Holló

A holló egy rendkívül intelligens és életképes madár, amely az egyik legnagyobb termetű énekesmadár is egyben. Mindenevő, emiatt sokan kártevőnek tartják. Magyarországon védett faj.

A holló vagy közönséges holló (Corvus corax) a madarak osztályának verébalakúak rendjébe, ezen belül a varjúfélék családjába tartozó faj. A Föld északi féltekéjén Ázsiától Észak-Amerikáig mindenütt megtalálható, területileg a legelterjedtebb az összes varjúféle között. A közönséges holló egyike a két legnagyobb varjúfélének. A Földön valószínűleg a legnehezebb verébalakú madár és egyben a legnagyobb termetű énekesmadár is. A holló több ezer éve él együtt az emberrel. Olyannyira alkalmazkodtak, hogy számos területen mint kártevőt tartják nyilván őket. Alkalmazkodásának sikerességét intelligenciájának és mindenevő életmódjának köszönheti. Magyarországon védett, természetvédelmi értéke 50 ezer forint.

A holló életmódja

A legtöbb holló költőhelyéül leginkább az olyan erdős-fás területeket részesíti előnyben, melyek mellett kiterjedt és táplálékban gazdag sík terület húzódik, de nem veti meg a tengerpartokat sem. A sűrűn lakott területeken a bőséges táplálékellátásnak köszönhetően a hollók egyedszáma rohamosan növekvő tendenciát mutat. A hollók általában költőpáronként külön-külön területeket birtokolnak, de előfordulhat, hogy a fiatal madarak csapatokba verődnek. Habár a közönséges hollók gyakran civakodnak fajtatársaikkal, családjuk iránt odaadó szeretetről tesznek tanúbizonyságot.

A holló elterjedése

A holló igen különböző éghajlati viszonyok között is megél: A Corvus nem tagjai közül a közönséges holló a legszélesebb körben előforduló alfaj. Az északi sarkkörtől Észak-Amerikán és Eurázsián át Észak-Afrikáig (beleértve a csendes-óceáni szigeteket is) mindenütt elterjedt. A Brit-szigeteken Skóciában, Észak-Angliában és Írország nyugati részén közönségesnek számít. Tibet 5000 méteres magasságaiban, sőt, még a Mount Everest 6350 méteres vidékein is előfordulhat. Magyarországon egy hosszabb hanyatlás után az utóbbi években növekedni kezdett a számuk.

A holló táplálkozása

A holló mindenevő, opportunista madár: táplálék nagyban függ az élőhelyétől és az aktuális évszaktól is. A tundrán, az északi sarkkör mentén vagy Alaszkában élő állatok például energiaszükségletük egyik felét vadászatból, míg a másik felét különböző elhullott állati tetemekből biztosítják. A hollók sok helyen leginkább dögevő életmódot folytatnak, de előszeretettel vadásznak gerinctelenekre, kétéltűekre, apróbb hüllőkre és emlősökre is, sőt még a kisebb madarakat is elkaphatják. Növényi táplálékukat legfőképp a különféle gabonamagvak, bogyók és gyümölcsök alkotják. Olyannyira mindenevők, hogy alkalomadtán még az állati ürülékek emésztetlen részeit is elfogyasztják, vagy épp az általunk kidobásra ítélt hulladékban találnak pár falatot. Az el nem fogyasztott táplálékokat - főleg a zsírosabb fogásokat - elrejtik, lehetőleg úgy, hogy azt másik fajtatársuk se vegye észre. A hollók emellett előszeretettel fosztogatják más fajok élelemraktárát is. A hollók telente igazi élősködő tolvajok: gyakran követik a farkasokat, hátha jut nekik egy-egy falat a ragadozó által elejtett állatok tetemeiből. Azon hollók, melyek szeméttelepek közelében költenek, táplálékuk nagy részét is innen szerzik, míg az utak melletti fákon tanyázó madarak elsődleges élelemforrását az utakon elütött apróbb állatok jelentik.

A holló fajtái

A hollónak 12 ismert alfaja létezik, melyek jóformán teljesen lefedik a Föld északi féltekéjét. habár külalakjukban kevésbé eltérőek egymástól, a korszerű genetikai kutatások kimutatták, hogy jelentős genetikai különbségek vannak a különböző populációk között.

A holló szaporodása

A fiatal hollók már viszonylag korán udvarolni kezdenek, de költeni valószínűleg csak az innen számított második-harmadik évben fognak. Az udvarlás sikere a különböző akrobatikus légibemutatókban és a sikeres táplálékszerzésben rejlik. Ha egyszer már egymásra talált a pár, akkor onnantól kezdve egy életen át együtt költenek, általában ugyanazon a helyen. Azonban a „házasságtörés” sem ritka a hollóknál: megfigyelések szerint jó néhányszor előfordult, hogy a fészkén ülő tojót más hímek is meglátogatták, míg a párja távol volt. A fészek - amelyet legtöbbször magas fák koronájába, vagy sziklaszirtekre, ritkábban villanyoszlopra építenek - egy mély, nagy tálat formáz. A szülők fészküket ágakból, gallyakból építik, annak belsejét pedig gyökerekkel, sárral, fakéreggel, sőt sokszor még lágyabb anyagokkal, például szarvasbundával bélelik.

A hollók tojásrakása általában már februárban elkezdődik, bár ez erősen függ az éghajlati tényezőktől. Például Grönlandon kicsit később, úgy április környékén, míg Pakisztánban már decemberben megkezdődik a költés. A tojók 3-7 kékeszöld, barna foltokkal tarkított tojást tojnak, a költési idő 18-21 nap. Csak a tojó költ, de a fiókákat már mindkét szülő eteti. A fiókák 35-42 napos korukban repülnek ki először, de még hat hónapig biztosan szüleikkel maradnak.