Az alábbi cikk saját kutatások nyomán készült el, melynek témáját az aranysakál gyomortartalomvizsgálata adta egy Bács-Kiskun megyei Kiskunmajsa és Soltvadkert között elterülő fenyvesekkel és áthatolhatatlan galagonyásokkal tarkított, a Tázlári Nimród Vadásztársaság által használt területen. Mivel az ökológiai adottságok és az előző évi terítékadatok biztosították a begyűjtendő minták megszerzésének lehetőségét, így ez a hely ígéretesnek bizonyult. A talajtípust tekintve a homokos talaj minden változata, és a szikes talaj jellemzi, azoknak minden előnyével és hátrányával együtt. Az alkalmazható mezőgazdasági kultúrnövények száma alacsony. Javarészt lucernára és kukoricára korlátozódik. A szabad területeket szőlő borítja, vagy a haszonállatokat tartják rajtuk.

A mintákat adó egyedek egy része ölőcsapdával (hattyúnyak) a másik fele pedig fegyver használatával került terítékre. Az úgynevezett hattyúnyak csapda olyan szelektív és hatékony csapda, amely szakszerű használat mellett biztosítja a róka és aranysakál azonnali halálát. Működési elve a csalétek felhúzásán alapszik, így belépésre nem aktiválódik. A további egyedek egyéni és társas vadászatok alkalmával kerületek terítékre. A 10 mintát megvizsgálva a középkorú kanok aránya volt a legmagasabb. A testhossz 72 és 87 centiméter volt farok nélkül, a súly 10 és 13 kilogramm között változott.

Amint egy egyed bekerült, a külső vizsgálatot követően a boncolás következett. A legtöbb egyed 3. és 4. ujjpárnája össze van nőve, ez segíti az állatok által hagyott nyomok meghatározását. Érdekesség, hogy két hímivarú egyed esetében azonban ez nem állt fenn. A részletes tartalomvizsgálatok végül a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Karának laboratóriumában készültek el, ahol minden feltétel adott volt a megfelelő munkavégzéshez. A jól elkülőníthető maradványokat kiválogatását követően, a maradékot folyó víz alatt szitán át kellett mosni. Végül tizedgrammos pontosággal lemérni. Az így kapott értékek más vizsgálatokkal összevetve elemzésre kerültek.

Saját vizsgálatok során az eredményből kiderült, hogy az aranysakál táplálékbázisa igen sokrétű. Maximálisan alkalmazkodik az élőhely által nyújtott lehetőségekhez. Mivel egyáltalán nem válogatós, így a táplálékul szolgáló fajok listája meglehetősen hosszú, amelyeket a tanulmányozott szakirodalmak is alátámasztottak. Táplálékbázisának jelentős részét a kisemlősök és a növényi eredetű táplálékok adják, melyek közül nagymértékben a vadon termő gyümölcsök fordulnak elő, ilyen például a kökény és a galagonya. Késő őszi és téli időszakban továbbá kisemlősök fogyasztása is megnövekedett. Egy példány esetében fellelhető európai süntől származó maradványokkal. Illetve egy ízben bebizonyosodott, hogy az egyik kan sikerrel vette fel a veszettség elleni vakcinát is. Meglepetésre egyetlen vizsgált egyed gyomra sem tartalmazott vadászható vadfajoktól származó maradványokat, ezzel szemben az összes szakirodalom rácáfolt erre. Ugyanakkor elenyésző mennyiségben tartalmazott haszonállatoktól származó toll és csontmaradványokat. Nem bizonyított, hogy ehhez vadászat útján jutottak hozzá, vagy éppen más okból adódó elhullást követően vették magukhoz.

A kutatás végére kirajzolódott, hogy mit kellett volna másképpen csinálni. A mintaelemszám kevés volt ahhoz, hogy releváns lehessen a vizsgálat. A mintavétel módja nagyban befolyásolta azt, hogy mit tartalmazott a gyomor. Ugyanis a legtöbb csapdával fogott egyed gyomra majdhogynem üres volt, ez tulajdonképpen logikus. A mintavétel idejének legalább egy egész évet kellene felölelnie, havonta több, különféle ivarú és korosztályú egyedet vizsgálva. Emellett elengedhetetlen lenne a további, saját életterükben történő megfigyelés. Szokásaik, társas viselkedésük, területhasználatuk, vadászati módjuk nagyfokú tanulmányozása.

A szakértők által azóta elkészített számos tanulmány, illetve a szakemberek nyilatkozatai tükrében nem elvitatható az a tény, hogy az aranysakál populációnövekedése egyre több problémát okoz a vadgazdálkodók és az állattartók körében egyaránt. Azonban felmerül a kérdés, hogy minden esetben valóban a sakál okozza-e a kártételt? Hiszen a legtöbb laikus a mai napig nem tudja száz százalékos biztonsággal felismerni őket. Gyakran még mindig összekeverik a kutyával vagy a rókával.

A gazdák szemszögéből nézve komoly károkat tud okozni egy, az állatok közé bekerülő sakál vagy éppen róka, legfőképp utódnevelés időszakában. Ugyanakkor számos megelőző intézkedéssel csökkenthetik a kockázatot. Ilyen például a villanypásztor használata, az állományt őrző kutya tartása. Vagy éppen a hivatásos vadásszal együttműködve a csapdák alkalmazása.

Vadgazdálkodó szempontjából is talán a legeredményesebb gyérítési mód a csapdázás. Mintagyűjtés során kiderült, hogy eredményesen vadászható ezzel a módszerrel. Téli időszakban a dúvad hajtások alkalmával sok fegyelmezett hajtóval, jó lőkészségű vadászokkal szintén terítékre hozható. A legalkalmasabb hajtott területek közé tartoznak a galagonyával, kökénnyel sűrűn benőtt foltok, a fiatal fenyvesek és a korábbi tarvágások után maradt, összetolt tuskósorok. Lesről történő vadászata talán a legnehezebb, hiszen lővilágban aligha merészkedik elő. Ezzel szemben hívással, a megfelelő feltételekkel eredményesen vadászható. Gyér táplálékkínálat esetén a sűrűk mellett elhelyezett szórókra kihordott gyümölcsök, takarmánynövények a rókával együtt őt is odavonzzák.

A terület vadgazdálkodásának sikere szempontjából nem jó megoldás sem a hajtások, sem az egyéni vadászatok alkalmával keletkező zsigerek területen hagyása sem. Sem a mindenevő vaddisznó sem a ragadozók szempontjából. Előbbi fogékony a különféle betegségekre, így azok tovább terjedhetnek, utóbbit pedig gyakorlatilag mindenféle szisztéma nélkül „etetjük”. Illetve ugyanezen okból az elhullott haszonállatok tetemeinek hozzáférhetősége sem javít a helyzeten.