Már csak néhány nap és ismét együtt a hazai agrárszakma az Agrárszektor konferencián Siófokon!
Az idén először 3 napos konferencián előad többek között Nagy István, Áder János, Bige László, Gyuricza Csaba, Éder Tamás, Feldman Zsolt, Jakab István, Harsányi Zsolt, Makai Szabolcs, Szabó Levente, Kulik Zoltán, Hollósi Dávid és még sokan mások...
Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!
Több mint 170 ország képviselője több év előkészület után az utóbbi egy hétben megpróbált dűlőre jutni a kötelező intézkedésekről a globális műanyagszennyezés korlátozására. A puszani egyeztetéseket eredetileg a végső tárgyalási fordulónak szánták, mivel azonban nem született megállapodás, a megbeszéléseket jövőre folytatják.
Nem értük el azt, amiért idejöttünk
- mondta Juan Carlos Monterrey Gómez, a panamai delegáció egyik tagja a tárgyalási fordulót lezáró beszédében.
A habozás halált jelent, a cselekvés viszont túlélést
- hangoztatta. Monterrey Gómez kijelentette, hogy nem fogják feladni a küzdelmet, s tovább fognak harcolni a kötelező erejű globális műanyagegyezmény megvalósításáért. A központi, eddig rendezetlen kérdés a műanyagtermelés korlátozása. Egy több mint száz országból álló csoport, köztük Mexikó, Panama, Ruanda és az Európai Unió azt szorgalmazza, hogy szabjanak maximális felső határt a termelésnek. Több olajtermelő ország azonban, köztük Szaúd-Arábia és Oroszország ellenzi a termelési korlátokat, s fontosabbnak tartják, hogy az egyezmény a hatékony hulladékgazdálkodásra összpontosítson. Az ENSZ környezetvédelmi közgyűlése - amelynek 175 ország a tagja - egyhangúlag szavazta meg Nairobiban, 2022 márciusában azt a kezdeményezést, hogy 2024-re jogilag kötelező érvényű szerződést készítenek a világot szennyező műanyaghulladékok minél nagyobb arányú felszámolására. A megállapodást már csaknem tíz éve készítik elő. A világszervezet szerint évente mintegy 400 millió tonna műanyaghulladék keletkezik, s a mennyiség évről évre növekvő tendenciát mutat.