A szőlő a bor kizárólagos alapanyaga, de a gyümölcs csemegeszőlőként is a magyar kertkultúra elválaszthatatlan része. A szőlő ültetési anyaga jellemzően két komponensű, melyet egy alanyfajta, ami a gyökérzetet és/vagy a törzs egy részét, valamint egy ráoltott nemes fajta adja. Az így létrejött növényt szőlőoltványnak nevezzük - írta meg a NAK. A szőlőalanyok jelentősége és elterjedése a filoxéravész, azaz a XIX. század közepe óta vannak jelen a világ és hazánk szőlőtermesztésében. A filoxéra gyökér kártevő pusztítása miatt a termőszőlőben tulajdonképpen, ez az alanyfajtákkal szemben támasztott legfontosabb követelmény.

A filoxéra ellenállóság vagy érzékenység az adott alanyfajta létrejöttében részt vevő szőlőfajok anatómiai felépítésével és a gyökér szúrások nyomán okozott fiziológiai reakcióival függ össze. Az alanyfajtáinkat is fertőzi, de az előbbiek szerint az alanyfajtáink a másodlagos előkérget mélyen képezik, és gyakorta megújítják, így ennek köszönhetően a szúrások okozta sebzéseket úgymond levedlik az elhalt kéreggel együtt. A szaporításra engedélyezett alanyfajok és fajták filoxéra érzékenysége eltérő, azonban valamennyi alanyfajtánk a filoxéra ellen aktív rezisztenciával rendelkezik. A legérzékenyebbek az európai szőlő (Vitis vinifera) fajtái, ide tartoznak döntően a termesztett nemes fajtáink, melyek idővel biztosan megfertőződnek, mely aztán a növény leromlásával és pusztulásával jár.

A talajok mésztartalma a filoxéra vész előtt nem volt kérdés, mert a saját gyökéren termesztett vinifera fajták a talaj mésztartalmára nem érzékenyek. Viszont amióta amerikai alanyfajtákat használunk, amivel a filoxéra probléma megoldódott, a talaj mésztartalma már fontos kérdés, mert az alanyok eltérő módon érzékenyek. A talajok mésztartalmának vizsgálata, tehát fontos tényező, és tudnunk kell, és ennek megfelelően válasszunk alanyt a nemes fajtához, ellenkező esetben növényélettani rendellenességek léphetnek fel, mely a szőlőnövény életében és teljesítőképességében állandó, visszafordíthatatlan problémákat okoz. A talajok mésztartalmát hazánkban "magyar mészfok" -ban szokás kifejezni, mely jellemzően 0-65 fokig terjed. Néhány legismertebb és legjobban bevált alanyfajtáink az alábbi mésztartalom között teljesítenek optimálisan: Berlandieri x Riparia T.K.5BB (35-45 fok), Berlandieri x Riparia T.5C (40-50 fok), Chasselas x Berlandieri 41B (50-60 fok), nagyon magas 60 magyar mészfok felett pedig a Fercal alanyfajta áll rendelkezésünkre. A Berlandieri x Riparia K. 125 AA mésztűrő képessége alacsonyabb, mint az ajánlott fajtáké, de jól gyökeresedik, jó az affinitása, hazai szelektálása és a klónok értékelése Keszthelyen folyik.

Az alanyok hatását a termőfajtára is fontos ismernünk, mielőtt bármilyen fajta telepítése mellett döntünk. Az alanyfajták növekedési eréjére, a megújuló képességre különböző módon hatnak a rájuk oltott termőfajták ami alapvetően meghatározza a tőke élettartamát, bármilyen szakszerűen metsszük is a tőkét. De hatással van a nemes fajta termőre fordulására, terméshozamára és a termés minőségére, valamint a vesszők beérésére is. Láthatjuk tehát, hogy az alanyfajta, mely többnyire nem látható, hiszen döntően a talajban" foglal helyet" mégis főszereplő a tőke életében, mert valamennyi élettani ciklust alapvetően befolyásolja. Az alanyfajta tartós együttélése a termőfajtával elengedhetetlen. Az alany- és a nemes fajták összeoltását, majd egyesülését és tartós együttélését affinitásnak nevezzük. Ami nem összetévesztendő a kompatibilitással, ami röviden megfogalmazva az összeolthatóságot, azaz az alany és a nemes összeforradási képességét jelenti. Tartós együttélésről (affinitásról), csak egymással kompatibilis komponensek estén beszélhetünk. Ha a két partner (alany és nemes) nem affinis egymással, akkor hiába az összeoltás után bekövetkező oltástásforradás, az együttélés zavarainak különböző tüneteivel találkozunk, mely a termesztés folyamán állandó problémákat jelent.

Egy esetben tekinthetünk el az alanyok használatától, ha a telepítést immunis homoktalajon valósítjuk meg, mert a 75% körüli arányban kvarcszemcsét tartalmazó homoktalajokban a filoxéra nem képes élni, ezért nem tudja ott a szőlő gyökérzetét elpusztítani. Így az ilyen talajféleségeket filoxérától mentes, immunis homoktalajoknak nevezzük. Azonban a gyakorlati tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a tájakon is a szőlő oltványként való telepítése nagyobb vegetatív és generatív potenciált biztosít a szőlőnek.

A szőlő telepítésének az ideje hagyományosan tavasszal van, de újabban már egyre népszerűbbek az őszi telepítések. Ennek két oka is van: egyrészt a tavaszi munkák feltorlódása arra készteti az üzemeket, hogy az őszi szüret végeztével, a még rendelkezésre álló enyhe időszakot is kihasználják a telepítésre, a tapasztalatok pedig azt igazolják, hogy az őszi ültetés még eredményesebb is lehet, mint a tavaszi. Ennek feltétele, hogy a szőlőiskolákból frissen kitermelt, nagy biológiai értékű szaporítóanyagot használjunk. Másrészt pedig, növényélettanilag is indokolt, ugyanis az új gyökerek képződése már az ősz folyamán is megindul. A korai begyökeresedés eredményeként az őszi telepítés gyorsabban fakad, hamarabb indul meg a nedvkeringés, a növekedés erőteljesebb lesz, mint a tavaszi, gyakran kedvezőtlen körülmények közti telepítésben.