Komoly gondok vannak a magyar tejtermelőknél: ez így nem mehet tovább

Komoly gondok vannak a magyar tejtermelőknél: ez így nem mehet tovább

agrarszektor.hu
Tejet szinte minden háztartásban találunk, legyen zsírszegény vagy zsíros, reggelihez, vagy kávéhoz nagyon sokan fogyasztják. Ugyan az árstop és az egyéb gazdasági történések a tej árára is hatással voltak, mégis népszerű élelmiszernek számít a boltokban. A fogyasztói tej kategóriát részletesebben vizsgálva látszik, hogy míg a hatósági árral érintett 2,8% UHT tej eladott mennyisége előző év azonos időszakához mérten csaknem 25%-kal emelkedett, addig a korábbi piacvezető 1,5% UHT tej értékesítése 13, a 2,8% friss tejé pedig 10%-kal csökkent 2023/2022 viszonylatában.

A Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács összefoglalója szerint a hazai felvásárlási ár júliusban újabb közel 5,5%-os csökkenés után 153,17 Ft/kg-ra esett vissza, amely ár már több mint 10%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi árnál, a 2023. januári rekord ártól pedig 32%- kal marad el - írja a HelloVidék. A kiviteli ár harmadik hónapja emelkedik, a júliusi csaknem 13%-os növekedéssel elért 147,70 Ft/kg ár 25,5%-kal alacsonyabb az egy évvel korábbi árnál, a felvásárlási ártól azonban már csak 3,6%-kal marad el. A felvásárlás csökkent, míg a kivitel nőtt júliusban előző évhez képest, ezzel az első hét hónapban a felvásárlásnál 4%-os csökkenés, a kivitelnél pedig 6%-os növekedés mutatkozik 2023/2022 viszonylatában. A nyerstej kiviteli arány 10,5%-os.

Az EU-27 átlagára két év emelkedést követően január óta csökken, a júliusi - az Európai Bizottság becslése szerinti - 0,5%-os mérséklődéssel az átlagár 14%-kal süllyedt az egy évvel korábbi ár alá. A spot árak mindeközben májusban emelkedni kezdtek, a júniusi nagymértékű javulást azonban júliusban már csak mérsékelt növekedés követte. Habár a fölözött tej ára egy hónap alatt még csaknem 5%-kal tovább emelkedett, a teljes tejnél az árjavulás mértéke már a 2%-ot sem érte el. Ezzel a teljes tej ára az egy évvel korábbi ártól 28%-kal marad el, míg a fölözött tej júliusi ára csaknem 40%-kal alacsonyabb 2023/2022 viszonylatában.

Az AKI feldolgozói értékesítési árakra vonatkozó legfrissebb statisztikája alapján a főbb tejtermékek áraiban 2023 januárja és augusztus második hete között az átlagos árcsökkenés mértéke közel 22%- os. Legjelentősebben, 30% feletti mértékben a trappista sajt és az UHT tejek ára csökkent, míg a legkisebb mértékben, 13%-kal az ömlesztett sajt ára mérséklődött. Az egy évvel korábbi árakhoz viszonyított változás már eltérő képet mutat az egyes termékek szintjén. Míg májusban valamennyi vizsgált termék átadói ára átlagosan 36%-kal volt magasabb, mint előző évben, addig az augusztusi árak a trappista sajt, az UHT tejek és a vaj esetében már csökkenést mutatnak, és a többi termék ára is mérsékeltebben haladja meg az egy évvel korábbi szintet.

A hazai feldolgozók által belföldön értékesített mennyiségeket tartalmazó AKI statisztika szerint 2023 első hét hónapjában a fogyasztói folyadéktejek kivételével valamennyi főbb tejtermék értékesítése csökkent előző év azonos időszakához mérten. A fogyasztói tej kategóriát részletesebben vizsgálva látszik, hogy míg a hatósági árral érintett 2,8% UHT tej eladott mennyisége előző év azonos időszakához mérten csaknem 25%-kal emelkedett, addig a korábbi piacvezető 1,5% UHT tej értékesítése 13, a 2,8% friss tejé pedig 10%-kal csökkent 2023/2022 viszonylatában.

A KSH által a havi fogyasztói átlagárakra közzétett statisztika szerint a feldolgozói átadási árak változásától eltérően alakultak a fogyasztói árak éves viszonylatban. Míg a trappista sajt esetében csak a csökkenés mértéke volt mérsékeltebb a fogyasztói árban, addig a vajnál a feldolgozói ár 4%-os csökkenésével szemben a fogyasztói ár 21%-kal emelkedett. Az év elejéhez mért összehasonlítás szerint ugyanakkor az eltérés már nem olyan szembetűnő, csupán a csökkenés mértéke marad el – a vaj kivételével – a feldolgozói átadási árak csökkenésétől.

Fontos pontokat fogalmazott meg a Terméktanács

Istvánfalvi Miklós, a Tej Terméktanács elnöke levélben fordult Dr. Feldman Zsolthoz, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkárához. A levélben rövid tájékoztatást adott a tejtermelés hazai helyzetével kapcsolatosan, valamint a szükséges lépések kapcsán kérést fogalmazott meg.

Ahogy az elnök fogalmaz: a kormányzat és a tejtermelők együttműködésének köszönhetően a magyar tejtermelés évtizedes növekedésen van túl, két-három éven át 2 milliárd kg fölötti mennyiségű tejet is megtermeltünk. A tejipar számára elsődleges alapanyagot termelő hazai tejtermelés az említett 10 év alatt több mint 23 százalékot bővült. Azonban a hazai tejágazaton is végigsöpört a coviddal kezdődő, az orosz-ukrán válsággal és a történelmi aszállyal folytatódó rendkívüli piaci turbulencia. Az idei év elején már látszódott, hogy visszarendeződés következik, ez utóbbi folyamat azonban - az infláció és az európai tejfelesleg okán - mára nehéz helyzetbe sodorta a hazai tejtermelőket.

A hazai tejtermelés rendkívül nehéz perióduson megy keresztül. Két év alatt az ellenőrzött telepek 7,6%-a, az elmúlt egy év alatt 3,8%-a zárt be, míg az ellenőrzött állomány két év alatt 4,6%-kal, az elmúlt 12 hónapban pedig 2,5%-kal csökkent. Ez két év alatt 8 ezer, egy év alatt 4 ezer db tejelő tehén elvesztését jelenti. Az elmúlt 3 évben a Tej Terméktanácsból 250 - döntő többségben - kis tejtermelő lépett ki a tejtermelés befejezése okán, azonban néhány jelentős vállalkozás is van a tejtermelő tevékenységet megszüntetők közt

- magyarázta Istvánfalvi Miklós.

Az európai, a spot és hazai tejárak továbbra is esésben vannak. A hazai felvásárlási ár júniusban újabb 6%-os csökkenés után 161,96 Ft/kg-ra esett vissza, amely ár már csak alig 1%-kal magasabb az egy évvel korábbi árnál, míg a 2023. januári rekord ártól 28%-kal marad el. A hazai felvásárlási árak - a tejtermelők beszámolói alapján - tovább csökkennek. A nyerstej kiviteli ára tavaly októbertől idén áprilisra 54%-ot esett. A hazai felvásárolt nyerstej mennyisége az idei első félévben éves bázison 4%-ot csökkent

- tette hozzá levelében.

Istvánfalvi Miklós levelében azt is megfogalmazta, milyen segítséget várnak az Agrárminisztériumtól a helyzet javítása érdekében. Ahogy levelében fogalmazott:

A fenti rendkívül nehéz helyzet okán kérjük az átmeneti nemzeti tejtámogatás (ÁNT) tavalyi teljes összegének kifizetését és az idei kifizetések mielőbbi meghirdetését. A termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatása tavalyi átváltási árfolyamához figyelembe vett 2022. szeptember 30-i EKB árfolyam szerint egy euró 422,18 forint volt. Az MNB előrejelzései szerint az árfolyam jövő nyárig 380 Ft körül alakul, a szélsőértékek 360- 400 Ft-ban kerültek meghatározásra (Forrás: A forint/euro árfolyam és az elemzői várakozások alakulása; MNB, 2023. július 25., Ábrakészlet az aktuális pénzügyi és gazdasági folyamatokról). Ez alapján bizonyos, hogy a tavaly őszi támogatásokhoz képest a tejtermelők forintban kisebb termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatásra számíthatnak, azaz idén ez a jogcím nem kompenzálja majd az átmeneti nemzeti tejtámogatás (ÁNT) esetleges ismételt kiesését. Ez halmozottan jelentkezik azon állattartók esetében, akik a takarmányt maguknak termelik, mert a támogatásokat az euro árfolyam ott is negatívan érinti. Az átmeneti nemzeti tejtámogatásnak (ÁNT) eddig a 2007. március 31-i tejkvóta volt az alapja. 2023-tól a 2018. évi, a KSH által megállapított országos átlagos tejhozam és a 2018. évben termeléshez kötött tejhasznú tehéntartás támogatásra bejelentett tehénlétszám alapján folytatódhat ezen nemzeti forrásból finanszírozott jogcím. A fajlagos összegek és a tényleges éves borítékok a hazai költségvetés függvényében alakulnak. Információink szerint a 2023. évi átmeneti nemzeti tejtámogatás (ÁNT) történelemi bázisa még nem került megállapításra, ezért kérjük, hogy a Minisztérium fontolja meg azt, hogy a meglévő 2022. évi történelmi bázis után fizesse ki a tavalyi támogatást. Ez a tejtermelő gazdaságok számára egyszerűen csak a túlélést jelenthetné. Ismereteink szerint a legvégső kifizetési határidő 2023. október 15., amikor a tagállam még 'uniós szankció nélkül' fizethet 2022. évi átmeneti nemzeti támogatást.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44