Módosult a törvény: nagy változások jönnek a szakképzésben itthon

Módosult a törvény: nagy változások jönnek a szakképzésben itthon

agrarszektor.hu
Nyár elején került sor a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, továbbá a szakképzésről szóló 2019. évi LXXX. törvény módosítására (a jogszabályokat az állam működését érintő egyes törvények módosításáról szóló 2024. évi XXIX. törvény 64-66.§-a és 130-132.§-a módosította). Ez az agrárszakképzésre is hatással lesz.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A törvénymódosításokkal egységes szabályozást hoztak létre az egyes nevelési-oktatási, valamint szakképző intézmények területére be nem vihető és korlátozottan bevihető tárgyakra vonatkozóan, a gyermekek életének védelme, továbbá testi, lelki, szellemi és erkölcsi fejlődésük érdekében - írta meg a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). A szakképzési törvény módosítását követően 2024. augusztus 8-án került kihirdetésre a szakképzésről szóló törvény végrehajtásáról szóló 12/2020. (II. 7.) Korm. rendelet módosítása, mely a Magyar Közlöny legfrissebb számában olvasható.

A 2024. szeptember 1-jén hatályba lépő rendelkezés értelmében - a köznevelés rendszerében alkalmazottakkal megegyezően - a szakképző intézményekben tiltott tárgyakra és a használatában korlátozott tárgyakra vonatkozó eljárásrend részletes szabályait a 245/2024. (VIII. 8.) Korm. rendelet tartalmazza. A rendelet alkalmazása során a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC törvény 7. § (1) bekezdés b)–j) pontja szerinti nevelési-oktatási intézmény alatt a szakképző intézményt, pedagógus alatt az oktatót, tanuló alatt a tanulót vagy a képzésben részt vevő személyt, tanítási nap alatt a szakképzési alapfeladat ellátás szerinti oktatás napját kell érteni.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?