A formálódó Közös Agrárpolitikában még nagyon sok lényeges pontot tartanak homályban. Bár a Bizottság költségvetési javaslatában nem is szerepelt a 60 000 ezer eurós kifizetési felsőhatár, már szinte mindenki hallott róla. Phil Hogan ugyanis nyilvánosan utalt rá, amit komoly jelzésnek kell vennünk. Egy dolog azonban biztató: szembeállíthatóak lesznek vele a kifizetett munkabérek, és ebbe a személyes munkavégzés ellenértéke is beleértendő.

Mennyit számíthat a foglalkoztatás?

A pillanatnyi forint-euró árfolyammal számolva nagyjából 19 millió forintos éves támogatási többletről beszélünk a munkaerő költségeivel szembeállítva. Más szóval

 

 

Ennél több dotációt egy üzem sem kaphatna. Azokban a vegyes gazdaságokban, amelyek állattartással és/vagy kertészettel is foglalkoznak, és akár 15-20 ember állandó foglalkoztatására is képesek, éves szinten akár 70 milliós bruttó munkaerőköltség is keletkezik. Egy ilyen mintacég maximum 91 millió forint támogatást tehetne zsebre, ami 1300 hektár területalapú támogatásnak felel meg. Vagyis, ha ez a forgatókönyv válik valóra, akkor azok a nagy, vegyes profilú gazdaságok, amelyek ma is munkaintenzív ágazatokkal foglalkoznak, akár jobban is járhatnak, mint a jelenlegi támogatási rendszerrel, amikor 1200 hektár felett elveszítik a támogatás 70%-át. A megoldás kétségtelen előnye, hogy a vidéki foglalkoztatás erősödését és a nehezen robotizálható ágazatok fejlődését hozná.

Biztos, hogy csak a területalapút érinti?

A fenti példában területalapú támogatással számolunk, mivel a vidékfejlesztési pillérben az üzemenként megpályázható források akár egy nagyságrenddel is nagyobbak, mint 19 millió forint, így egy ilyen felsőhatárnak nem sok értelme lenne. Egy másik támogatási filozófia szerint azonban értelmet nyerhet ez a verzió is. Korábban ugyanis arról is szó volt, hogy a pályázati források teljes egészében visszafizetendő, kvázi nullakamatú hitelekként működnének, vagyis a támogatás csak kamatkedvezményt jelentene ebben a pillérben. Enyhébb esetben csak a fejlesztési célok támogatási hányada csökkenne drasztikusan. Mindkét verzióban erősödne a beruházások üzleti alapú tervezése - ami tulajdonképpen nem baj.

A legrosszabb verzió akkor következik be, ha számottevő forrásokat szánnak a megpályázható vidékfejlesztési célokra, ugyanakkor a kapott összeg beleszámít a 60 ezer eurós felsőkorlátba. Ennek azonban szinte nulla az esélye. Ha mégis bekövetkezne, az azzal járna, hogy a nagyüzemek inkább a beruházásaikban érvényesítenék az évi 19 milliós támogatást, a foglalkoztatás pedig kiesne a szempontrendszerükből. Inkább gépesítéssel és robotizálással törekednének a hatékonyságnövelésre.

Mi történik az elvont támogatásokkal?

Bármelyik módon is valósuljon meg a támogatási felső plafon, a visszatartott pénzek sorsáról is dönteni kell. Az egyik verzió szerint a kettes pillért, azaz a vidékfejlesztési forrásokat gazdagíthatják, egy másik forgatókönyv szerint viszont a kisüzemeknek szánják. Utóbbi azt jelentené, hogy

hiszen ismét megindulnának a cégdarabolások. A Közös Agrárpolitika szociális jellegét éppen eléggé megszilárdítja az, hogy forrásainak döntő hányada közvetlen kifizetésekre megy el, ráadásul üzemenként maximalizálva. Sokkal hasznosabb lenne a vidékfejlesztési célokhoz több forrást rendelni, főként, ha azokra nem vonatkozik a 60 ezer eurós kifizetési felsőhatár.

Nem kell félni

Súlyos forgatókönyveket vázoltunk fel, de van okunk bizakodni. Európában több olyan ország is van, amelyiknek érdeke fűződik hozzá, hogy a 60 ezer eurós felsőkorlát ne bolygassa meg túlságosan a jelenlegi rendszert. Nemcsak a volt kelet-német szövetkezetek aggódnak a pénzükért, de a csehek és a szlovákok is - ahol a nyugati tőke masszívan jelen van. Utóbbi két országban az üzemek 80-90%-a 250 hektáros méret feletti.