Nagy István és Áder János is ott lesz az idei Agrárszektor konferencián!
Az idén először 3 napos konferencián előad többek között Bige László, Gyuricza Csaba, Éder Tamás, Feldman Zsolt, Jakab István, Harsányi Zsolt, Makai Szabolcs, Szabó Levente, Kulik Zoltán, Hollósi Dávid és még sokan mások...
Ne maradjon le az év egyik legjelentősebb agrárszakmai eseményéről!
Magyarország földterülete 9,3 millió hektár, amelyből mintegy 7,2 millió ha-t tesz ki termőterület, ami 2007-ben még 400 ezer hektárral több volt. Ebből mezőgazdasági terület 5,4 millió ha (KSH, 2019).
A földellátottságot az egy főre jutó hasznosítható mezőgazdasági területtel szokták jellemezni. A hazai mutató európai és világviszonylatban is még alapvetően kedvező képet mutat, de nem mehetünk el a tény mellett, hogy folyamatosan csökken. Ez a mutató 2005-ben hazánkban 0,58 hektár/fő volt, mely mára a fogyatkozó népesség mellet is 0,55 hektár/fő-re csökkent, ami azt is jelzi, hogy a termőföldek termelésből való kivonása gyorsuló ütemű. Tehát az egy főre jutó hasznosítható mezőgazdasági terület 1990 óta - 0,62 hektár/fő - fejenként 700 négyzetméterrel, 11 százalékot meghaladó mértékben csökkent. (Forrás: KSH)
A termőföldkivonás folyamatát vizsgálva nyilvánvalóvá válik, hogy nagyobb időintervallumra vonatkoztatva évente egyre több termőföld kerül végleges, más célú hasznosításra. Míg 1950 és 1990 között évente mintegy 9 ezer hektárral csökkent Magyarországon a termőterület, 2000 és 2020 között az egy évre számított érték már több mint 35 ezer hektár volt. (Forrás: KSH)
A termőföldeket, a mezőgazdasági területeket természetes állapotukban is veszélyeztetik degradációs folyamatok, de emellett jelentősen csökkenti a területüket az urbanizáció, ipartelepítés, település-, infrastruktúra- és üdülőfejlesztés, bányászat, valamint a hulladékelhelyezés is. Tehát nem nehéz belátni, hogy a talajhasználattal okozott károk nem csak közvetlenül a termőföldet, talajt érintik, hanem közvetetten a felszíni és felszín alatti vízkészleteket, felszín közeli légkört, élővilágot. Az előbb felsorolt tevékenységek nagyrészt a termőföldek, a talaj megsemmisülését, fizikai pusztulását jelentik, mert az elpusztult termőföld talajtani módszerekkel nem termelhető újra, így az "elvesztett" talajok soha többé nem vonhatók be a mezőgazdasági művelésbe.
Ráadásul ez a fokozódó igény, az eddigi tapasztalatok alapján szinte csak a mezőgazdasági területek rovására elégíthető ki. Ugyanakkor problémát jelent az is, hogy elsősorban nem a gyengébb minőségű mezőgazdasági területeket vonják ki a művelésből, hanem azokat, amelyek olyan területen találhatók, melyek rövidtávon kedveznek az infrastrukturális beruházásoknak - azaz síkvidéki, mezőgazdasági tevékenység szempontjából is ideális területeken (ipari parkok, úthálózat, de akár a napelemparkok is).
Mindebből adódik, hogy a mezőgazdaságnak a társadalom igénye által támasztott szükségleteket egyre kisebb területen kell kielégítenie. Ez sajnos eredményezheti a meglévő termőterületeink jövőbeni túlhasználatát is, a rövidtávú előnyökért feláldozott talajélet javítást, ezzel tovább csökkentve az összesített, természetes termőképességet, növelve a talajpusztulás és degradáció esélyét.
A talajkészletünk és annak önálló regenerálódó képessége megkülönböztetett figyelmet igényel, sok esetben a mezőgazdasági inputokat befogadó közegként tekintünk csak a talajra, és nem vesszük észre, hogy önállóan már nem lenne képes értelmezhető termőképességet felmutatni. mert a talajélet jelentős része elpusztult, ami a tápanyagok természetes utánpótlását és a széndioxid megkötését egyaránt szolgálná. Bár a termőterületek kivonása a termelésből és a talajerózió problémája jelenleg még nem élelmiszerbiztonsági kérdés Európában, de ha nem figyelünk az élő talajok megtartására, kiterjesztésére, akkor lehet, hogy már csak 60 évig tudunk szántani, ahogy a korábbi blogbejegyzésünkben is írtuk.
Írta: Dózsa Gergely, Takarékbank Agrárcentrum