2024. augusztus 5. hétfő Krisztina
Most már biztos: megvette a Kecskeméti Konzervet a Gránit Alapkezelő

Most már biztos: megvette a Kecskeméti Konzervet a Gránit Alapkezelő

agrarszektor.hu
Az élelmiszeripar területén bővítette befektetési portfólióját a Gránit Alapkezelő Zrt.: az alapkezelő által menedzselt Főnix Magántőkealaphoz tartozó Agrár-Finance Kft. megvásárolta a 2005-ban alapított Kecskeméti Konzerv Kft-t. A július 10-én zárult tranzakció által nőtt a magyar tulajdon aránya a hazai konzerviparon belül. Az új tulajdonos célja, hogy tőkeerős háttérrel, változatlan szakmai menedzsment irányításával tovább erősödjön a társaság piaci pozíciója, ezzel pedig az alapkezelő mezőgazdasági és élelmiszeripari jelenléte - derült ki az alapkezelő közleményéből.

Rangos agrárdíjak az Agrárszektor Konferencián!

A Portfolio Csoport az idén 12. alkalommal rendezi meg siófoki Agrárszektor Konferenciáját, amely az ágazat egyik legnagyobb és legjelentősebb szakmai eseményének számít. A december 4-5-i kétnapos rendezvényen immár 10. alkalommal adjuk át 9 kategóriában rangos agrárdíjainkat, amelyekre az ágazat bármely kiemelkedő szakmai munkát végző szereplője pályázhat, illetve nevezhető.

Nevezzen szeptember 15-ig!

100%-ban magyar tulajdonba került a 2005-ben alapított, mintegy 250 főt foglalkoztató Kecskeméti Konzerv Kft., miután a Gránit Alapkezelő Zrt. által menedzselt Főnix Magántőkealaphoz tartozó Agrár-Finance Kft. megvásárolta a korábbi tulajdonosaitól a cég többségi részesedését. A jelentős konzervipari céget a német hátterű M Invest HU Gmbh-tól, valamint öt magyar magánszemély tulajdonosától vásárolta meg az Agrár-Finance Kft., utóbbiak esetében a generációváltás iránti igény is motiválta az értékesítést. A jelenlegi menedzsmentnek kisebbségi tulajdonrésze marad a társaságban, a tranzakció által pedig a stratégiai fontosságú élelmiszer és konzervipar területén tovább nőtt a magyar tulajdon aránya.

Célunk, hogy a Kecskeméti Konzerv Kft. szakértelmére és szakmai menedzsmentjének tudására építve, a tőkeerős háttérre támaszkodva tovább erősítsük a társaság piaci pozícióját mind a hazai, mind az exportpiacokon

- mondta Mikesy Álmos, a Gránit Alapkezelő elnök-vezérigazgatója.

A szakember hozzátette, a Főnix Magántőkealap befektetéseinél kiemelt szerepet kap a mezőgazdaság és az élelmiszeripar területe, a jelenlegi tranzakció pedig egy újabb fontos mérföldkő e tekintetben. A befektető fontos célja a meglévő munkahelyek megőrzése, a helyi gazdákkal és termelőkkel való együttműködés erősítése, valamint a hosszú távú versenyképes és értékteremtő működés feltételeinek a biztosítása.

A mezőgazdaság és az élelmiszeripar területén lévő befektetéseinkkel célunk hozzájárulni e stratégiai fontosságú ágazat modernizálásához, a fenntartható működés erősítéséhez és a magyar tulajdon részarányának növeléséhez

- tette hozzá Mikesy Álmos.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
FIZETETT TARTALOM
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Decemberben ismét jön az egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárszakmai esemény!
Sustainable World 2024
Egy konferencia a jövő vállalatainak
Fókuszban a KKV versenyképesség - Herceghalom
Ingyenes KKV rendezvény Herceghalmon
EZT OLVASTAD MÁR?