Megszólalt Orbán Viktor az árrsésstopról: muszáj volt beavatkozni
Orbán Viktor elmondása szerint a kereskedelmi láncok hatalmas profitot tettek az élelmiszerekre, ezért muszáj volt beavatkozni.
Orbán Viktor elmondása szerint a kereskedelmi láncok hatalmas profitot tettek az élelmiszerekre, ezért muszáj volt beavatkozni.
A vásárlók úgy vélik, hogy a Rögös túró Hungarikum, csak Magyarországon kapható és csak Magyarországon gyártják.
Nagy István szerint fontos megismertetni a gyermekekkel a tej minden élettani hatását.
Hiába fog csökkenni a túró desszertek áfája, ez sem a kereskedőknek, sem a gyártóknak, sem a vásárlóknak nem lesz igazán számottevő változás.
Kedd késő este felkerült a Parlament honlapjára az egyes adótörvények módosításáról szóló tervezet.
Habár az emberek többsége napi szinten fogyaszt valamilyen tejterméket, az óriási választék miatt nem biztos, hogy elég jól ismerjük ezeket.
Van olyan bolt, ahol már 2500 forint körüli áron juthatunk hozzá egy kiló trappistához.
A kisebb tejtermelők közül többen abbahagyják Magyarországon, a kisüzemek pedig a nagyobb hozzáadott értékkel maradhatnak meg.
Átfogó kutatást végzett a Tej Terméktanács a Rögös túró ismertségével és fogyasztásával kapcsolatban.
Hihetetlen, mennyire megemelkedett a tejtermékek ára itthon, novemberben sem lett olcsóbb semmi.
Komoly oka van annak, hogy miért a sajtok, tehéntúrók, tejek és joghurtok drágultak meg a leginkább.
Luxuscikk lett a tojás, a sajt és a túró is, azonban egyre kevesebben tudják megfizetni.
Lassan luxus lesz a trappista?
Lehet, hogy sem a tápoknál, sem máshol nem bírna el ilyen lépést a költségvetés.
Elképesztő, mennyi külföldi tej és tejtermék van az üzletek polcain.
A tej? Az tej.
Ők tudják, mi kell a vásárlóknak?
Ezek most a legjobbak Magyarországon.
A cég idén is részt vesz a Coop Rallyn.
Tejipari gyakorlati napokat hirdetett az Agrárkamara
Égetően nagy szükség van a fiatalításra a magyar és az európai mezőgazdaságban is.
A biodinamikus gazdálkodás figyelembe veszi a holdfázisokat, és bár több része tudományosan nem megmagyarázható, mégis működik.
Teljesen egészséges állományokat is ki kell vágni a száj- és körömfájás miatt, az is kérdéses, hogy valaha újratelepítik-e ezeket.
Az Állatorvostudományi Egyetem rektora elmondta: a száj- és körömfájás nem gyógyítható és komoly fájdalmakkal jár az állatoknak.
A mezőgazdasági szektor képviselői szerint a tervezett új kikötői díjak súlyosan veszélyeztetik az amerikai gazdaságot.
Megújult a közkedvelt starter műtrágya, a Corn Starter Pro
A kukorica növény mérete, termésének mennyisége és minősége a rendelkezésre álló víztől, tápanyagtól és fénytől függ, amit a szántóföldön lévő gyomok korlátozhatnak.
Az UREUS 46 Limus® Care ureáz inhibitorral kezelt granulált karbamid, mely a KITE saját terméke.
A Gyulahús Kft. Gyulai Pokol szalámija kiérdemelte a Kiváló Minőségű Élelmiszer (KMÉ) védjegyet, bizonyítva a tradicionális gyártás kiválóságát.