Mivel számos gazdálkodónak nincs hosszú távú hazai termesztési tapasztalata a szójával, a siker érdekében sokat kell a technológiáról beszélnünk. A szója takarékos technológiával és jövedelmezően termeszthető kultúra, ám annak érdekében, hogy hosszú távon országszerte kitörési pont legyen - ne okozzon csalódást ez a csodálatos gazdasági növény -, a biztonságos termesztését elősegítő eljárások ismerete kiemelten fontos. Ne feledjük, hogy a szója nem tűri a technológiai hibákat, azokat a hazai klímán gyengén kompenzálja. A termőhelyi adottságokhoz és az évjárat sajátosságaihoz alkalmazkodó, átgondolt, következetesen alkalmazott termeléstechnológia viszont jó szóját, boldog gazdát és sikeres szójatermesztést eredményez.

A termőterület kiválasztása és előkészítése

A szójánál - a nagyobb területen termesztett kultúráinkhoz képest - számos esetben máshol van a technológiai hangsúly. Kifejezetten kulcskérdés a szójanövény biológiai igényeinek megfelelő termőhely (tábla, terület) kiválasztása, melynek összhangban kell állnia a szójanövény biológiai igényeivel. Véleményünk szerint erre több figyelmet szükséges fordítani az egyéb kultúrákhoz képest.

A hazai termelők zöme rendelkezik olyan adottságú földterülettel, ahol ez a növény jól fejlődik. Azonban a termelési potenciál kihasználása érdekében ennek megválasztásához több szempontot érdemes figyelembe venni. A gazdaság földrajzi elhelyezkedése már önmagában meghatározza, hogy milyen tenyészidejű fajtát érdemes vetni, amely az adott régióban biztonsággal beérik. A gazdaságon belüli mikroklimatikus adottságot is érdemes figyelembe venni, hiszen stabilabb klímájú helyet kell találnunk szójánk számára. Lehetőleg tagoltabb, erdő- és bokorsávokkal szegélyezett táblákat, a hajnali és az esti órákban páraképződésre hajlamosabb területet válasszunk.

A szója számára kedvező, ha a talaj pH-ja a semlegeshez közeli értékkel (pH = 5,5-6,5) rendelkezik. Ha talajunk gyengén vagy közepesen savanyú, akkor a gyökérzóna pH-ját rendszeresen fenntartó, granulált formulában kijuttatott meszezéssel (ősszel és tavasszal, alkalmanként 250-300 kg/ha dózisban) javíthatjuk. Ez az eljárás a szójára nézve különösen jó hatású.

A szója a középkötött vagy laza szerkezetű talajt kedveli, amely nedvesség- és talajszerkezet-kímélő módon művelt és átlagos vagy jó humusztartalmú (Hu% = 1,5-2,5). A gyenge termelési értékkel rendelkező, rossz kultúrállapotú táblákat inkább kerüljük. A szója a vetésforgóba jól beilleszthető: lehetőleg kukorica vagy kalászos után következzen. Napraforgó, egyéb maghüvelyes (takarmányborsó, zöldborsó, takarmánybab, étkezési bab, lencse, csillagfürt stb.), szálas pillangós (lucerna, vöröshere stb.), őszi káposztarepce és önmaga után ne vessük a kórtani kockázat miatt - ugyanis ezekkel a növényekkel számos közös betegségük van.

Amennyiben a helyét megtaláltuk, akkor gazdaságszinten már jó úton járunk, hiszen a szója mérsékelt ráfordításigényének köszönhetően takarékos technológiával és jövedelmezően termeszthető. A szakemberek és gyakorló gazdálkodók szerint 1,5–1,8 t/ha-os, relatív alacsony termésszintek is már könnyedén fedezik a ráfordításokat. Természetesen hazánkban ennél nagyobb produktivitás várható, és számos évjáratban 3,0-5,0 t/ha-os hozam realizálható.

Az elővetemény lekerülését követően a szármaradvány-gazdálkodást úgy végezzük, hogy a szervesanyag-tartalom növekedését segítjük. A szója elé ősszel kiművelt terület dukál, a forgatásos vagy forgatás nélküli talajművelés egyaránt megfelelő. Tavasszal jól előkészített, ülepedett, a vetés mélységében - ami 5,0-6,0 cm - tartósan 12-14 °C-os talajba vessük, ezzel elősegítve a robbanásszerű kelést.

Tőszám és sortáv

A vetőmagnorma beállítását - ha a terület adottságainak megfelelő tenyészidejű fajtát választottunk - a javasolt tőszám elérését megcélozva, a fémzárolt vetőmag használati értékének figyelembevételével végezzük el. Ez szója esetében különösen fontos, hiszen az egyes fajták (fajta- és fejlődési típusok) tőszámoptimuma eltérő lehet. Az igen korai fajták rendszerint a legmagasabb tőszám­igényűek (600 000-650 000 tő/ha), a koraiak döntően közepesen magas tőszámon teljesítenek igazán jól (550 000-600 000 tő/ha),
míg a középérésűek igénylik a legalacsonyabb termőtőszámot (450 000-500 000 tő/ha) az elvárt termésszintek eléréséhez.

A technológiában az alkalmazott sortávnak is nagy jelentősége van, hiszen a választott fajta fejlődési típusának megfelelően (féldeterminált, determinált) a gyors állományzáródást, a jó állóképességet, a növényállomány saját mikroklímájának kialakulását, a klímaérzékenység csökkenését, a kedvező növényápolási és növényvédelmi feltételeket kell elősegítenie. Tapasztalataink szerint a dupla gabonasortávon történő szórva vetés (gabonavető gépek, sűrű csoroszlyakiosztású vetőgépek) a szójafajták döntő többségének megfelel, tehát a növény vegetatív fejlődése és a termésképzés szempontjából a 25,0 cm-es sortáv a legmegfelelőbb. Természetesen egyes kiváló kompenzációs képességű, nagyobb habitusú fajták alkalmasak a szélesebb sortávon történő termesztésre is - ezek döntően féldeterminált fajtatípusok -, és 40,0, 45,0, 50,0 vagy akár 75,0 cm sortávon is képesek kiugróan teremni.

A széles sortávú - szemenkénti vetőgéppel elvégzett - vetések előnye a jobb talaj-mag kontaktus kialakításának köszönhetően főleg szélsőséges adottságú évjáratokban tapasztalható. Alkalmazásukkal kedvezőbb a kelési arány, jobb a kelésdinamika és lehetővé válik a mechanikai sorközművelés alkalmazása, ami költség- és környezetbarát gyomgyérítő hatása mellett a talajadottságok tenyészidőn belüli javításával - jobb levegőzöttség, több talajnedvesség és kapillaritás, tömörödöttség megszűnése, gyökértevékenység fokozása, ami olykor felér egy trágyázással - hozzájárul a kedvezőbb növényfejlődéshez. A széles sortáv hátránya viszont a későbbi állományzáródás, a felgyomosodás veszélye, a talaj erőteljesebb felmelegedése, ami fokozhatja az állomány klímaérzékenységét.

Tápanyag-gazdálkodás

A szója gyökérszimbionta mivoltából fakad, hogy kedvező körülmények között (a gümőképződést követően, 2-4 valódi leveles állapottól) nitrogénből önellátó. Ezért munkánk során kedveznünk kell a szójanövénynek, valamint a vele szimbiózisban élő Rhizobium baktériumoknak is. Ez a tény elsősorban a nitrogénműtrágya használatát befolyásolja jelentősen.

A technológiában a pótlólagos nitrogén adagolása - mérsékelt dózissal - a fiatal növények számára fontos, amit olyan műtrágya felhasználásával végezzünk, amely nem savasan hidrolizáló (bomló) tulajdonságú. A gyökérgümőnek kedvező környezetet úgy tudjuk biztosítani, ha mérsékelt mennyiségű nitrogénforrást biztosítunk (úgynevezett éheztető trágyázást végzünk: a nitrogén hatása csak 2-4 valódi levélig tart, ami a szimbiontát nitrogénkötésre készteti). Persze szükséges feltétel az is, hogy a vetőmag szójára fajspecifikus Rhizobium baktériumokkal oltott, a talajunk pedig megfelelő porozitású legyen. Jótékony hatást gyakorol a talaj szójaspecifikus oltása, ha a területen korábban nem vetettek szóját. A talaj szakszerű oltását a vetés előtt rövid időn belül vagy a vetéssel egy menetben javasoljuk elvégezni.

A szója szempontjából élettanilag fontosabb a nitrogén kijuttatásánál a megfelelő foszfor és kálium makrotápelemek alaptrágyával történő biztosítása, azaz a megfelelő NPK-arány kialakítása. Ez akkor jó, ha a komplex műtrágyánk elsősorban kálium-, másodsorban foszfortúlsúlyos, alacsony nitrogéntartalom mellett. Ez talajtípustól függően változó mennyiség, de a 3,5–4,0 t/ha termésszintre tervezve 60–80 kg/ha foszforral és 100–120 kg/ha kálium hatóanyaggal kalkuláljunk.

A mikrotápelemek közül a molibdén esszenciális (a gyökérgümők és benne a nitrogént megkötő Rhizobium baktériumok élettevékenységéhez szükséges), amely mikrotápelemeket is tartalmazó alaptrágyában vagy fejlettebb növények lombtrágyázása során adagolható.

Növényvédelem

A szója növényvédelme szakértelmet és speciális tapasztalatot igényel, amelynek során az állomány gyommentesen tartása kiemelten fontos, ugyanis erre a szója fiatalon, különösen az állomány záródásáig nagyon érzékeny. A vegyszeres gyomirtásra rendelkezésre álló hatóanyagok köre szűk, de pillanatnyilag jól megoldható pre- poszt, korai poszt- és poszttechnológiával egyaránt. Szélesebb sortávú vetésben van lehetőség IPM-alapelvek érvényesítésére is, a gyomirtó szerek és a mechanikai (sorközművelés) eszközök kombinálásával.

A károsítókkal szembeni fellépés előrejelzésre alapozottan, hatékonyan működik. A fajtaválasztással és a vetésforgó szervezésével a gombabetegségekkel szemben eredményesen védekezhetünk (szklerotínia, peronoszpóra, lisztharmat, alternária, diaporte stb.). A szójavetőmag gombaölő szeres csávázásához szükséghelyzeti engedély áll rendelkezésre, így a csírakori problémák a hagyományos termesztés során hatékonyan kezelhetők.

Az állati kártevők közül a levélatkák és olykor a levéltetvek különösen száraz évjáratban tudnak jelentős problémát okozni. A lepkefélék és molyok hernyói a lombozat rágásával károsíthatnak. A csíranövényt a talajban csapadékos évjáratban és szójatermesztésre évek óta használt területen a fésűslábú viráglégy lárvái (nyűvek) károsíthatják, ezzel olykor komoly kelési és tőszám-problémát okozva. A fejlődő hüvelyeken szívogathatnak a poloskaalkatúak és azok lárvái, a száraz évjáratokban minőségi és akár mennyiségi kárt is okozva. A rovarkártevőkkel szembeni fellépés ezért széles körű és fokozott figyelmet érdemel.

A közzétett részletes információkból egyértelműen kiderül, hogy a szója a figyelmes termesztő növénye. Ebben az esetben szó szerint igaz, hogy a gazda szeme neveli a vetést, ezért több alkalommal is ellenőrizzük a szója állapotát. Döntsünk az egyes technológiai elemek kapcsán megalapozottan, avatkozzunk be azonnal, ha szükséges, és ne feledjük: a szója esetében nem a ráfordítások mértéke, hanem azok időzítése és minősége határozza meg a termesztés sikerességét!

A cikk szerzője: Varga Gábor, termékfejlesztő