Nem mindegy honnan származik

Az, hogy egy növény mennyire bírja a téli lehűléseket főként attól függ, hogy eredetileg honnan származik. A trópusokról származó növényeinket még egy 0 fok fölötti lehűlés is megtépázza, hiszen eredeti hazájukban a hőmérséklet soha nem csökken ilyen alacsonyra. A mediterrán eredetű fajok a mínusz 4-5 fokot hosszabb-rövidebb ideig károsodás nélkül elviselik, és a mérsékelt égöv, vagy a hidegebb vidékek növényei pedig maximálisan alkalmazkodtak a téli mínuszokhoz. E genetikailag rögzült tulajdonság mellett azonban más tényezők és befolyással vannak a fagyállóságra. Jó példa erre, hogy egy növény mennyire képes ősszel „betelelni”. Ha nitrogén túlsúlyos tápanyagot adunk növényeinknek még nyár végén és ősszel is, akkor az a vegetatív növekedés irányába tolja el a fejlődésüket, a vesszők nem fásodnak meg, nem készülnek fel a télre. Tehát ilyen esetben egy növényfaj genetikailag lehet, hogy fagytűrő lenne, de mégsem lesz az, a nem megfelelő tápanyag felvételből eredő élettani okok miatt.

A növények fagyállóságának, vagy hidegtűrésének az ismerete nagyon fontos a kertészkedők számára. A fagy okozta károk ronthatják a növények egészségét, visszavetik fejlődésüket és akár pusztulásukat is okozhatják.

Soktényezős kérdés

A hideggel szembeni ellenálló képességre sok minden hatással van: például a növényi szövet szerkezete, vízfelszívó képessége, valamint a fagy körülményei és időtartama. Egyes fajok természetükből adódóan jobban alkalmazkodnak a hideg időjáráshoz. Ilyen a hóvirág és a tavaszi hagymás növények vagy a téli jázmin, amely télen virágzik. Ezek természetes fagyállósággal rendelkeznek míg másokban egy még fagypont feletti lehűlés is kárt tehet. A nem stabilan fagytűrő növényeknél lényeges, hogy a fagy milyen alacsony hőmérséklettel és mennyi ideig van jelen. Ezeknél több dolgot is tehetünk annak érdekében, hogy a kockázatot mérsékeljük. Az épületek mellé déli fekvésbe ültetett növények sokkal kisebb fagynak vannak kitéve, mint az északi fal mellé ültetett társaik. De a fagyérzékeny növények töve takarható lombbal, szalmával, maga a növény pedig jutaszövettel védhető. Ezek a megoldások mind néhány fokos plusz hőmérsékletet jelentenek ahhoz képest, mintha e módszereket nem alkalmaznánk.

A növények fagytűrése, vagy fagyérzékenysége alapvetően genetikailag rögzített tulajdonság, de a környezeti tényezők is kihatással vannak erre, azaz hiába fagytűrő valami, ha nem készült fel valamilyen okból a hideg időszak beköszöntére. A tundra és a tajga növényei hozzászoktak a hideghez, és ha lassan is, ilyen zord körülmények között is képesek fejlődni, növekedni. A mi kontinentális éghajlatunkon a növények más módszerhez folyamodtak. A lombhullató fák télre lehullajtják leveleiket, hiszen azok fagyérzékenyek, sőt a hideg miatt úgysem vennék hasznukat ebben az időszakban, nem tudnának asszimilálni.

Vannak növények - sok télálló kaktusz ilyen - melyek a hideget remekül bírják, de a tövüknél, a gyökérnyaknál pangó vizet nem. Esetükben megoldásként szóba jöhet a kavicsos, drénezett, jó vízáteresztő talaj, ami gyorsan elvezeti lefelé a felesleges vizet, másik opció, hogy egy kis emelkedőre, dombra ültetjük az ilyen fagyálló, de csak „szárazon fagyálló” fajokat, onnan is lefolyik a víz.

Fagyállósági besorolás

A genetikailag adott fagyállóságuk alapján a növényfajok csoportokba sorolhatóak. A télállósági zónák rendszerét a 20. század elején az Amerikai Egyesült Államokban dolgozták ki, amit később több alkalommal továbbfejlesztettek. Az akkori osztályozás Nyugat-Európán keresztül jutott el hozzánk, és sokat segít kontinensünkön is a növények hőigényének a beazonosításában. Ha valakinek otthon sokféle növénye van, e zónabesorolás alapján mindet be tudja sorolni, hogy melyek számukra az ideális teleltetési körülmények. Melyik maradhat kint a kertben, melyek azok, amik csak takarással tudják kint átvészelni a telet. Illetve vannak olyan növények, melyek csak fiatalon fagyérzékenyek, azaz 3-5 éves korukban már kiültethetők és télen is a kertben hagyhatók.

Európában az 1960-as években készítettek először télállósági zónatérképet, amit hosszú ideig csak a dendrológiai munkák, azaz a fás szárúakkal foglalkozó írások közöltek, holott ezekbe a zónákba a lágyszárú növények is besorolhatók.

A télállósági zónák meghatározásához több évtizedre visszanyúlóan érvényes meteorológiai adatokat használtak föl, így ez az adott terület átlagos évi abszolút minimum hőmérsékletén alapszik. A zónák számozása 1-10-ig terjedt: leghidegebb az 1-es számú (átlagos abszolút minimum hőmérséklete: -40 °C), míg a legmelegebb a 10-es zóna (átlagos abszolút minimum hőmérséklete +5-10 °C). A zónák 10 Fahrenheit-fokonként (kb. 5,5 °C) változnak. Mivel ez az érték ilyen formában meglehetősen nagy különbségeket foglalhat magába, ezért minden egyes zónát még két alzónára („a” és „b” alzóna) osztottak, melyek közül az „a” alzóna a hidegebb, a „b” alzóna pedig az enyhébb volt. A zónabesorolást az első ilyen munkákat követően sokszor aktualizálták, tökéletesítették már, ezért az újabb táblázatokban már nem 10, hanem 12 zóna van, és a leghidegebb adata sem egyezik már meg a valamikori első zónatérkép adatával - a felmelegedés miatt. Növényeink besorolásához angol nyelven az interneten könnyen megtalálható az erre szolgáló térkép és fajlista, a keresőbe elég annyit írni, hogy USDA, vagy „plant hardiness zone map”.

A fagytűrő sem mindig annyira fagytűrő

Ez a zónabesorolás, csak egy alap, hiszen más tényezők is befolyásolhatják egy növény fagytűrését. A gyümölcsfáink többsége például fagyálló, amiko nincs rajtuk lomb és szabályosan beteleltek. Ha jön egy kora tavaszi felmelegedés, ami megindítja a nedvkeringést, és kihajt a fa, utána újra fagyot kap, akkor már nem lesz annyira fagytűrő, hiszen a levelei, virágai elfagynak. Ez nem okozza egyből a fa pusztulását, mert alvórügyekből újra hajt majd, de az adott évi termést biztosan elveszítjük. Tehát a fagyállósági besorolás a növények mélynyugalmi állapotára érvényes.

A zónatérképek az abszolút minimum hőmérsékleteket veszik alapul, ami a legalacsonyabb hőmérséklet, amelynek a növény ki lehet téve a téli nyugalmi időszakában. A fajokon belüli fajták között is nagyon jelentős téltűrési különbségek tapasztalhatók a növények között. Egy nemesített kertészeti fajta már lehet, hogy sokkal érzékenyebb, mint az alapfaj, amiből nemesítették. A növény kondíciója, az általa tárolt tápanyagok, a szöveteinek nedvességtartalma is módosíthatja a faggyal szembeni ellenálló képességet. A növények a mélynyugalmi állapotukban a legellenállóbbak a faggyal szemben. Tavasszal amikor bár még nem látszik a növényen de a nedvkeringése megindult, ekkor már érzékenyebbek. Ezért nem jó ha a zónabesorolásokat túl mereven értelmezzük. Nappal a talajt felmelegíti a Nap, a talaj pedig a felette levő levegőt „fűti”, ezért a levegőréteg alsó szintjein, talaj közelben magasabb a hőmérséklet. A meleg levegő felfelé, a hideg lefelé mozog, ami téli éjszakákon okoz problémát. Ennek oka, hogy éjjel lehűlés van, és pont a növények magasságában a talajszintben lesz leghidegebb a levegő. Erre utal a talajmenti fagy kifejezés is: amikor a talajon fagy, de felette lehet, hogy plusz fokok vannak. E jelenség következtében (a hideg levegő lefelé áramlik) nagyon jelentős hőmérséklet különbség állhat elő a sík területek, völgyek és a táj kiemelkedő pontjai (dombok, hegyek, fennsíkok) között. 20-30 méteres magasságkülönbség akár 6-7 fokos előnyt is jelenthet a magasabb fekvés javára.

Sok, korábbi fagyérzékeny növény már kibírja a teleinket

Az enyhe telek előnye, hogy a fagyérzékeny növények is várhatóan fagykár nélkül vészelik át azt. A hideg teleken ez már nem biztos. Korábban a füge, gránátalma és több más mediterrán gyümölcs hidegebb teleinken jelentősen károsodtak, ám napjainkban már minden probléma nélkül telelnek a magyar kertekben.

A tavaszi metszés is azért ideálisabb, mert ha ősszel metszünk, akkor onnan kezd el visszafagyni a növény hideg időszakokban, ha nincs szerencsénk, ahová rövidítettük a vesszőket, míg tavasszal a visszafagyás mértékének az ismeretében végezhetjük el a metszést.

De az enyhe télnek nem csak előnye van, hiszen ekkor egy csomó kártevő, kórokozó életben marad, melyeket a kemény, hosszan tartó mínuszok elpusztítottak volna. Ezekkel egy enyhe tél után a kerttulajdonosoknak kell megküzdenie. Tehát enyhe télen fagykár nincs, de utána az év során a rovarkártevők, valamint a kórokozók sokkal nagyobb pusztítást végeznek majd.