Az ünnepi időszak és az újév sem hozott nagy változásokat a lengyel nagybani hagymapiacokon, továbbra is a november elején kialakult 1-1,25 PLN/kg (95-120 Ft/kg) közötti ársáv dominál, ami a termelők szerint kifejezetten alacsonynak mondható - írja a FruitVeB. Különösen azért, mert az előző két évben ennél jóval magasabb értékesítési árak uralkodtak a piacokon, és a termelési költségek jelentősen emelkedtek, igaz azonban az is, hogy az idei 675 ezer tonnás termés 2011 óta a legnagyobbnak számít.
A kínálat tehát bőséges, ezért az árak emelkedésére kevés az esély. És nem csak a bőséges belföldi termés, hanem az egyre erősödő importnyomás is a drágulás ellen hat: Nyugat-Európában lényegesen több hagyma van az előző években tapasztalt mennyiségnél, ráadásul Hollandia Szenegálba irányuló exportja hamarosan véget ér. Továbbá vannak arra utaló jelek is, hogy a lengyel export volumene az előző éveknél egyelőre alacsonyabb.