodiverzitást.

A permakultúra kialakítása, avagy gondolkozzunk rétegekben

A teljes körforgás kialakításához szükséges a növények alapismerete, és igényeinek megfigyelése. Lényeges dolog hogy olyan növényeket ültessünk össze, amelyek képesek “összedolgozni": az egyikük a hasznos rovarokat vonzza, a másikuk a kártevőket tartja távol, a harmadik a talajt trágyázza. Ha sikerült kialakítani a permakultúra tervünket, el is kezdhetjük a magaságyások kialakítását, ami a későbbiekben lesz fontos, hiszen ezzel elkerülhetjük a a föld mélyen történő átforgatását! A növényeink öntözése mellett a trágyázásra is fektessünk hangsúlyt, itt tudjuk tökéletesen alkalmazni a komposztunkat.

Hidroponika - A jövő termelése

Sokan gondolják úgy, hogy a a hidroponika lehet a jövő növénytermesztésének kulcsa, hiszen ez megoldást nyújthat a fenntarthatóságra és az élelmiszerkérdésre is. A hidroponika egy olyan fenntartható és profitábilis növénytermesztési metódus, amelyhez talaj nem, csak víz és ásványi anyag szükséges. Ennek előnye hogy helytakarékos, másrészt a klasszikus eljárásokhoz képest sokkal több és többféle növény termeszthető. A talaj lehet például perlit, kavics vagy kőzetgyapottal helyettesíteni, amelyet a tápoldat könnyedén átjárhat, vagy ha a talaj szilárdságának biztosítására nincs szükség, akkor a termesztés közvetlenül a tápoldatban is lehetséges.

A hidroponikás rendszerek terjedését nagymértékben lassítja, hogy a növények sokfélesége miatt a minőségellenőrzés nehezen automatizálható, a csomagolás pedig emberi munkaerőt igényel, elsősorban az egymástól gyakran eltérő kiskereskedelmi standardok miatt. Az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) szerint ahhoz, hogy minél hatékonyabban lehessen automatizálni egy ilyen hidroponikás rendszert, gépesítés és emberi együttműködésre van szükség.

Egyértelműen kimutatható, hogy a hagyományos termesztéstechnológia anyagköltségei jóval meghaladják az ökológiai termesztését: ez a nagy különbség azzal magyarázható, hogy az üzem biológiai gazdálkodásában műtrágyákat, növényvédő szereket nem használ. A talaj tápanyagainak pótlására a vetésforgót, zöldtrágyát és a gazdaságban keletkező szerves trágyát használja fel. A biotermesztésben legnagyobb volument a segédüzemi költségek képviselnek, melynek egyik oka a gyakoribb (főleg gépi) mechanikai gyomirtás szükségessége. A segédüzemi költségeken belül ezért a traktorüzem költségei a legnagyobb arányúak. Ugyanakkor az is figyelemre méltó, hogy a munkabér költségek tekintetében az ökológiai gazdálkodás önmagában - a közvélekedéssel ellentétben - nem, hogy magasabb arányú, hanem inkább kisebb mértékű foglalkoztatást biztosít, mint az iparszerű gazdálkodás.