Kecske

A kecske az egyik legrégebben háziasított állatfaj. Mindenkori jelentőségét az adja, hogy tejét, húsát és a bőrét is hasznosítani lehet.

A házikecske (Capra aegagrus hircus) az emlősök osztályának párosujjú patások rendjébe, ezen belül a tülkösszarvúak családjába és a kecskeformák alcsaládjába tartozó vadkecske (Capra aegagrus) egyik alfaja; bár egyes rendszerezők önálló fajnak tekintik Capra hircus név alatt. A házikecske legvalószínűbb őse a bezoárkecske (Capra aegagrus aegagrus). Mára több mint 500 fajtáját tenyésztették ki. Az egyik legrégebben háziasított faj, aminek a tejét, a húsát és a bőrét egyaránt hasznosítják.

A kecske életmódja

A kecske nappali életmódot folytat, közismerten kíváncsi állat. Ügyesen másznak fel mindenre, amit találnak, egyensúlyérzékük kiváló. Az egyedüli kérődző faj, ami képes fára mászni. Előszeretettel tesztelik a kerítést és a zárakat, a megtalált gyengeségeket kihasználják és megszöknek. Ha egyszer sikerült kijutniuk, akkor máskor is kimennek, egészen addig, amíg nem változtatják meg az elzárás módját. A kecskék figyelik egymást, és eltanulják egymástól, hogyan hagyhatják ott a karámot. Kíváncsiságuk miatt környezetükben mindent megvizsgálnak felső ajkukkal és nyelvükkel, és megrágcsálnak, gyakran meg is esznek. Nyájösztönük gyengébb, mint a juhoké, és nem csoportosulnak úgy, mint azok. Ha háborítatlanul legelnek, akkor eltávolodnak egymástól, még a kiskecskék is különhúzódnak. A behatolókkal szembefordulnak, különösen a bakok, megküzdenek még az emberrel is. A hím egyedek agresszívabbak, mint a nőstények.

A kecske előfordulása

A kecske igen elterjedt Kis-Ázsiában, Közép-Ázsiában és Mongóliában, valamint a Földközi-tengert övező országokban. További jellegzetes elterjedésfoltjai Oroszország és a volt szovjet utódállamok, valamint Európa. Észak-Amerikába a spanyolok vitték be a 16. században.

A kecske táplálkozása

A házikecske szinte mindent megeszik, egyebek mellett a fém és karton dobozokat is. A szarvasmarhától és juhtól eltérően böngésző állatok, innen-onnan szemezget, kíváncsi természeténél fogva belekóstol minden növényi anyagba, amit ehetőnek érez, ami lehet karton, papír vagy ruházat. Az eldobált dobozokból áradó ismeretlen szagok csak tovább fokozzák kíváncsiságát. A legelésnél tűnik ki legjobban fáradhatatlansága és szeszélyessége. Mindig új élvezet után futva, mindenütt csak keveset tép, megpróbál és belekóstol ebbe is, abba is, de a legjobbnál sem időzik sokáig. Különösen a falevelekre vágyik és éppen ezért jelentékeny kárt tesz a védett erdőrészekben. Közismert erdőpusztító, ha teheti akkor 60%-ban fák és bokrok leveleit, 20%-ban különféle lágyszárúakat és 20%-ban füvet eszik.

A kecske a legszívesebben a hüvelyes növények fiatal gyenge leveleit, a komlót, a káposzta és répaféléket és a legtöbb falevelet eszi, de szereti a kúszónövényeket és a bokrokat. A legtöbb hasznát látja a száraz, napos, termékeny magaslatokon található növényeknek. Szabadon legelő kecskék csak vizet kapnak inni, istállóban tartottak pedig rozskorpából és sós vízből álló keveréket. Előszeretettel tartják hegyvidéken, különösen ott, ahová a szarvasmarha nem jut el. Mivel majdnem minden növényt megeszik, egész tájakat képes elsivatagosítani. Erről azonban a gazdájuk, illetve pásztoruk tehet, aki túllegeltet.

A kecske fajtái

A kecskéket több szempontból csoportosíthatóak. Gazdasági megfontolások szerint vannak tej-, szőr-, valamint vegyes hasznosítású (tej és hústermelő) fajták. Ezek a kategóriák részben átfedik egymást. A kecskék megjelenése, köztük mérete, színe, és más jellemzői fajtára jellemzők. A fajtákon belül leszármazási ágakra is jellemzőek a méretek. Felnőttkori testméretét a fajta mellett az elérhető tápanyag mennyisége is befolyásolja. Növendék korban a tápanyagnak 10-14% fehérjét és elegendő kalóriát kell tartalmaznia, hogy elérje a genetikája szerinti testméretet. A nagytestű fajták 36-42, kisebb testű fajták 18-24 hónap alatt érik el felnőttkori méretüket.

A legtöbb egyed szarvalt, egy pár szarvuk formája és mérete fajtajelleg. Szarvalt lehet bak és nőstény; sőt, a szarvatlanság kapcsoltsága miatt aránylag több nőstény szarvalt mint bak. Néhány egyednek több szarva van, akár nyolc is lehet. Szemben a szarvasmarhával, kecskéből nem tudtak kitenyészteni szarvatlan fajtát. A szarvakat élő csont alkotja, amit keratin és más fehérjék vesznek körbe, és fegyverként használják a dominanciáért és a területért folyó küzdelemben. A kecskék kérődzők, gyomruk négyüregű. Ahogy a többi kérődző, a kecskék is páros ujjú patások. A nőstények tőgye két szegmensből áll, szemben a szarvasmarhával, aminek négy szegmense van. A kecskék pupillája vízszintes, és jobban látható, mivel szemszínük világos, szemben a szarvasokkal, szarvasmarhával, a lovak többségével és sok juhhal. Mindkét nemnek van szakálla felnőttkorban, és sok fajtánál fordul elő csengettyű, ami kis páros kinövés toroktájékon.

A kecskék könnyen visszavadulnak, ha lehetőségük van rá. Olyan gyorsan térnek vissza a vadon élésbe, mint a macskák. Régen a hajósok tették ki őket a felfedezett szigetekre, hogy majd ha visszatérnek, akkor legyen számukra tej és hús. A visszavadult kecskék sok helyen jelen vannak, mint Ausztrália, Új-Zéland, Egyesült Királyság, és Galapagos. Ahol nincsenek nagy termetű ragadozók, és elegendő víz is rendelkezésre áll, ott a vadkecskék invazív fajként komoly károkat okoznak a helyi élővilágnak, mivel konkurenciát jelentenek a helyi növényevők számára, és növényfajokat is eltüntethetnek az adott területről. Ha azonban vannak nagytestű ragadozók, ott beilleszkednek a helyi táplálékláncba.

A kecske szaporodása

A kecske három-tizenöt hónapos korában válik ivaréretté, fajtától és tápláltságtól függően. A nőstényt gyakran nem vonják tenyésztésbe, amíg testsúlya el nem éri a fajtától elvárt testtömeg legalább 70%-át. Legelőn tartott nyájakban ez az elkülönítés nem mindig vihető véghez. Az üzekedés kezdetét a nappalok rövidülése jelzi, így rendszerint szeptember-november hónapokra esik és néha májusban is jelentkezik. Előfordul, hogy a szezonnyitó ivarzás már augusztusban jelentkezik. A ciklus 21 napos, és egy-két napig tart. Az ivarzás gyakori mekegésükön és farkcsóválásukon észlelhető. Ha van a közelben bak, akkor a közelében tartózkodik. Étvágya és tejtermelése visszaeshet. Ha akaratát nem engedik teljesülni, úgy könnyen beteg lesz.

A bak az év minden idejében nemzőképes és a legjobb korban - 2-8 éves kor között - egy bak 100 nőstényre elegendő. Mérsékelt égövben a nőstények üzekedésével párhuzamosan a szarvasbőgéshez hasonló állapotba kerülnek, amit nagyobb harciasság, az étvágy csökkenése és a nőstények iránti fokozott érdeklődés jellemez. A bak felhúzott ajakkal szimatol, és levizeli mellső lábait és fejét. A bak szagához hozzájárulnak a szarvtői mirigyek váladéka. Vannak nőstények, amelyek nem párzanak szagtalanított bakkal. Tenyésztőknek elérhető a mesterséges megtermékenyítés is, amihez sok különböző vérvonalból lehet választani. A vemhesség ideje 143-157 nap. Az anyakecske a párzás utáni 21-22. héten 1, 2, vagy 3 és csak kivételesen 4, vagy 5 gidát ellik. Leggyakoribb az ikerszülés, de egy vagy három utód sem ritka. Közvetlenül szülés előtt az anya horpasza beesik.