Komoly felmérés indul Magyarországon: ez minden gazdának kötelező
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Országszerte több mint 22 ezer egyéni gazdaság mezőgazdasági összeírását kezdte meg a Központi Statisztikai Hivatal.
Kevés hiányzott hozzá, hogy a fagyosszentek idén is a nevükhöz méltón viselkedjenek.
Hűvös volt északkeleten a csütörtök reggel, helyenként kaparni kellett a jeget a szélvédőkről.
Az idei szezon nagyon sajátosan alakul, hiszen április végén pont emelkedni szoktak a nagybani árak az ukrán piacokon.
Idén először rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát, május 22-én Kecskeméten.
Palántázni nem ördögtől való dolog, ha néhány dologra odafigyelünk, akkor nem lehet gondunk belőle.
Életbe lép a bankok önkéntes akciója, a vállalati hitelek esetében 0 százalékra csökken a BUBOR feletti kamatfelár.
Tart a tejárlejtmenet Magyarországon, és már a fogyasztói árakon is meglátszik, de még nem eléggé.
2023 májusában a magyar gazdák 34 százalékkal kevesebb traktort vettek, mint egy évvel korábban.
Az Európai Bizottság is egyetért azzal, hogy szeptember 15-ig meg kell hosszabbítani az Ukrajnából származó mezőgazdasági import korlátozásait.
Apró szemű jégesővel, és egyes helyeken intenzív esővel, felhőszakadással söpör végig a zivatar.
A vállalkozóknak május 31-ig kell elkészíteniük a számviteli törvény szerinti éves beszámolójukat, de ezen a napon jár le az iparűzési adó bevallásának határideje is.
Dolgozik az GVH az infláció csökkentésén, a hazai élelmiszer-ágazati szervezetekkel vitatta meg javaslatait a versenyhatóság.
Olaszországban a kormány válságtanácskozást hívott össze a tésztadrágulás miatt.
Napsütésre, de záporokra, zivatarokra is számítani kell, hajnali fagyok már nem várhatók.
Mire kell figyelni 2023. május 1-től a földforgalmi szerződések kapcsán? Mutatjuk!
A szőlő szaporítóanyag-előállítással és forgalmazással foglalkozóknak tevékenységüket május 20-ig kell bejelenteniük a Nébih honlapján.
Elképesztően pörög a géppiac 2022-ben.
Ismét fordulatot vesz az időjárás.
Fontos a madárvédelem!
Egyre nagyobb az igény a mentes termékekre, napjainkban az emberek körülbelül 10 százalékának van szüksége arra, hogy gluténmentesen étkezzen.
A haszonnövényeink vitamintartalma folyamatosan csökken, beltartalmi értékeik már meg sem közelítik az évtizedekkel ezelőtti szintet.
A hazai növénytermesztők még nem tartják olyan fontosnak a fenntarthatóság kérdését, mint az állattenyésztők.
Súlyos akták maradtak örökül a következő Bizottságra, két fontos mezőgazdasági kérdésben is.
Az MBH Bank együttműködései lefedik a hazai agrárium kibocsátásának zömét, és az általuk képviselt agrárvállalkozások közül kerülnek ki a most induló pályázatok beruházói is.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont