Ez már kőbe van vésve: elkerülhetetlen változások jönnek a magyar agráriumban

Ez már kőbe van vésve: elkerülhetetlen változások jönnek a magyar agráriumban

agrarszektor.hu
A 15-20 évvel ezelőtt elkezdődött folyamat, ami eleinte csupán kutatásokban és az egyetemi oktatásban volt téma, mára elkerülhetetlenné vált: muszáj racionalizálni az anyagkijuttatást a mezőgazdaságban. Ez azt jelenti, hogy cél- és okszerűen kell műtrágyázni, növényvédelmi kezeléseket folytatni, mégpedig kizárólag ott, ahol arra szükség van. Ez eltér az eddigi gyakorlattól, ugyanis korábban az adott terület egészét megszórták egy fix dózissal, ami nem csupán környezetvédelmi szempontból lehet káros bizonyos esetekben, de anyagfelhasználás tekintetében is pazarló és sokszor indokolatlan, hiszen többlettermelést nem eredményez feltétlenül.

Török Zoltán, az Agrárközösség ügyvezetője rámutatott, hogy az aktuális társadalmi és gazdasági folyamatok is a kényszerű változtatás irányába mutatnak. A szakember példaként említette a világszinten fokozódó környezettudatosságot, az Európai Zöld Megállapodás, a növényvédő szerek folyamatos kivonását, a kevesebb vegyszerrel előállított élelmiszerekre jelentkező igényt a fogyasztók részéről és nem utolsósorban a földgázár emelkedését, ami miatt most sorra állnak le az európai műtrágyagyárak. A emellett változás szabályozási oldalról is kikerülhetetlen lesz, módosul többek között a közös agrárpolitika (KAP) is, várható, hogy a precíziós gazdálkodási gyakorlathoz kötik majd a gazdáknak járó támogatásokat.

Mostanra felzárkózott a gépészet, a hardver-és szoftverellátottság, valamint elérhető a precíziós termelés összes eszköze a gazdák számára. Az ezirányú további fejlesztéseket segítik gépbeszerzési, szoftver és szolgáltatás igénybevételét támogató pályázatokkal, emellett erre irányul részben az Agrár-környezetgazdálkodási (AKG) pályázat is, ami egy környezetkímélőbb gazdálkodási módért cserébe támogatja a gazdákat.

Teherként nehezedik azonban a gazdálkodókra, hogy egymással ellentétes elvárásoknak kell megfelelniük. Egyrészt fontos, hogy a mezőgazdaság nagy mennyiséget termeljen, hogy kiszolgálja a Föld megnövekedett lakosságát, másrészt erősödő elvárás az is, hogy az élelmiszerek minél egészségesebbek legyenek. A ma már elérhető technológiák lehetővé teszik, hogy mindkettőnek eleget tudjanak tenni, azonban ahhoz, hogy a támogatási lehetőségeket és a modern eszközöket ne csak megszerezni, hanem alkalmazni is tudják, nagyobb hangsúlyt kell fektetni az oktatásra ezeken a területeken.

Magyarországon jelenleg főként az idősebb generáció tevékenykedik a mezőgazdaságban, a fiatalok számára nem vonzó ez a pálya. Ahhoz, hogy megfelelő számú szereplő legyen az ágazatban és meg tudjon történni a generációváltás, meg kell változnia a mezőgazdaság megítélésének. Ebben is jelentős szerepet töltenek be a támogatások által is megszerezhető modern eszközök és technológiák, amelyek megtanulása és alkalmazása izgalmas kihívást jelent

- mutatott rá Török Zoltán.

Mindebből nem csak maguk a gazdák, de a fogyasztók is profitálnak. Ez utóbbiak azért is, mert alacsonyabb környezetterheléssel előállított, összességében kisebb vegyszeradaggal kezelt élelmiszerekhez juthatnak.

Az agrárszektor intenzív időket él pályázatok, illetve támogatások tekintetében. A gazdálkodók többféle pályázati kategória közül választhatják ki a számukra leginkább megfelelőt. 2021 és 2022 átmeneti évek a 2014-2020-ig, valamint a 2021-2027-ig tartó pályázati ciklusok között. 2021 abban különleges, hogy pontosan ugyanannyi forrás áll most rendelkezésre egyetlen évben, mint amennyi az ezt megelőző hét esztendőben összesen. A szakember szerint a megnövekedett forrásmennyiséget indokolja a jelenlegi gazdasági helyzet, hiszen a koronavírus-járvány miatt világszinten új alapokra kellett helyezni az élelmiszertermelést, illetve az agrárgazdaságot.

Most van lehetőség arra, hogy megerősödjön annyira a magyar agrárium, hogy a nemzetközi jelenlétünk jóval stabilabb legyen. Ezért fontos, hogy minél több és minél hatékonyabb fejlesztés tudjon megvalósulni

- tette hozzá Török Zoltán.

Az október 20-ig elérhető "Mezőgazdasági digitális átálláshoz kapcsolódó precíziós fejlesztések támogatása" című pályázat kifejezetten az erőforráshatékony gazdálkodás megteremtését szolgálja a precíziós jelleggel használható gépekre, például traktorokra, permetezőkre nyújtott támogatással. A digitális átállást segítő szolgáltatások igénybevételére szintén forrást lehet igényelni.

A szakember kifejtette, hogy 2015 végén írták ki a jelenlegi ciklus első agrárkörnyezetgazdálkodási és ökológiai programját azzal a céllal, hogy a környezet szempontjából hatékonyan és minél kisebb környezetterheléssel történjenek meg a növényvédelmi kezelések vagy akár a területek talajmunkálatai. Ha ezeket a környezetvédelmi előírásokat betartja a gazdálkodó, akkor a területalapú támogatáson felül extra támogatáshoz juthat.

Ez egyfajta kompenzáció, hiszen azt az összeget hivatott pótolni, amit ezeknek a környezetvédelmi előírásoknak a betartásával a termelésből elveszítenek a gazdálkodók

- mondta el Török Zoltán.

Az Agrárközösség négy évvel ezelőtt kezdett el a mezőgazdasági üzemek számára a digitalizációhoz és a precíziós gazdálkodáshoz kapcsolódó szaktanácsadással foglalkozni. Ahogy Török Zoltán fogalmazott, látták, hogy a modernizáció által mennyivel hatékonyabb gazdaságot lehet megvalósítani, ezért már egészen korán ebbe az irányba indultak el. Ennek köszönhetően ki lehet jelenteni, hogy az ő gazdálkodóik ebben a témában előrébb járnak az átlag gazdaságoknál. A pályázatok terén a tudatos pályázás irányába terelik a gazdálkodókat, amibe bele tartozik az is, hogy előzetesen megvizsgálják azt is, hogy a pályázat megvalósítható legyen. Fogják a pályázó kezét és a számára delegált projektmenedzser segítségével vele együtt vezényelik le az egész folyamatot - tájékoztatott a szakember.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44