Energiafűzzel váltják ki a gázfűtést

agrarszektor.hu
Kivágják a napokban azt az energiafűz erdőt, amelyet a kenderesei önkormányzat ültetett három éve. A mintegy háromszáz mázsa aprítékkal a közintézményeket fűtik majd.

2014-ben telepítették Kenderesen az első két hektár energiafüzet a mezőgazdasági közmunkaprogram keretében, tavaly pedig újabb két hektárt ültettek - közölte Pádár Lászlóné, a Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere. A napokban a hároméves telepítést, a mintegy nyolc-tíz méteres fákat takarítják be.

A becslések szerint egyelőre mintegy háromszáz mázsa fát termelnek majd ki, az apríték előállításához szükséges gépeket már korábban megvásárolták. Az energiafűz betakarítását és feldolgozását a településen dolgozó csaknem száz közmunkás többsége végzi.

A kitermelést követően energiafűzzel fűtik majd a könyvtárat és a polgármesteri hivatalt. A gázfűtésre fordított költségekből az eddigi számítások szerint több millió forintot spórol e fűtési móddal évente az önkormányzat. A tervek szerint a jövőben nem termelnek majd ki évente fát a területről, hanem hagyják azokat minél vastagabbra megnőni - mondta a polgármester.

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44