Házi galamb

A házi galamb a szirti galamb háziasított változata, melyet üzenetek továbbítására és emberi fogyasztásra tenyésztettek. Mostanra a húshasznosítás mellett sportcéllal és díszmadárként is tartják.

A házi galamb vagy röviden galamb (Columba livia domestica) a galambfélék családjába tartozó szirti galamb háziasított változata. A szirti galamb Magyarországon nem őshonos, de a házi galamb elvadult alakja, az ún. parlagi galamb elterjedt madár a nagyvárosokban és az agrárterületeken egyaránt. A galamboknak jelentős szerepük volt az emberiség történelme során, különösen a háborúk idején, amikor a galambok tájékozódóképességét kihasználva hírvivőknek használták őket. A galambtartásnak többféle célja lehet, ilyen a húshasznú tenyésztés, a sport- és postagalambok tartása, de díszmadárként is sokan tartják őket.

A házi galamb életmódja

A házi galamb nappali életmódot folytat, és jellemzően nagyobb csoportokban érzi jól magát, ami a ragadozók ellen is védelmet nyújt az egyedeknek. Látása kiváló, így már messziről észreveszi az élelmet, legyen az bármilyen kis méretű mag, vagy - városi környezetben - morzsa, ételmaradék.

A házi galamb elterjedése

A galambfélék családja szinte az egész Földön elterjedt. Az Antarktisz kivételével valamennyi kontinensen megtalálhatók. Legtöbb helyen két vagy több fajuk is él egyszerre, de az északi sarkkörön csak az elvadult házigalamb és a balkáni gerle hatol túl. Mindenfelé megtalálhatóak a trópusi és a mérsékelt övi részeken, bár a Szahara nagy részén és az Arab-sivatagban csak mint átvonulók fordulnak elő. Sok fajuk a part menti szigeteken és az óceáni szigetcsoportokon is megtelepedett, de kontinensektől távol eső szigeteken és szigetcsoportokon is élnek galambfajok. A legdélebbi olyan hely, ahol természetes módon előfordulnak, Új-Zéland.

A galambok szinte minden szárazföldi élőhelyen megtalálhatóak a trópusoktól a mérsékelt övi erdőkig, a sztyeppékig és félsivatagokig, a tüskés bozótosokig, a tenger szintjétől egészen a hóhatárig a Himalájában. Legtöbbjük magevő, ezért rendszeresen inniuk kell. Ebből következően ritkán távolodnak el messzire a vízforrásoktól. A legtöbb faj fákon él, főként a lombkoronában, de talaj- és sziklalakó is akad köztük.

A házi galamb táplálkozása

A házi galamb elsődlegesen magevő, táplálkozáskor a mag kiválasztásában annak alakjának és felületi látványának van alapvető jelentősége. A mag méretével kapcsolatban nincs akadály, mindent el tudnak fogyasztani, ami befér a csőrükbe. A galambok a gömbölyű, vagy ovális és sima felületű magvakat részesítik előnyben. Az árpát csak hosszas szoktatás után fogadják el, a zabot még nehezebben, viszont hántolva mindkét magféleséget felveszik. A rozstól is idegenkednek. A magvak színe tekintetében nem annyira válogatósak, mint a baromfifélék: nem idegenkednek sem a szürke, sem a szürkésbarna sem a fekete, illetve tarka magvaktól, így felszedik a bükkönyt és a babot is. A fiókanevelés időszakában különösen kedvelik az apró magvakat, mint a köles, cirok, pohánka, repce, lenmag, bükköny, borsó. Ennek az az oka, hogy etetéskor a begyből az apró magvakat könnyebb felöklendezni.

A házi galamb táplálékát szinte kizárólag a kultúrnövények és a gyomok szemtermése képezi. A gyomorvizsgálatok tanúsága szerint rovarokat, férgeket a mezőző madarak sem fogyasztanak, de apró csigákat felvesznek, amelyek a zúza funkcióját segítik, és ennek a galamb mészellátásában is jut szerep. Ezen túl növények zsenge hajtásait is igénylik, én a friss vetésen csapatban megjelenő galambok komoly károkat okozhatnak az állományokban. Az őrleményeket nem igazán kedvelik, ha nincs választásuk, akkor elfogadják, de sokat pocsékolnak belőle. A dercés takarmányt lágyeleségként fogyasztják, ha azt megnedvesítjük. A granulátumokat is könnyen megszokják.

A házi galamb fajtái

A házi galambnak rengeteg fajtáját tenyésztették ki, ezek egy része extenzív tartásra alkalmas. A kifejlett állatok maguk megkeresik a mezőn a táplálékukat: strasszer, posta, mezei, parlagi, lengyel hiúz, kóburgi pacsirta. Mások csak intenzív tartás mellett hozzák a kiemelkedő teljesítményeket. Ezek az intenzív fajták évente 12-14 fiókát nevelnek fel. A választáskori, 30 napos fiókák, mint a king (királygalamb), a texán, az óriás posta vagy a corneau elérhetik az 55-65 dekagrammot. Más házigalamb-fajtákat sport céljára (pergők, posták, különféle röpgalambok) tartanak, és vannak, amelyeket csupán díszgalambnak. E fajták mesterséges rendezése során 10 fajtacsoportot állítottak fel: alakgalambok, begyes galambok, dobos galambok, keringő galambok, kört csattogó galambok, orrdudoros galambok, sirályka galambok, színes v. mezei galambok, tollszerkezetes galambok és tyúkgalambok.

A házi galamb szaporodása

A költési idő kezdetén a csapatban élő fajoknál a csapatok szétbomlanak és a madarak párba állnak. Valamennyi faj monogám. A legtöbb madár csak egy költési szezonra áll párba, néhány fajnál azonban a párkapcsolat több éven át, vagy akár a madarak egész életén keresztül tarthat. Rendszerint a tojó építi a fészket, de a hím hordja a fészekanyag többségét. Valamennyi faj tojása mintázatlan fehér vagy fehéres. A fajok többsége két tojást rak, de a nagyobb fajok és a legtöbb trópusi gyümölcsgalamb csak egyet.

A galamboknál a költési időszak nagyon rövid és a fajok többségének több költése is van egy szezonban, egyes esetekben akár nyolc is lehet. Ehhez a szaporasághoz a rövid kotlási idő (13-18 nap) is hozzájárul. A fiókák rövid idő alatt röpképesek, egyes fajok fiókái már két hetes korukban repülnek. A kotlásban és a fiókák felnevelésében mindkét szülő részt vesz és mindkét ivar termel begytejet, ami energiában és ásványi anyagokban gazdag és hozzásegíti a fiókákat a gyors növekedéshez.

A tojásból való kikelés után a madarak 28-35 napos korukig fiókák, 28-50 napos korukig a későbbi hasznosítás szerint vágófiókák, illetve 4,5-5 hónapos korukig tenyésznövendékek. Az ivarérés általában 4,5-5 hónapos korban következik be, de a galambot 7-8 hónapos kora előtt nem tanácsos tenyésztésbe fogni, ugyanis rendszerint ekkorra érik el a tenyészérettséget.