Hihetetlen, de igaz: ennyit kell most fizetni egy hektár földért Magyarországon

Hihetetlen, de igaz: ennyit kell most fizetni egy hektár földért Magyarországon

agrarszektor.hu
Megtört a földpiac korábbi emelkedő trendje, 2023-ban a kifüggesztéssel eladott földterületek hektáronkénti átlagára 2,172 millió forint volt, közölte az Agrotax Kft. A társaság által készített 2023-as földpiaci elemzés szerint ezzel a termőföldek átlagára az előző évi szint közelében maradt (2022: 2,186 millió forint/hektár), és nem érvényesült a több mint egy évtizede tartó évi 10 százalékos drágulási trend. Ugyanakkor a földpiaci forgalom visszatért a 2021-es szintre a 2022-es visszaesés után. Nem változott a régiók sorrendje sem, továbbra is a legmagasabb átlagár Közép-Magyarországon (2,6 millió forint/ha), míg a legalacsonyabb átlagár Észak-Magyarországon (1,733 millió forint/ha) alakult ki. A szántók átlagára kismértékben, 3,8 százalékkal 2,419 millió forintos hektáronkénti árra emelkedett. Az Agrotax szakemberei szerint ennek ellenére jelenleg nem látható olyan ok, amely miatt a korábbi emelkedő trend megtörése tartós lenne.

A termőföldértékelés online programjának hazai kifejlesztője és alkalmazója az Agrotax Kft. 2016 óta készíti és adja ki éves országos termőföldpiaci körképét, az Agrotax Iránytűt. A cég országos adatbázisa - a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) részére bejelentett és ajánlásainak figyelembevételével kialakított, jogtiszta környezetben - a jegyzői közzétételeken alapuló piaci termőföld forgalom folyamatos monitorozásával készül - derült ki az Agrotax Kft. közleményéből.

Mint írták, a 2023-as év elemzését 20 789 db (29 127 hektár) szántó, gyep, erdő, szőlő, gyümölcsös művelési ágba sorolt termőföld adásvételi árai alapján végezték. A figyelembe vett termőföldek közel kétharmada (19 ezer hektár, 13 725 db kifüggesztés) szántó volt. A második legnagyobb értékesített terület 6 707 hektár és 3 873 tranzakció számmal az erdő, ami az összes vizsgált adásvétel 18,6%-át adta. Ezt követte 12,3%-kal a gyep (rét és legelő), valamint 1,7%-kal a gyümölcsös és 0,7%-kal a szőlő.

Nem emelkedtek a korábban megszokott mértékben az országos átlagárak

A termőföld átlagára a 2 millió forintos lélektani határértéket még 2022-ben (2,186 millió Ft/ha) átlépte. Az évi 10% körüli átlagos áremelkedés több mint tíz évig jellemezte a hazai termőföldpiacot, ám 2023-ban ez a lendület megtört és a termőföld hektáronkénti átlagára az előző évi szinten maradt, és 2,172 millió forint volt.

A régiók árainak szórása továbbra is széles skálán mozog. A legdrágábban továbbra is Közép-Magyarországon (2,6 millió Ft /ha) lehet termőföldet venni, ami kicsit maradt el a tavalyi átlagárhoz képest (2022: 2,8 millió Ft/ha). Az alföldi régiókban 2,5 millió forint a hektáronkénti átlagár. Észak-Magyarország 1,733 millió forint a hektáronkénti átlagár, amely a legalacsonyabb országos érték, ami kissé magasabb az előző évinél (2022: 1,683 millió Ft/ha). Kétmillió forint alatti átlagár alakult ki Nyugat-Dunántúlon is (1,876 millió Ft/ha).

Egy kicsit meglepő volt, hogy a termőföld átlagára tavaly stagnált, hiszen az előző évtized dinamikája, illetve az erős kereslet miatt nem erre lehetett számítani. Azonban, ha a részleteket megvizsgáljuk, akkor egyértelművé válik, hogy 2023 egy olyan év volt, amikor a korábbiaknál nagyobb mértékben jelentek meg kisebb és alacsonyabb minőségű és emiatt alacsonyabban árazott földek a piacon. A legkelendőbb művelési ágban, a szántóföldnél megmaradt az emelkedés, csak kisebb mértékben, hiszen a nagyon vegyes minőségű földek árai visszarántották az átlagárakat. Ugyanakkor jó hír, hogy a földpiaci forgalom élénkült. Jelenleg középtávon nem látunk olyan tényezőket, amelyek a dinamikus emelkedő trendet veszélyeztetnék

- nyilatkozta Sáhó László, az Agrotax Kft. ügyvezetője.

Továbbra is a szántók a legértékesebb termőföldek az országban

A legértékesebb termőföld a szántó, aminek országos átlagára 2,419 millió forint volt hektáronként, mely a 2022-es évihez képest 3,8%-os emelkedés. Az átlagárak 2023-ban is nőttek, kivéve Közép-Magyarország és Közép-Dunántúl régiókat, ahol enyhén, 0,11%-kal, illetve 1,39%-kal csökkentek az átlagárak.

A regionális átlagár legnagyobb mértékben Észak-Magyarországon nőtt az előző évhez képest (9,6%, 2023: 1,954 millió Ft/ha). Vármegyei szinten a legnagyobb mértékben Hevesben (13,1%, 2023: 1,966 millió Ft/ha) nőtt az átlagos ár. Hasonlóan dinamikusan, 10% körül drágultak Hajdú-Bihar (12,1%, 2023: 3,425 millió Ft/ha), Vas (10,4%, 2023: 2,242 millió Ft/ha), valamint Nógrád (10,2%, 2023: 1,8 millió Ft/ha) szántóinak átlagárai. Ugyanakkor, meglepetésre több vármegyében is jelentősen csökkentek a szántók átlagárai: Veszprém (-11,6%, 2023: 1,891 millió Ft/ha), Komárom-Esztergom (-5,8%, 2023: 1,932 millió Ft/ha), Békés (-2,9%, 2023: 2,84 millió Ft/ha), Csongrád (-1,7%, 2023: 2,439 millió Ft/ha), Somogy (-0,2%, 2023: 2,046 millió Ft/ha). A piacra került földek adatbázisának elemzése során kiderült, hogy a vármegyei átlagáreséseket is a piacon megjelent nagyobb számú alacsonyabb minőségi osztályba sorolt földterületek alacsonyabb árai okozták.

Szántók hektáronkénti átlagárai 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)
Szántók hektáronkénti átlagárai 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)

Továbbá a szántóterületek hektáronkénti átlagára mögötti mozgásról fontos kiemelni, hogy az aranykorona-értékkel jellemezhető földminőség befolyásolja ugyan a piaci mozgásokat, de ez a hatás nem egyenletes vagy lineáris. A 2016-2023 évek összességét vizsgálva megállapítható, hogy a 25 feletti átlagos aranykorona-értéket mutató földek esetében ez jelentős, míg az átlag alattiaknál a földminőség árakra gyakorolt hatása erősen gyengül. A 25 aranykorona feletti minőségű területekkel rendelkező településekre jellemző átlagos ár (2,105 millió Ft/ha) 32%-kal magasabb, mint a többi település együttes átlagára (1,6 millió Ft/ha).

A legnagyobb átlagárcsökkenést mutató Veszprém vármegyében például tavaly 20%-kal emelkedett a megfigyelt tranzakciók száma (493 db), de a magasabb árú, 1/1-es tulajdoni hányadú szántók aránya ugyanennyivel csökkent, miközben az alacsonyabb árú résztulajdonúaké ugyanennyivel nőtt. A 2 millió forint hektáronkénti árnál alacsonyabb fajlagos árú szántók aránya 6%-kal nőtt, valamint emelkedett azon települések száma is (29-ről 53-ra) ahol a piacra dobott résztulajdonban lévő szántók hektárja 17 aranykoronánál alacsonyabb minőségű volt. Ehhez hasonló piaci kínálati változást találtunk jellemzően a csökkenő átlagárak mögött más vármegyékben is

- mondta el Kovács Norbert közgazdász, vezető elemző.

Hektáronkénti átlagérték a szántók esetében településenként 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)
Hektáronkénti átlagérték a szántók esetében településenként 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)

Kevés gyep került forgalomba 2023-ban

A gyep esetében a kis tranzakciószám, illetve egyes régiók kirívóan magas árazása miatt a statisztikakészítéshez nem elégséges, illetve a piaci viszonyoktól jelentősen eltérő tranzakcióktól megtisztított adatbázis alapján készült az elemzés. Ennek alapján 2023-ban az országos átlagár 1,653 millió Ft /ha volt. A Közép-Magyarországi régió mögött a legmagasabb átlagár Közép-Dunántúlon (1,98 millió Ft/ha) alakult ki, míg a legalacsonyabb, 1,403 millió Ft/ha Észak-Magyarországon.

Óriási különbségek vannak az egyes régiókban az erdők átlagára között

Tavaly 1,307 millió forint volt az erdő hektáronkénti átlagára, ami 5,8%-os emelkedés az előző évhez képest (2022: 1,235 millió Ft/ha). A Dél-Alföld régióban az átlagár közelített a másfél millió forintos szinthez (1,492 millió Ft/ha). A legalacsonyabb átlagos ár (1,101 millió Ft/ha) Észak-Magyarország régióra alakult ki. A többi régiót hasonlóan az előző évhez 1 millió forint feletti átlagár jellemezte.

Akár 25%-os eltérés is lehet a gyümölcsösök áraiban

Az országos átlagár 3,976 millió forint volt hektáronként, ami hasonló a 2022-es átlagárhoz (3,965 millió Ft/ha). A legdrágább régió Közép-Magyarország volt (7,584 millió Ft/ha), de tavaly itt mindössze 33 kifüggesztés volt. Hasonlóan magas átlagár alakult ki a Közép-Dunántúlon is (7,376 millió Ft/ha), szintén nagyon alacsony tranzakcióval (9 db). A legalacsonyabb, 3 millió forint alatti átlagáron a Dél-Alföldön (2,835 millió Ft/ha) keltek el gyümölcsösök.

Kevés szőlő cserélt gazdát 2023-ban, de az rendkívül magas árakon

2023-ban a szőlők hektáronkénti átlagára 3,668 millió forint volt. Regionális bontásban a legmagasabb hektáronkénti átlagár a Közép-Dunántúlon (7,623 millió Ft/ha) volt 21 tranzakció adatai alapján. Hasonlóan alacsony értékesítési szám mellett (16 db) 5 millió forint feletti átlagár alakult ki a Nyugat-Dunántúlon (5,65 millió Ft/ha). A legalacsonyabb regionális átlagár az Észak-Alföldön volt (2,12 millió Ft/ha, 6 db adásvétel). A szőlők piacára gyakran jellemző az alacsony tranzakciószám.

Több mint egytizedével drágult a szántók haszonbérlete tavaly

2023-ban a szántókra kötött forint alapú éves, hektáronkénti haszonbérleti díj átlagos értéke 96 756 forint volt, ami 11,7%-os emelkedés az előző évhez képest (2022: 86 564 Ft/ha/év). A legmagasabb regionális haszonbérleti díjat a Dél-Alföldön (103 354 Ft/ha/év) fizették, de hasonlóan magas, 100 ezer forint feletti átlagár jellemezte a Dél-Dunántúlt is (100 107 Ft/ha/év). A legalacsonyabb átlagos haszonbérleti díjat Észak-Magyarországon (83 333 Ft/ha/év) fizették.

A forintban denominált éves, átlagos haszonbérleti díjak nagysága az egyes vármegyékben 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)
A forintban denominált éves, átlagos haszonbérleti díjak nagysága az egyes vármegyékben 2023-ban (Forrás: Agrotax Kft.)

Az Agrotax Hozamindex értéke 2023-ban a megfigyelt kifüggesztésekben szereplő értékesítési adatok alapján 4,45%-os volt (2022: 4,11%). A mutató a szántók bérbeadásából származó országos átlagos éves hozamot, a települési átlagos hozamok súlyozatlan átlagaként mutatja meg.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44