Ez a növény lehet az idei év nyertese: jól járt, aki ezt ültette

Ez a növény lehet az idei év nyertese: jól járt, aki ezt ültette

2025-ben csaknem 100 ezer hektáron vetettek szóját a magyar gazdák, amelynek háromnegyede a Dunántúlon, fennmaradó hányada pedig az Alföldön található. Ez Bene Zoltán, a Karintia Kft. ügyvezetője szerint elsősorban annak köszönhető, hogy Magyarország - Európához hasonlóan - próbál aktívan tenni a fehérefüggősége csökkentéséért, illetve az is közrejátszik benne, hogy a szója takarékosan termelhető, könnyen értékesíthető és jövedelmező kultúra, amely jobban ellenáll a hőmérsékleti kihívásoknak, mint a többi tavaszi növény. De hogyan látják a helyzetet a szója termesztésével foglalkozó gazdák? Milyen képet mutatnak az állományok az extrém száraz június után? Az Agrárszektor ennek járt utána.

Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!

Jelentkezzen vagy jelölje kollégáját, barátját, ismerősét a Portfolio Agrárdíjaira!

A decemberi Agrárszektor konferencián immár 11. alkalommal adjuk át 10 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!

A szójaágazatban az elmúlt években globálisan, Európában és Magyarországon is egyértelműen megfigyelhető trend lett a fehérjefüggőség csökkentésére való törekvés. Ennek, és többek között a növény átlagon felüli jövedelemtermelő képességének következtében tavaly jelentősen nőtt a szója vetésterülete - közölte az Agrárszektorral Bene Zoltán, a Karintia Kft. cégvezetője. A szakember beszélt arról is, hogy az Európai Unió belső szójaigénye mintegy 35 millió tonnát tesz ki, ám a blokkban csak 1,19 millió hektáron termesztenek szóját, 2,75 millió tonnás eredménnyel. Ez az EU szójaigényének csak mindössze 8%-át jelenti. Mint mondta,

így tehát nem az a kérés, hogy szükség van-e a szójára, hanem az, hogy elég gyorsan alkalmazkodunk-e az igényekhez?

Bene Zoltán beszélt arról is, hogy a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) adatai alapján 2025 tavaszán 98550 hektáron vetettek idén szóját. A tavalyi rekord évhez képest ez enyhe visszaesést jelent, ám a Karintia Kft. cégvezetője rámutatott, hogy a nagy emelkedéseket mindig korrekció követi. A vetésterület a 10%-ot alig meghaladó mértékben csökkent idén, ami azt jelenti, hogy a termelők többsége elégedett volt a szója jövedelem termelő képességével. A szakember azt is elmondta, hogy különösen fontosnak tartják az edukációt, a felhalmozott tudás átadását, a továbbra is magas vetésterület pozitív visszacsatolást jelent számukra is. A vetésterületek 3/4-e a Dunántúlon, 1/4-e pedig az Alföldön található, vagyis számszerűsítve a Dunántúlon 73 ezer hektáron, az Alföldön pedig 25 ezer hektáron szavaztak töretlenül bizalmat a szójának. Bene Zoltán szerint beszédes tény, hogy a Nyugat-Dunántúlon tovább nőtt a szója vetésterülete: Vas vármegyében - ami a cég Vasvári központja lévén hazai pályát jelent - például a korábbi 16400 hektárról 17800 hektárra sikerült emelni a szója vetésterületét. Ez 8,5%-os újabb terület növekedést jelentett.

Milyen hatással van a szélsőséges időjárás 2025-ben a szójára?

A Karintia Kft. cégvezetője az Agrárszektor kérdésére elmondta, hogy a szója az interjú készítésekor a vegetatív fázis végén, a generatív fázis határán van, vagyis a növekedési fázis végén, illetve a virágzás időszakának kezdetén. Ebben az időszakban a szója számára is nagyon fontos lenne a csapadék. A szakember szerint azonban a szója azért jelenthet a rendelkezésre álló kihívások ellenére is valós opciót, mert a gazdák keresik a takarékosabban termelhető, könnyebben értékesíthető és jövedelmezőbben termeszthető növényeket.

A szója pedig takarékosabban, azaz minőségi vetőmag és megfelelő agrotechológia mellett, pótlólagos nitrogén hozzáadása és szárítás nélkül is termeszthető. Az értékesíthetőséget a 10% alatti uniós önellátottsági szint garantálja. Ami pedig a jövedelmezőbb termeszthetőséget illeti, a szója a tavaszi nagykultúrák közül az elmúlt három év átlagában számításunk szerint az élen végzett

- ismertette Bene Zoltán.

EZ IS ÉRDEKELHET

A szója jövőjét a tőkepiacok is kedvező irányba terelhetik. A Karintia Kft. ügyvezetője elmondta, a befektetői kereslet, az uniós zöld szabályozások és a pénzügyi előnyök együttes hatásának köszönhetően a tőke a zöldebb irányba fordul. Ez az egyre erősödő tendencia, a gazdák körében is éreztetheti hatását. A szakember szerint fontos még kiemelni a karbonsemlegesség kérdését is. A helyben termeszthető, helyben feldolgozott szójával ugyanis jelentős mértékben csökkenthető a karbon-kibocsátás. Bene Zoltán beszélt arról is, hogy a június hónapban tapasztalt szélsőséges időjárás ismét felhívta figyelmet a szója különleges képességére.

A Kansas Állami Egyetemen (Kansas State University) publikáltak egy érdekes tanulmányt, ami azt vizsgálta, hogy a különböző növénykultúrák milyen mértékben bírják a hőstresszt. A kutatásból pedig kiderült, hogy a szója a relatíve hőtűrőbb fajták közé tartozik: a tavaszi vetésűek közül például a kukoricához és a napraforgóhoz képest a szója káros hőmérsékleti küszöbértéke 5 fokkal magasabban van, amit az előnyére tud fordítani a mostanihoz hasonló időjárási körülmények között.

Hogy érhető el fenntartható növekedés a szójával Magyarországon?

Bene Zoltán beszélt arról is, hogy az elmúlt időszakban az Európai Unióban rendkívül volatilissá vált a gabonák és olajos növények árazása. A szója terménypiaca az ár tekintetében ugyanakkor alacsonyabb volatilitást mutat. A stabilabb árak lehetővé teszik a gazdák számára, hogy pontosabban tervezzék meg a bevételeiket.

Az egyre kiszámíthatatlanabb időjárási viszonyok az agrárszektor valamennyi szereplőjét alkalmazkodásra késztetik. Az energiáinkat egyre inkább az edukációra kell fordítanunk annak érdekében, hogy a kezdő szójatermesztők, az elmúlt években a szójával ismerkedő gazdák tudását a lehető leggyorsabban, minél magasabb szintre hozzuk. Egyre többen vagyunk, akik hisznek a szójában. A szója termesztésével egyszerre vagyunk képesek függetlenedni és alkalmazkodni

- jelentette ki Bene Zoltán.

EZ IS ÉRDEKELHET

Ha megérkezik az eső a földekre, jó kilátásai lesznek a szójának

Látható tehát, hogy a szója termesztésében óriási lehetőségek rejlenek, úgy országos, mint európai szinten. De hogyan látják a helyzetüket az ezzel foglalkozó gazdák? Az Agrárszektor erről kérdezte a termelőket.

Szabó Zsolt, a Baranya megyei Pentaflex Kft. tulajdonosa és ügyvezetője kérdésünkre elmondta, hogy 2025 tavaszán 41 hektáron vetettek szóját. Ez késői vetés volt, ugyanis május derekáig vártak vele, hogy meglegyen a 15 Celsius-fokos talajhőmérséklet, ebből kifolyólag viszont a kelés nagyon szép és homogén volt. Az állományok jelenleg virágzás előtti állapotban vannak. A szakember a növényvédelmet illetően elmondta, hogy már egy ideje úgy intézik a dolgokat, hogy vetés előtt végrehajtanak egy glifozátos kezelést a földeken, ha vannak évelő gyomok. Erre azért is van szükség, mivel a terület több mint 90%-án szaporítást végeznek. A vállalkozás tulajdonosa elmondta, hogy az utóbbi időben elkezdtek más növényvédő szerekkel, több alapozó gyomirtóval is kísérletezni. Idén más kezelésre amúgy nem volt szükség, az állományok relatíve gyommentesnek mondhatóak, bár a napokban a fenyércirok ellen védekezni kell majd, utána pedig egy levéltrágyázásra fognak sort keríteni. A kilátásokat illetően Szabó Zsolt óvatosabb volt, mint mondta, minden azon múlik, hogy a közeljövőben érkezik-e csapadék a földekre. Ha igen, és leesik az az eső, amit a jövő hét elejére ígérnek, akkor az segíteni fog az állományokon. Ha nem, akkor viszont nagy baj lesz a szójával is idén.

A 430 hektáron gazdálkodó sajóvámosi Festő Tamás az Agrárszektor megkeresésére elmondta, hogy idén mintegy 140 hektáron, vagyis a területei csaknem egyharmadán vetett szóját. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei termelő közölte, hogy az állományok virágzásban vannak, bár az kicsit aggasztó, hogy mindössze a térdéig érnek, ez a magasság pedig a fele, egyharmada annak, ami egy átlagos évben ilyenkor lenni szokott. Festő Tamás szerint ez egyértelműen a csapadékhiány és a szárazság hatása, mert a vetőmagok egyébként jól kialakított, kultivátorozott magágyba kerültek, ami fel volt töltve tápanyaggal. Idén ráadásul a szója gyökerén található gümők száma is jóval alacsonyabb, mint máskor. A szakember elmondta, hogy még soha nem kellett annyi gyomirtós kezelést végeznie, mint idén. Az egy- és kétszikű gyomokra vonatkozó alapgyomirtás mellett már szükség volt további kezelésekre is, például nemrég a későn, mélyről feljövő gyomok, így a selyemmályva, a szerbtövis és néhány helyen a csattanó maszlag ellen is védekezni kellett, de ezt még sikerült a virágzás előtt elvégezni. Az idei kilátásokat illetően Festő Tamás sem volt túl optimista. Mint mondta, nem tapasztalt még hasonló évjáratot, így egyelőre várakozó állásponton vannak a reményeket illetően. Nem lehet tudni, hogyan fog reagálni a növény az időjárásra, az biztos csupán, hogy a földeknek - és a növényeknek - nagy szükségük lenne a csapadékra, és csak remélni tudják, hogy ezek hamarosan meg is érkeznek.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
Támogatott tartalom

Majd a mázsa megmondja! (x)

KWS repcehibridek: piacvezető stabilitás, modern genetika és kiemelkedő terméseredmények 2025-ben is.

EZT OLVASTAD MÁR?