Dübörögnek a magyar vágóhidak: vége a korlátozásoknak, beindult a biznisz

Dübörögnek a magyar vágóhidak: vége a korlátozásoknak, beindult a biznisz

agrarszektor.hu
Szinte minden fontosabb termékpályán nőtt a vágóhídra került jószágok mennyisége 2021 első felében, de nem minden ágazatban a piacbővülés a növekedés fő mozgatórugója. Az Agrárközgazdasági Intézet (AKI) legfrissebb jelentése szerint a sertésállomány csökkenésével párhuzamosan nőtt a vágóhídra küldött anyakocák száma, míg a baromfiaknál a járványvédelmi korlátozások feloldása javított a vágások számán.

A magyarországi vágóhidakon - darabszámot tekintve - teljes 1%-kal több szarvasmarhát, 5,9%-kal több sertést és 8,9%-kal több baromfifélét vágtak 2021 első fél évében a 2020. január-júniusi időszakhoz képest - írta meg az Index az AKI friss jelentése alapján. A friss adatok szerint tavalyhoz képest mintegy 133 ezerrel több, azaz összesen 2,393 millió sertést vágtak le a hazai vágóhidakon, ráadásul a feldolgozott élősúly 6%-kal haladta meg az előző évi értéket.

A sertésvágáson belül az anyakocák vágása az előző év első fél évi 33,6 ezerről erőteljesen, 39%-kal 46,8 ezer darabra emelkedett, ami kifejezetten rossz hír az állomány fenntartása szempontjából. A KSH összesítése szerint közel 2,89 millió sertés volt az országban, ami 32 ezerrel kevesebb, mint az előző évben. Az anyakoca-állomány 166,6 ezer volt 2021 júniusában, ami 2,3%-kal maradt el az előző évi számtól. Az Európai Unió sertésvágásainak alakulásáról 2020 vége és 2021 első fele közötti időszakáról az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az állomány csökkenésében és a vágóhídra küldött jószágok számának növekedésében közrejátszhattak azok a piaci értékesítési nehézségek. A KSH adatai szerint az élő állat felvásárlási árának márciusi, kilogrammonként 419 forintra emelkedése óta lényegében a második negyedévben stagnált az ár, mostanra azonban már 400 forint alá esett. Márpedig ez a továbbra is rekordokat döntögető - és csak 2021 első felében átlagosan 22%-kal dráguló - takarmányárak mellett egyre komolyabb finanszírozási nehézségeket okoz a sertéstartóknak. Olyannyira, hogy az agrártárca a takarmányárak emelkedése miatt 1,2 milliárd forintos kompenzációt nyújt a piaci szereplőknek, emellett pedig előrehozta a sertéshúsfogyasztást ösztönző marketingkampányt is.

Az AKI jelentése szerint baromfiból 114 millió darabot vágtak 2021 első fél évében, 8,9%-kal többet, mint az előző év azonos időszakában. Ennek 79%-a csirke volt, a vágóhídra került mennyiség pedig 3,4%-kal haladta meg az előző év azonos időszakában feljegyzett mennyiséget. Ez alapvetően azt jelzi, hogy a járványvédelmi korlázotások feloldása a bel- és az exportpiacokon is lendített valamit. A KSH adatai szerint a vágóbaromfi felvásárlási árának éves növekedése a májusi 9,7%-osról 9,2%-osra gyengült, ezen belül a tyúkfélék 10,7%-os éves áremelkedése 2,0 százalékponttal mérsékeltebb a májusinál. Vagyis lassul a felvásárlási árak növekedésének volumene. Noha a nyár a grillszezon miatt a baromfiszektorban általában jól alakul az értékesítést tekintve, 2021 e tekintben is rendhagyó, azaz a termelők kevésbé tudják érvényesíteni az átadási árakban a takarmány- és egyéb költségek növekedését. Az európai uniós tagállamok baromfivágásainak alakulását 2020 októbere és 2021 júniusa között ebben a cikkünkben elemeztük.

EZ IS ÉRDEKELHET

A vendéglátás bezárása megviselte a víziszárnyas-ágazatot, azonban a friss vágásstatisztika arra utal, hogy kezd helyrerázódni az erősen exportorientált szektor. Vágókacsából ugyanis 17,7 milliót, libából 1,46 millió darabot vágtak 2021 első fél évében, előbbi 43%-os, utóbbi 18%-os bővülést jelez az alacsony bázisértékhez képest. A pulykavágás 13,8%-kal gyengült az előző év hasonló időszakához viszonyítva, így a vágóhidakra került mennyiség csak közelítette a hárommilliót. A KSH adatai szerint egyébként a tyúkfélék hazai állománya 32,1 millió volt 2021. június 1-jén, ami közel 1,3 millióval több, mint egy évvel azelőtt (ez 4%-os bővülés).

A juhágazatban 47%-os növekedést mért az AKI a vágóhídra küldött jószágok számában az idei első hat hónapban. Anyajuhból 2100 darabot vágtak le. A KSH szerint az állomány 2021 júniusában 958,3 ezer volt, 21,6 ezerrel kevesebb, mint tavaly, az anyajuhok száma pedig 31 ezerrel 726 ezerre csökkent. Azaz hatványozottan érződött, hogy egyes állományokat folyamatosan számolnak fel a gazdák.

Szarvasmarhából 51,3 ezer darabot vágtak le 2021 első fél évében, 1%-kal többet, mint az előző év hasonló időszakában. A levágott szarvasmarhák 64%-a tehén, 20%-a bika volt. A tehenek vágása 1,6%-kal csökkent, a bikák vágása 0,5%-kal, az üszőké 9,7%-kal nőtt a darabszám alapján 2021 első fél évében a bázisidőszakhoz képest. Az EU-s szarvasmarha-vágóhidak működésében felfedezhető új trendekről az Agrárszektor is beszámolt.

EZ IS ÉRDEKELHET

Az élőállat-kivitel 33,5 ezer tonnás volt, emellett mintegy 5,5 ezer tonnányi élő szarvasmarhát importált az ország május végéig. Az export volumene 62%-kal, az import volumene 12%-kal növekedett a 2020. I-V. havi értékhez képest az AKI adatai szerint. A felvásárlási árak 8,5%-kal emelkedtek a második negyedévben. A KSH összesítése szerint júniusban 931,6 ezer szarvasmarhát tartottak az országban, ami 6 ezerrel haladja meg a tavaly júniusit. Viszont a decemberi adathoz képest 2,5 ezres csökkenést jelentenek. A tehenek száma 415 ezer volt júniusban, ami 3,2 ezerrel kevesebb tavalyhoz képest.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44