Letaglózva: még a leghatékonyabb magyar vágóhidak is padlóra kerültek

Letaglózva: még a leghatékonyabb magyar vágóhidak is padlóra kerültek

Talán a sertés-termékpálya legkedvezőtlenebb szegmense volt tavaly a vágás-darabolás, a nehézségek jól tükröződnek a két legnagyobb hazai vágóhíd, az MCS Vágóhíd Zrt. és a Hungary-Meat Kft. számain is. A sertéstartók 2023-ban örülhettek az alacsonyabb takarmányár és az elfogadható élőállat-ár különbségéből fakadó előnynek, a készítménygyártók közül pedig többen a pénzügyi műveletekkel próbálták ellensúlyozni a többnyire romló üzemi eredményt. A két szegmens között egyfajta satuba szorultak a vágóhidak, amelyek a magas sertésár mellett sem tudták érdemben emelni az átadási áraikat. A végeredmény milliárdos mínuszokban jelentkezett a napokban közzétett beszámolók szerint.

Dacára annak, hogy a sertéstartás sok év, vagy inkább évtized nehézségei után 2023-ban meglepően jól összeszedte magát, a termékpálya további szegmensei már nem részesültek ebből a sikerből. A készítménygyártók eredményeit elemző cikkünkben már megírtuk, hogy az üzemi eredmény a legtöbb helyen sokat romlott, a jobban teljesítő szereplőket pedig igazán nem is a húsipari tevékenységük, hanem inkább a pénzügyi műveleteik tartották a felszínen, a szerencsésebbek pedig ennek segítségével még érdemben nőni is tudtak.

EZ IS ÉRDEKELHET

Fontos megjegyezni, hogy a húsfeldolgozás terén sem sikerült mindenkinek ezzel megmenteni a 2023-as évet. A Pápai Hús például durva mínuszt, a Gyulahús pedig nagyon kis pluszt mutatott a beszámolókban.

A vágás-darabolás nehézségei minden bizonnyal abból adódnak, hogy a vágóhidak drágán vették tavaly az élősertést, magas energia- és bérköltségek mellett dolgoztak vele, és a commodity-nek számító félsertést, illetve a még mindig alacsony feldolgozottságú húst nem tudták annyival drágábban adni, ami meghaladta, vagy akár csak fedezte volna a költségnövekedést. A meglóduló infláció elvben nagy áremelésekre adhatott volna alapot, de a lakossági fogyasztás bezuhanása, a kereskedelem még erőteljesebb ellenállása és a készítménygyártók külön gondjai miatt ez szinte lehetetlennek bizonyult.

Mohácson legalább az árbevétel nőtt

A hazai agrofood-szektorban kiemelkedő jelentőségű Bonafarm cégcsoport talán leggyengébben szereplő tagja az MCS Vágóhíd volt tavaly. A végeredmény annak ellenére alakult rosszul, hogy a mohácsi üzem érdemi módon tudta növelni árbevételét.

A vágóhíd belföldi értékesítéséből származó bevételét ugyanis 40,4 milliárdról 46,8 milliárdra növelte tavaly, és emelkedett az export-árbevétel is, 30-ról 33 milliárd fölé.

Mélyebben megvizsgálva a számokat ugyanakkor kiderül: a tényleges eredmény nem tudta követni az árbevétel emelkedését.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mohácson, ahogy az agrárium és az élelmiszeripar más területein is, érdemben nőtt a bérköltség, hiszen versenyképes fizetések nélkül nemhogy új dolgozókat nem lehet találni, de a meglévőket is nehéz megtartani. Az agrofood szektorban általános béremelési elvárások a nehéz helyzetben lévő vágás-darabolás tevékenységet végző üzemeket is érintették, a nehézségek dacára az MCS is többet költött a bérekre:

Durva mínuszok a legfontosabb sorokon

A problémákat az eredménykimutatásban lejjebb haladva az üzemi eredmény látványos zuhanása jelzi igazán. A 2022-es 958 millió után tavaly már mínusz 1,65 milliárdnál is gyengébb szám van az beszámoló ezen során.

A vágóhídon nem segítettek a pénzügyi műveletek sem, igaz, a korábbi 197 milliós mínusz után már csak 127 milliós negatívumot hozott ez a tevékenység.

Hungary-Meat: csökkenés minden soron

Ha lehet, még keményebb számokat közölt a vágóhidak másik nehézsúlyú szereplője, a kiskunfélegyházi Hungary-Meat Kft. is.

A legszembetűnőbb probléma az, hogy már az eredménykimutatás első sorai sem alakulnak szépen, ugyanis a rekordinfláció dacára csökkenést mutatnak. A cég belföldi értékesítésből származó árbevétele 27,7 milliárdról 25,8 milliárdra csökkent. Igaz, az exportban már javítani tudott a cég: a külpiaci értékesítésben komoly pozíciókat betöltő vállalat a 2022-es 64,95 milliárd után tavaly már 66,42 milliárd körüli árbevételt ért el külföldi partnereinél.

Beszédes, hogy a vállalat bérköltségei is csökkentek, még ha nem is nagymértékben. Az általánosan növekvő bérelvárások és a munkaerőhiány időszakában a cég a 2022-es 1,41 milliárd után tavaly már csak 1,36 milliárdot költött bérekre.

Az üzemi eredmény már 2022-ben sem volt szép

Az igazán kemény számok ezután következnek. A Hungary-Meat tavaly 1,87 milliárdos mínuszt könyvelhetett el az üzemi eredmények soron, amely annak ellenére is rosszul néz ki, hogy a megelőző évben ennél is több, 2 milliárd feletti mínusz volt a táblázatban.

Ami sikerült egyes készítménygyártóknak, az a jelek szerint nem ment a vágás-darabolásban, a pénzügyi műveletek eredménye nem tudta ellensúlyozni az üzemi eredmények romlását. A Hungary-Meat esetében ezen a ponton látványos az esés, a 2022-es 2,2 milliárdól 69 millió forint alá zuhant a cég ilyen irányú ügyleteinek eredménye.

A végső szaldó itt is hasonló, mint Mohácson:

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44