Drágul a kukorica, csökken a búza ára

Drágul a kukorica, csökken a búza ára

agrarszektor.hu
Kismértékben emelkedett a malmi búza és a kukorica ára is őszi szállításra vonatkoztatva Párizsban, a tőzsdét ugyanakkor a hazai piacon egyelőre csak a kukorica követi. Míg a tengeri ára az AKI PÁIR szerint szinte hajszálra megegyezik a tőzsdei árral, a búza esetében ellentétes folyamatot látunk a magyar piacon. Érdekes az is, hogy itthon az idei évben ritkább malmi búza ára csökkent, míg a bőségesen rendelkezésre álló takarmánybúza ára nőtt – igaz, az elmozdulás ideiglenesnek tűnik és egyelőre nem jelentős mértékű.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A márciusi szállítású kukorica ennél is magasabb áron mozog, 202 eurón, a 2025-ös év további részében pedig – egészen az új termésig – a 208 eurót is meghaladja a termény ára.

16 százalékkal drágább, mint tavaly

Mindez emelkedést jelent az elmúlt hetek számaihoz képest, augusztus közepén ugyanis 190 alá is benézett a tengeri tőzsdei ára. A nyár korábbi részében ugyanakkor lényegesen magasabb árakat is láthattunk, júliusban még 220 euró felett volt a kukoricaár. A mostani ár 16 százalékkal magasabb, mint egy éve ilyenkor.

Az óvatos emelkedés hátterében minden bizonnyal a gyengébb európai termésvárakozások állnak – igaz, a nyár elején még jó termést árazott a piac, mégis magasabb árszinteket tartottak a szereplők reálisnak.

EZ IS ÉRDEKELHET

A búza egyelőre nem hallgat a tőzsdére

A tőzsde kismértékben eltérően árazza a búzát, szeptemberi szállításra 197 euró felett, decemberre viszont már 212 euróért fogadnak kötéseket Párizsban a malmi búza esetében. Ezen kategória esetében szintén van némi emelkedés augusztus közepe óta, nyáron azonban ennél lényegesen magasabbra taksálták a malmi búzát, májusban pedig a 250 eurót is elérte az ára.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 14. 05:59
Hello vidék  |  2024. szeptember 14. 07:02