Óriási változások jöhetnek sütőtökfronton: erre számíthatnak a magyarok

Óriási változások jöhetnek sütőtökfronton: erre számíthatnak a magyarok

Itt van az ősz, ami egyet jelent: itt van a sütőtökszezon is! Kevés hangulatos dolog létezik ősszel, mint egy finom, illatos sütőtököt elfogyasztani. Bizonyára sokan kedvelik ezt a zöldséget az íze, a formája és a hangulata miatt, ráadásul nem is túlzottan drága. Ami az árakat illeti, a tavalyi évhez képest szinte biztos, hogy idén többet kell már ezért is fizetnünk. Az időjárás sem volt kegyes a termelőkhöz, a munkaerőhiány pedig ebben az ágazatban is felütötte a fejét, de még így is jó minőségű termésre lehet számítani - már annak, aki tudott öntözni.

A sütőtöktök igazi csemegének számít, hiszen süteményekbe, főtt ételekbe, italokba is tehetjük, de önmagában is tökéletesen megállja a helyét, ráadásul viszonylag sokáig el is áll. Érdemes lenne minél többet fogyasztanunk belőle, hiszen számos jótékony hatással is bír, hamarosan pedig itt is a szezon, tehát rövid időn belül már készülhetnek belőle az ínyencségek. Magasabb árra kell idén számítanunk ugyan, de még így is a megfizethető zöldségek közé fog tartozni, de akár mi magunk is termeszthetünk otthonunkban. A gazdáknak a sütőtökkel sem volt mindig egyszerű dolga, az aszály feladta a leckét ismételten. Hogy hogyan tudtak vele megbirkózni, egy jászberényi termelővel jártunk utána.

EZ IS ÉRDEKELHET

Magyarországon mintegy 1800 hektáron termesztenek sütőtököt. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a legnagyobb a termőterület Nagydoboson (közel 600 hektár), de Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is 200 hektár fölött van. Az egyik híres, elterjedt hazai fajta a Nagydobosi, illetve jellemző még a Kiszombori, az Óvári hengeres és az Orange (sonkatök).

Milyen termésre számíthatnak idén a vásárlók?

Az általunk megkérdezett termelő elárulta, hogy finom, édes sütőtök kerülhet a családok asztalára, hiszen jó minőségű lesz idén is a termés. Ez azonban nem mindig látszott így, hiszen extrém száraz, meleg időjárás rendkívül megnehezítette a termelők dolgát. Egyedül azok a gazdák tudtak sikeresen tevékenykedni, akik meg tudták oldani az egyik legfontosabb dolgot: az öntözést. A jászberényi termelő lapunknak elárulta, hogy ő ugyan nem nagy mennyiségben termeszt sütőtököt, de át tudta vészelni az aszályos időszakot, hiszen tudott öntözni.

Azok, akik nem tudták megoldani az öntözést, szinte biztos, hogy nem tudták megmenteni a termést. Ez persze nemcsak a sütőtökre igaz, hanem lényegében minden zöldségre és gyümölcsre. Nekem van lehetőségem öntözni, ezért nem szenvedtem akkora hiányt, mint más termelők

- mondta a gazda.

Kihangsúlyozta azt is, hogy égetően fontos lenne, hogy megoldást találjanak a locsolásra a magyar gazdák, hiszen az időjárásban már nem bízhatnak - ezt pedig az elmúlt évek, főleg az idei nyár is jól alátámasztotta. Nem ő az egyetlen szakmabeli, aki aggasztónak tartja ebből a szempontból a mezőgazdaság helyzetét, beszédes adat lehet az is, hogy az országban a művelhető területek mindössze 2%-án folyik mesterséges öntözés. A munkaerőhiány pedig ugyancsak komoly probléma, sokan egyszerűen nem találnak megfelelő mennyiségű embert a munkára, még a megemelt órabér ellenére sem.

Mennyire kell mélynek lennie a zsebünknek a vásárláshoz?

A sok nehézség ellenére nem kell attól tartanunk, hogy nem fogunk tudni hozzájutni ehhez a szuper zöldséghez. A lapunk által megkérdezett termelő szerint egészen biztosan emelkedni fognak az árak a közeli piacokon az említett problémák miatt, az egyelőre nem lehet még tudni, hogy mennyivel. A Nagybani Piacon pedig már meg is jelent az I. osztályú kanadai sütőtök, melynek kilóját 250-280 forint között árulják, az áruházakban azonban majd eltérhetnek az árak ettől.

Melyik sütőtököt kedvelik leginkább a magyarok?

A termelő megosztotta az Agrárszektorral a tapasztalatait, miszerint az ő észrevétele egyértelműen az, hogy a piaci vásárlók rögtön észreveszik a tökök közti különbséget. Elmondása szerint az úgynevezett sonkatök a favorit, a nagydobosi tökből viszont már közel sem vesznek annyit - fontos megjegyezni, hogy ez nem mondható el általánosságban, ez az általunk megkérdezett termelő saját tapasztalata a saját vevőkörében. Azt viszont már a gazda sem tudja, hogy mi lehet ennek az oka, mivel ízre mind a két tökfajta egyformán finom. Egyedül kinézetre külöbözik a két fajta, hiszen a nagydobosi sütőtük kerek formájú, és zöldesszürke, míg a sonkatök a hagyományos narancssárga színű, hosszúkás alakú. Hamarosan meg fog jelenni az ikonikus halloween-i tök, melyet előszeretettel faragnak ki, hogy díszként ékelődhessen az otthonokban. Nagyon fontos kiemelni, hogy ez a tök kizárólag díszként funkcionál jól, és eszünkbe se jusson még csak megkóstolni se, hiszen mérgező!

EZ IS ÉRDEKELHET

Ezért együnk sokat belőle

A sütőtök sokféle problémára nyújthat megoldást: például serkenti a máj működését, így kitűnő máj- és vesebetegségek esetén, érdemes alkalmazni böjtölés és méregtelenítő kúrák során is. Magas A-, B-, C- és E-vitamin tartalmának köszönhetően az egyik legjobb megoldás az immunrendszer erősítésére, valamint a legjobb ellenszere a megfázásos megbetegedéseknek, sőt, még gyulladáscsökkentő és rák-megelőző hatása is van. Mint ahogy a legtöbb sárga zöldség vagy gyümölcs, így a sütőtök is gazdag béta-karotinban, ami elengedhetetlen az egészséges látáshoz. A-vitamint is tartalmaz, antioxidánsa pedig a szív- és érrendszeri, valamint a daganatos betegségek kialakulásában szerepet játszó szabad gyökök ellen is hatnak.

Címlapkép forrása: Getty Images
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44