Komoly változások a hazai kisboltokban: ezt egyre kevesebben tudják benyelni

Komoly változások a hazai kisboltokban: ezt egyre kevesebben tudják benyelni

agrarszektor.hu
A kötelező akciók miatt a mai napig vannak olyan termékek, amelyeket 15%-os veszteséggel értékesítenek az üzletek - mondta el a Pénzcentrum által szervezett RETAIL DAY 2024 konferencián Neubauer Katalin, a Magyar Nemzeti Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Hozzátette, emellett a hazai hulladékgazdálkodási rendszer teljes átalakulásából adódó változások is megnehezítik a kereskedők helyzetét.

2024 júliustól a műanyag zárókupakot nem lehet már eltávolítani a PET-palackról, mely komoly társadalmi ellenállásba ütközött Neubauer Katalin szerint - írja a Pénzcentrum. Felhívta a figyelmet, hogy ugyan rögzíteni kell a palackhoz, de újrafeldolgozásnál el kell távoltani a kupakokat, mert azok nem PET-ből vannak, nem lehet együtt újrahasznosítani a palackkal. A szakember úgy látja, az ilyen és ehhez hasonló intézkedések nagyon nehéz helyzetbe hozzák a kis- és középvállalatokat, hiszen óriási kapcsolódó beruházásokról van szó, amelyeket a cégeknek kell állni.

A hatósági ár bevezetése 7 alapvető termékre, majd a kötelező, 20 termékre vonatkozó akciózás nehezítette meg az életünket. 0%-os árréssel, illetve 15%-os veszteséggel kell sok kereskedőnek értékesítnie az érintett  termékeket

- fejtette ki, majd hozzátette, a hazai hulladékgazdálkodási rendszer teljes átalakulásából adódó változások is megnehezítik a kereskedők helyzetét, ahogy a DRS rendszer is. A visszaélési bejelentési rendszer, az anonim etikai forródrót 2023. december óta már az 50 főnél nagyobb cégeknél is kötelező - ez elmondása szerint korai intézkedés volt.

EZ IS ÉRDEKELHET
Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44