Rangos Agrárdíjak az Agrárszektor 2025 konferencián!
A Portfolio Csoport az idén 13. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A decemberi rendezvényen immár 11. alkalommal adjuk át tíz kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.
Nevezzen Ön is szeptember 15-ig!
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az élelmiszerjog alapján szedett szolgáltatási hozzájárulást, azaz a felügyeleti díjat továbbra is az élelmiszerlánc-biztonsággal kapcsolatos feladatokra fordítja - áll a hivatal közleményében. Így például laboratóriumi fejlesztésekre, illetve a múlt heti, több mint 10 tonna bizonytalan eredetű hústermék lefoglalásához vezető kiemelt ellenőrzéshez hasonló vizsgálatokra.
Az idei bevallás beadási határideje május 31. volt. Az elkészült bevallás alapján megállapított összeget két egyenlő részletben, július 31-ig, valamint 2017. január 31-ig kell megfizetniük az érintetteknek.
Az Európai Bizottság (EB) hétfőn szabályellenesnek ítélte a magyarországi élelmiszerlánc-felügyeleti díjat. Az EB véleménye szerint az árbevételtől függő progresszív díjszerkezeten alapuló adóügyi intézkedés sértette az uniós állami támogatási szabályokat. A bizottsági tájékoztatás szerint az EB arra a következtetésre jutott, hogy a progresszív díjszerkezet szelektív előnyöket biztosít az alacsony forgalmú vállalkozások számára a versenytársakkal szemben.
Ugyanakkor nincs szükség változtatásra az élelmiszerlánc-felügyeleti díjfizetési rendszerben az Európai Bizottság döntése miatt, mert a magyar Országgyűlés már tavaly decemberben visszaállította valamennyi élelmiszerlánc szereplőre a korábban egységesen alkalmazott 1 ezrelékes díjfizetési kötelezettséget.