Jellegzetes lila virágai könnyen észrevehetők kirándulások során vagy akár az országutak mentén is. Előfordulhat egyedi példányokban, de hatalmas területeket is beboríthat, ilyenkor páratlan látványt nyújt. Sokan dísznövényként is alkalmazzák ezt a hagymás, évelő növényt, amely könnyen összetéveszthető a krókusszal - közölte a Teol.hu.
Pohár alakú virágai késő nyáron, kora ősszel jelennek meg, míg hosszú, fényes levelei tavasszal hajtanak ki, majd nyár elején visszahúzódnak. A Duna-Dráva Nemzeti Park Igazgatóság tájékoztatása szerint a növény beérett magjainak terjesztésében a hangyák játszanak fontos szerepet. A mutatós külső azonban veszélyes tartalmat rejt: az őszi kikerics Magyarország egyik legmérgezőbb növénye. Minden része toxikus anyagokat tartalmaz, ezért kezelése során ajánlott kesztyűt viselni, valamint ügyelni arra, hogy gyermekek és háziállatok ne férhessenek hozzá.
Zöld leveleit a legelő állatok elkerülik, a szénába keveredő száraz levelek azonban mérgezést okoznak, ami miatt az állatok 2-3 napon belül elpusztulnak.
A kecskék és juhok ugyan kis mennyiségben fogyaszthatják leveleit, de a mérgező anyagok a tejükbe is bekerülnek, ami súlyos tüneteket okozhat az azt fogyasztó embereknél. A növény által tartalmazott toxin a kolhicin. Latin neve – Colchicum autumnale – egy Fekete-tenger melletti településről, Colchisról származik. A legendák szerint e helység királyának lánya az őszi kikericset használta mérgei készítéséhez. Mérgező tulajdonságára utal népi elnevezése is: kutyadöglesztőfűként is ismerik. A növény veszélyessége ellenére egyes hatóanyagait a modern orvostudomány a rákgyógyászatban hasznosítja.










