Rengeteg baromfi, kevesebb sertés ment a magyar vágóhidakra

Rengeteg baromfi, kevesebb sertés ment a magyar vágóhidakra

agrarszektor.hu
Idén, az első félévben marhából és juhból kevesebbet, sertésből, illetve baromfiból pedig lényegesen többet vágtak le hazánkban, mint egy évvel korábban. A sertéspiacon nemcsak a vágásszám, hanem az állomány is nőtt.

Már csak néhány napig jelentkezhet a Portfolio agrárdíjaira!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

A hazai vágóhidak közel 224 ezer tonna sertéshúst és mintegy 274 ezer tonna baromfihúst termeltek 2024 első fél évében – közölte vágóhídi statisztikájában az Agrárközgazdasági Intézet (AKI). A darabszám változását vizsgálva kiderül, hogy az előző év azonos időszakához viszonyítva 10,4 százalékkal kevesebb szarvasmarhát, 6,9 százalékkal több sertést és 11,9 százalékkal több baromfifélét vágtak 2024 első fél évében - olvasható a Világgazdaság cikkében.

A levágott szarvasmarhák élősúlya 20,4 ezer tonna, hasított súlya pedig 10,6 ezer tonna volt. Az élő- és a hasított súly 11,5, illetve 11 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A tehenek vágása 12,5 százalékkal, a bikáké 0,7, az üszők vágása pedig 17,5 százalékkal csökkent. Magyarország a közel 31 ezer tonnás export mellett 9 ezer tonnát meghaladó élő szarvasmarhát importált az első öt hónapban a KSH adatai szerint. Az import 3, az export pedig 11,6 százalékkal nőtt az egy évvel korábbi adatokhoz képest. Az élőmarha-export főként Koszovóba, Horvátországba és Ausztriába irányult, a kivitel 53 százaléka került a három célországba ebben az időszakban. Az import elsősorban Dániából, Németországból és Olaszországból érkezett.

EZ IS ÉRDEKELHET

Nőtt a sertés exportja

Június végéig a hazai vágóhidakon 2 millió 335 ezer sertést vágtak le, ez pedig 151 ezerrel több mint a tavalyi első fél évben. A levágott állatok élősúlya 278 ezer tonna, hasított súlya pedig  224 ezer tonna volt, azaz mind az élő-, mind a hasított súly 8,3 százalékkal múlta felül az előző év hasonló időszakának értékét. Növekedett a sertésvágáson belül az anyakocák vágása, mégpedig az előző év első fél évi 29,6 ezerről közel 6 százalékkal, 31,4 ezer darabra. A külkereskedelmi adatokat tekintve csak az első öt hónap adatai elárhetőek, ezek alapján elmondható, hogy az élő sertés kivitele 39 százalékos, az import pedig 9 százalékos bővülést mutat. Az export 15 ezer tonna, az import 29 ezer tonna volt. Élő sertés leginkább Szlovákiából, Horvátországból és Németországból érkezett, a kivitel nagyrészt Romániába, Ausztriába és Szlovákiába irányult.

EZ IS ÉRDEKELHET

A nemzetközi piacon értékesített sertéshús mennyisége 70 ezer tonnára emelkedett, ez 20 százalékos gyarapodást jelent, értéke pedig ezzel közel arányosan 19,2 százalékkal nőtt. A legtöbb sertéshúst Romániába, Olaszországba és Horvátországba szállították. A sertéshúsimport mennyiségi növekedése 7,1 százalékos volt, amivel elérte a 60,8 ezer tonnát, értéke pedig 12,8 százalékkal emelkedett. A sertéssel szemben a juh vágása jelentősen visszaesett több mint 11 százalékkal, csak 22,2 ezer állatot vágtak le itthon. Anyajuhból több mint 3500 darabot vágtak. A KSH adatai szerint a juhállomány 917,9 ezer darab volt 2024. június 1-jén, 3,5 ezerrel 10,4 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi létszámhoz képest. Az anyajuhok száma 2024 júniusában 696 ezer volt, azaz gyakorlatilag megegyezett az egy évvel korábbi értékkel.

Hasít a csirke

2024 első félévében baromfiból 118,5 millió darabot vágtak, ez 11,9 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A levágott baromfi élősúlya összesen 365 ezer tonna, vágott súlya pedig 274 ezer tonna volt. Darabszám alapján a levágott baromfi 81 százaléka csirke volt, amelyből 95,9 milliót vágtak, 6,6 százalékkal többet mint 2023. január–júniusban.

EZ IS ÉRDEKELHET

A pulykavágás 6,1 a kacsavágás pedig elsöprően, 59,7 százalékkal erősödött ebben az időszakban, míg a libavágás 9,2 százalékkal csökkent.  A levágott kacsák száma 17,5 millió volt, ami, 59,7 százalékkal mint a  2023-as év azonos időszakában.  A KSH adatai szerint a tyúkfélék hazai állománya elérte a 32,2 milliót 2024. június 1-jén, ami 917 ezerrel, 2,9 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi értéket.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Budapest Economic Forum 2024
Egész napos makrogazdasági konferencia
Fókuszban a KKV versenyképesség - Pécs
Ingyenes gazdasági fórum
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. szeptember 14. 14:01
Hello vidék  |  2024. szeptember 14. 07:02