Nagy István és Áder János is ott lesz az idei Agrárszektor konferencián!
Az idén először 3 napos konferencián előad többek között Bige László, Gyuricza Csaba, Éder Tamás, Feldman Zsolt, Jakab István, Harsányi Zsolt, Makai Szabolcs, Szabó Levente, Kulik Zoltán, Hollósi Dávid és még sokan mások...
Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!
Előző cikkem gondolatmenetének folytatásaként (Meddig kap még százmilliárdokat a mezőgazdaság?) most a támogatások leépülésének folyamatára szeretném felhívni a figyelmet. Ennek érdekében az Európai Unió és az OECD adatait hívom segítségül.
Sokan Magyarországon ugyanis még mindig nem hiszik el, hogy az agrártámogatások leépülése hosszú távon megállíthatatlan folyamat. Pedig nagy sikernek kell tekinteni már azt is, hogy az Európai Unió még mindig ilyen magas összegeket fordít a mezőgazdaság és a vidékfejlesztés támogatására, miközben a Közös Agrárpolitika (KAP) az utóbbi két évtizedben gyakorlatilag folyamatosan támadások kereszttüzében van. Ezek az alacsony hatékonyságot és a pazarlást vetik leginkább szemére. Nem nehéz megjósolni, ahogy az USA-ban már nem vállalhatók politikailag a közvetlen támogatások, túl is léptek rajtuk (a Farm Bill a termés- és jövedelembiztosítási rendszer felé alakult át, bár az amerikai mezőgazdasági támogatáspolitika legnagyobb eszköze az élelmiszersegély, már-már irreális, 72 százalékos mértékben). Így az EU-nak is hamarosan el kell jutnia oda, hogy új elvek alapján osztja a támogatásokat.
Ebből a szempontból a következő kritikus időpont 2017, amikor az uniós alaptámogatások felülvizsgálatára is sor fog kerülni. Igen figyelemre méltó, hogy az amerikai típusú KAP-átalakítások ötlete éppen Franciaországból hallatszik leginkább. Ez összefüggésbe hozható az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodással szembeni francia félelmekkel, ami akár még a mostani USA-adminisztráció vége előtt (2016) aláírásra kerülhet, és 2018-tól már működhet is.
A folyamat tehát globális, de az üzenete lokális: A következő évtizedben a támogatások csökkenése nagy valószínűséggel (akár drasztikus mértékben) fel fog gyorsulni. Alig pár évünk maradt tehát arra, hogy versenyképességünket javítva, adottságainkat jóval magasabb szinten kihasználva, fokozatosan meg tudjunk szabadulni a támogatás-függőségtől.
Annak érzékeltetésre, hogy ez ma milyen súlyos, álljanak itt az EU saját számai. Az Európai Unió mezőgazdasági termelőinek bevételében átlagosan közel 40 százalék a támogatás aránya. Ezen belül a közvetlen kifizetéseké 24 százalék. Nálunk az előbbi arány 2010 és 2012 átlagában meghaladta a 60 százalékot, míg utóbbinál az EU átlagán vagyunk.
A támogatások leépülésének kérdése tehát nem véletlenül érzékeny pontja az agráriumnak. A folyamat - és a benne lévő növekvő feszültség - EU-szinten is kézzel fogható. Miközben 1985-ben még 75, 2012-ben már "csak" 41 százaléka volt az EU költségvetési kiadásainak a Közös Agrárpolitika. Már a mostani reform kapcsán is felmerült, hogy az az egyébként zseniális húzás, hogy a vidékfejlesztés fogalmának bevezetésével tovább lehet támogatni az agrárium erős költségvetési pozícióját, nem védhető tovább.
Globális léptékben is leépülőben vannak a mezőgazdasági támogatások. Nem gyorsan. Lassan, de biztosan. Lehet a dolgot ellenezni, nem szeretni, de figyelmen kívül hagyni, azt nem. Sokkal inkább be kell építeni a stratégiába. Az első ijedelmek után el kell gondolkodni a tendenciában rejlő lehetőségeken. A folyamat ugyanis ki fogja domborítani a termelési feltételekben rejlő különbségeket. Gondoljunk ellentétes példaként arra, ahogy az EU támogatáspolitikája elfedte e különbségeket a tagállamok között az elmúlt évtizedekben. Így ma alig van látható nyoma a tagállamok és régiók közötti specializálódásnak a mezőgazdaságban. A támogatások várható csökkenésével párhuzamosan ez meg fog változni.
A nemzetközi trendek bemutatására az OECD módszertanát, mutatóját használom, mint globálisan elfogadott eszközt a mezőgazdaság támogatottságának összehasonlításában. A becsült termelői támogatás (Producer Support Estimate, röviden PSE) a mezőgazdasági szektor támogatottságának mérőszáma. A mutató tartalmáról - anélkül, hogy képzésének módszertanában elmerülnék - annyit, hogy tartalmazza a költségvetésekben kimutatható támogatásokat, valamint ártámogatások címén burkoltan a szektorra ható intézkedéseket. A mutató kifejezhető értékben, százalékban, területre, gazdaságra vetítve is. A százalékos érték a támogatások arányát mutatja az összes mezőgazdasági bevételben, amiben az árbevétel és a kifizetett költségvetési támogatások egyaránt benn foglaltatnak.
Miközben a nyolcvanas évek közepén (1986, amikor e mutató megszületett) még a mezőgazdasági termelők bevételei 37 százalékának, 2013-ban már "csak" 18 százalékának feleltek meg a támogatások az OECD 34 tagállamában. Ez tavaly összegszerűen 258 milliárd dollárt, vagy 194 milliárd eurót jelentett. Ebben az időszakban, a GDP arányában kifejezett támogatási szint az OECD tagállamokban 3 százalékról 1 százalék alá csökkent. Ez összefügg a mezőgazdaság nemzetgazdasági jelentőségének csökkenési tendenciájával.
Szerkezetét tekintve, bár az elmúlt évek magas piaci árai miatt az ártámogatások csökkentek, ennek ellenére 2013-ban még mindig a PSE mintegy felét alkotják.
A korábbi évtizedek agrártámogatási versenye lecsengeni látszik. A mezőgazdasági termelők jövedelem-termelése továbbra is fontos kérdés, de tevékenységük - árakban is mérhető - globális felértékelődése miatt az adófizetők pénzére (támogatási formában) ehhez egyre kevésbé számíthatnak a jövőben.
Mindezek tudatában más szemmel kell nézni a támogatásokra. Hasznosulásuk szintje létkérdéssé válik, mint ahogy minden mobilizálható agrárfejlesztési forrásé is. A versenyképesség javítását célzó vállalati/vállalkozói stratégiák kidolgozásakor pedig keressünk olyan stratégiai partnereket, akik kellő átlátással rendelkeznek a jelenlegi piaci folyamatok felett, valamint előrejelzésekkel szolgálnak a jövőre nézve.
Fórián Zoltán
vezető agrárszakértő
Takarékbank Zrt.
Agrár Központ
