2024. augusztus 22. csütörtök Menyhért, Mirjam
Nagy István: versenyképes, válságálló mezőgazdaság kell

Nagy István: versenyképes, válságálló mezőgazdaság kell

agrarszektor.hu
Versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú jövőbeli uniós mezőgazdasági politikára van szükség - közölte Nagy István agrárminiszter, aki a Cesare Onestinivel, a Tanács Főtitkárságának Mezőgazdasági, Halászati, Szociális és Egészségügyi főigazgatójával találkozott. A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy a következő Közös Agrárpolitika időszakában úgy kell meghatározni a mezőgazdasági ágazattal szemben támasztott követelményrendszert, hogy tudjuk, az európai gazdák az élelmezésbiztonság garantálásával alapvető közjavakat biztosítanak valamennyi uniós állampolgár számára.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

Az EU stratégiai autonómiájának része kell, hogy legyen az élelmiszerszuverenitás. A soros magyar uniós elnökség célkitűzései közül a tárcavezető kiemelte, hogy prioritásként tekintenek majd a közös piacszervezésre vonatkozó rendelet módosítására, valamint a határokon átnyúló tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatok leküzdésére vonatkozó új javaslatokra. Hazánk a versenyképesség és válságállóság jegyében nagy hangsúlyt kíván fektetni a határokon átnyúló állatbetegségek elleni küzdelemre, ezen belül a vakcinázás megelőző jelentőségére. Emellett folytatják a tárgyalásokat az új génkezelési technikákra, a növényi és erdészeti szaporítóanyagokra, az erdészeti monitoringra, az állatok szállítás közbeni védelmére, valamint a kutyák és macskák jólétére vonatkozó jogszabályi javaslatokról is - írja az AM. Kifejtette, az elnökségi félév során Magyarország az Európai Bizottsággal együttműködve az akvakultúrára is figyelmet tervez fordítani.

EZ IS ÉRDEKELHET

Hazánk meggyőződése, hogy csak akkor tudunk előre lépni ennek a területnek fejlesztésében európai szinten, ha arra nem, mint különálló ágazatra tekintünk, hanem a többi szakterülettel integráltan közelítjük meg a fejlesztés útjában álló kihívásokat. Olyan rendszert kell felépítenünk, ami több lábon áll, és mind gazdaságilag, mind környezetvédelmi és társadalmi szempontból is fenntartható.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?