Szuperhatékony megoldás agrárvállalkozásoknak: ezzel sokat spórolhatsz

Szuperhatékony megoldás agrárvállalkozásoknak: ezzel sokat spórolhatsz

agrarszektor.hu
Nemcsak a takarmányra igaz, hogy az a legolcsóbb, amit mi magunk termelünk meg, ugyanez érvényes a villamos energia előállítására is. A napelem-beruházás az agrárszektorban rövid távon megtérül, főként hogy a jövőben pályázati forrásokkal is lehet majd számolni, amelyekre már most érdemes felkészülni.

Az energiaárak jelentősen emelkedtek az utóbbi években, s mivel ez a folyamat a jövőben várhatóan tovább erősödik, a rezsiköltségek kitermelése egyre nagyobb terhet ró a vállalkozásokra - írja közleményében az A1 Solar. Különösen igaz ez az olyan energiaigényes ágazatokra, mint a mezőgazdaság, az állattenyésztés, de ez a tendencia érinti szinte az egész agrárszektor valamennyi szereplőjét.

Jó hír, hogy az alternatív energiaforrásokkal, ezen belül is napelemes rendszerek telepítésével optimalizálhatjuk az energiafelhasználást, jelentősen csökkenthetjük a költségeinket

- mondta Szenyán Endre, az A1 Solar ügyvezető igazgatója. Szavai szerint érdemes olyan szolgáltatót keresni, amelyre - egy egykapus rendszerben - a pályázatfigyeléstől és pályázatírástól kezdve a projektmenedzsmenten át a generál kivitelezésig teljesen rábízhatják magukat az ügyfelek.

A napelemek kiépítéséhez a mezőgazdasági vállalkozások általában rendelkeznek elegendő területtel, de akár egy nagyobb épület teteje is alkalmas erre a célra. A földre telepített napelem-parkok olyan tartószerkezettel is felszerelhetők, amelyek alatt a legeltetés, a földművelés folytatható, a kivitelezők igény szerint az adott növénykultúrák mellé kiválasztják a megfelelő napelemes rendszereket. Ha olyan erőművet szeretnénk építeni, amivel a saját fogyasztásunkat szeretnénk kiváltani - s amely a hálózatra nem termel vissza - akkor erre a jelenlegi szabályok szerint 200 kW-os teljesítményig van lehetőségünk. Ebben az esetben nem kell energiatároló berendezést sem kiépíteni, ami jelentősen megspórolja a bekerülési költségeket, illetve nem kötelező a MAVIR Zrt. által előírt aFRR szabályozhatóság sem. Amennyiben korábban egy vállalkozás például negyven forintért vásárolta az áramot, akkor esetében egy ilyen rendszerrel havonta körülbelül hét-nyolcszázezer forintnyi villanyszámla kiváltására elegendő energiát termelhet meg a vállalkozása számára. Iparági számítások szerint a most érvényben lévő áramárak mellett néhány éven belül megtérülhet a befektetés.

Az előregondolkodás és felkészülés meggyorsíthatja a beruházás elkezdését. Az energiahatékonysági fejlesztéseket célzó pályázatokat a tervek szerint már 2023 első negyedévétől kiírják, s ezek keretében az agrárvállalkozások is megtalálják a számukra legkedvezőbb támogatási formákat. Érdemes időben meghatározni a beruházási igényeinket, előkészíteni a szükséges dokumentumokat, és konzultálni olyan napelemes rendszereket telepítő cégekkel, amelyek a teljes pályáztatási folyamatra rálátnak, így azonnal értesítenek, ha megnyílik egy ilyen lehetőség.

Címlapkép forrása: KRQ

NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44