Az idei évben is igen jelentős csapadékhiány bizony jelentős aszálykárokat okoz már a tavaszi periódusban is, hiszen, ráadásul a csapadék "foltokban" érkezik kiszámíthatatlan intenzitással - írja a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK). Az éghajlat bizonyos mértékű változása miatt egyre sürgetőbbé válik az, hogy a gazdálkodásunk során próbáljunk alkalmazkodni, s az aszályt jobban tűrő fajták termesztése mellett kapjon egyre nagyobb hangsúlyt a vízmegőrzésre fókuszáló agrotechnikák alkalmazása is. Ezek egy része nem újdonság, csak költségigény miatt elmaradt alkalmazásuk, másrészt alkalmazásukat nem tartottuk feltétlenül helyénvalónak.

Ugyanúgy, mint az integrált növényvédelemben, a vízgazdálkodásban is a talaj adottságait figyelembe vevő, választott agrotechnika képezi az alapokat, tehát a gazdálkodásunk során nekünk is tennünk kell azért, hogy csökkentsük agrárkárunkat. Mikor már az agrotechnika sem elégséges, úgy az öntözés elkerülhetetlenül szükségessé válik. Mi is az, amit tehetünk annak érdekében, hogy hosszútávon biztosabban tároljuk talajunkban a nedvességet, csökkentve ezzel az aszálykárt? A talaj ásványi részecskékből, mikro és makro organizmusokból, vízből, levegőből és szerves anyagokból áll, tehát élő erőforrás. Igen nagy a szerepe a szélsőséges vízháztartási helyzetek kockázatának csökkentésében, és káros következményeinek mérséklésében.

Csak néhány gondolat, hogy mire is figyeljünk, ha talajunkban saját érdekünkben tárolni kívánjuk a területünkre jutó csapadékunkat:

Javítsuk a talaj szerkezetességét, szervesanyag-készletét! A talajszerkezet, a vízáteresztő- és a víztartó-képesség dominánsan a szervesanyag-tartalom függvénye! A szervesanyag saját tömegéhez képest körülbelül hússzoros mennyiségű vizet tud tárolni.

Növeljük talajunk szervesanyag-készletét:

• Minimum 3-4 növény termesztését illesszük be a vetésforgóban.
• A talajművelés során a talajbolygatást minimalizáljuk, a művelési időpont talajállapottól függően válasszuk meg.
• Tarlómaradványokat lehetőleg tartsuk a táblán.
• A talajfedést biztosító növénykultúrák termesztésével (zöldtrágya, mulcs).
• Évelők termesztésével.
• Szervestrágya felhasználásávaá.

A mulcshagyásra egyre nagyobb figyelmet érdemes szentelni, azaz hagyjuk a szármaradványok jelentős részét a területünkön. A mulcs kis hasonlattal nyáron a talaj számára olyan, mint a "szalmakalap", nagy esőkben, mint az esőkabát, hiszen nem hagyja az intenzív csapadékhullás hatására eliszapolódni talajunkat, nem roncsolódik a szerkezetessége. A mulcsnak nem feltétlenül a belőle kioldódó tápanyagok szolgáltatásában van szerepe, hanem közvetetten kihat a talajéletre, a talaj szezonális és napi hőingadozása mérséklődik, nem sérül a talaj szerkezetessége, javul a szervesanyag-készlet, s a vízgazdálkodás. A tápanyag nyújtásán, a talajélet segítésén túl a gyomszabályozásban is hasznos a mulcs. A nem megfelelő agrotechnika hatására csökken a talajok szervesanyag-tartalma, a bennük található hasznos élőlények száma, csökken a pufferkapacitása, azaz termőképessége, s romlik a talaj vízgazdálkodása.

A szerkezetesség fenntartása, javítása a fenti szervesanyag-gazdálkodás mellett az alábbiak szerint is lehetséges: 

• menetszám csökkentése,
• haladási sebesség csökkentése,
• az erőgépek és művelőeszközök járókerekeinek taposásából eredő tömörödés csökkentése (alacsony-nyomású, széles gumiabroncsok használata) 
• mulcs alkalmazása,
• forgatás minimalizálására irányuló talajművelés.

Ahhoz, hogy a felszínre érkező csapadékvíz a mélyebb rétegekbe jutva ott tározódjon, és igénybe vehessük, amikor nem érkezik az eső, lazítsuk talajainkat (eketalp-, tárcsatalp-réteg megszüntetése) középmély-lazítással, mélyen gyökerező növények vetésforgóba illesztésével (másodvetésben is). Ezek által utat engedünk a víz beszivárgásának, víztározónkba a talajba! A tömör talajokban romlik a víz-, levegő- és hőforgalom (levegőtlenség, belvíz, aszályérzékenység); csökken a trágyák, tápanyagok feltáródása; lassul a mikrobiológiai tevékenység, földigiliszták aktivitása; lelassul a növények tápanyag- és vízfelvétele (aszályhatás, növénypusztulás); növekszik a művelés energiaigénye; a talaj felső, sekélyen művelt rétege védtelenné válik az erózióval szemben.

A lejtős területeken fontoljuk meg a víz helybentartása végett a szintvonalas művelés lehetőségét, a megfelelő növényválasztást (ne feltétlenül kapáskultúra), készítsünk egyenetlen magágyat, szintvonalakkal párhuzamosan iktassunk be dupla magszámú sávokat, hogy megtörhessük a víz lefolyásának sebességét, s a felszínre jutó víz ne folyjon el területünkről, hanem maradjon ott, s szivárogjon a talajunk mélyebb rétegébe, ha a tömör záróréteget már megszüntettük. Minden területen megfontolandó a fasorok, fássávok létesítése fenntartása, hiszen természetes szélfogók, stabilizálják a mikroklímát, csökkentik a párolgást. Fontos még, hogy minden esetben "zárjuk" agrotechnikai művelettel talajunkat, hogy csökkentsük az elpárolgás mértékét!