Másodvetés júliusban: itt a lista, ezeket a zöldségeket most is elültetheted

Másodvetés júliusban: itt a lista, ezeket a zöldségeket most is elültetheted

agrarszektor.hu
Nyár közepére a tavasszal elvetett zöldségeink javarészt beérnek, különösképpen, hiszen 2-3 héttel korábban kezdődtek és fejeződtek be a növények folyamatai, így helyük a kertjeinkben üresen maradnak. Nem muszáj azonban ennek így maradni, a nyár második szakaszára és őszre vethetünk úgynevezett másodvetésre alkalmas zöldségeket.

A kertjeinkben napjainkra megérnek a vitaminokban, ásványi anyagoban és rostokban gazdag zöldségek, gyümölcsök java. Nem szükséges azonban parlagon hagyni ágyásainkat, alkalmazhatjuk az úgynevezett kettősvetés rendszerét, ami azt jelenti, hogy egy vegetációs időszakban, tehát egy éven belül akár többféle növényt is megtermelhetünk. Július közepétől még nyugodtan vethetünk másodvetésű növényeket, akadnak olyan fajták, melyeket akár még nyár végén is elvethetünk, így akár még ősszel is tudunk saját kertünkből csemegézni.

Talajelőkészítés

Első lépésként kezeljük ágyásainkat, szabadítsuk meg a gyomoktól, az esetleges zöldségmaradványoktól vagy gyökérmaradványoktól. Ezután frissítsük fel az ültető helyet, ássuk fel a kertet, amennyiben szükséges, alkalmazzunk megfelelő mennyiségben tápanyagutánpótlást. Ez lehet műtrágya, vagy lehet akár érett komposzt is. Számos másodvetésre alkalmas növény létezik, fontos ügyelni azonban arra, hogy ezek a zöldségfélék rövidebb tenyészidőjűek legyenek. Érdemes arra is odafigyelni, hogy mit vetettünk tavasszal, elsödleges növényként. Ez azért fontos, mert bizonyos növényeknek magasabb a tápanyagigénye, így, ha az első vetésből származó növényünk is ilyen volt, akkor nagy valószínűséggel tápanyagutánpótlásra lehet szükség.

EZ IS ÉRDEKELHET

Mivel ezeket a növényeket nyáron ültetjük, fontos odafigyelni az öntözésre. Sokkal hamarabb kiszáradnak a földek a hőségben, ezért érdemes akár csepegtető rendszert is alkalmazni. Szükséges odafigyelni folyamatosan a kór- és károkozókra, hiszen ezek a növények az augusztusi nagy melegnek, de még az őszi hűvösebb időjárásnak is ki vannak téve. Így hajlamosabbak a gombás megbetegedésekre és egyéb kórokozókra egyaránt. A másodvetésű növények betakarítási ideje az őszi fagyok elött kell, hogy megtörténjen.

Milyen zöldségek alkalmasak másodvetésre?

Répa

A répa alapesetben egy rövidebb tenyész idejű zöldségnek számít, számos fajtájával találkozhatunk. Kedveli a mélyebben művelt, laza szerkezetű talajokat. Apró magvait sorba, vagy szórva is vethetjük és ügyeljünk arra, hogy megfelelő mennyiségű öntözésben részesüljön.

Káposzta és karalábé

Bár a keresztesvirágúak viszonylag hosszú tenyész idejű növények, azonban a rövid ideig tartó fagyokat képesek átvészelni, így a késő őszi időszakban is megtalálhatóak lesznek kertjeinkben. A káposzta esetében, a már említett hosszú tenyészidő és a strapabíróság miatt érdemes már magát a palántát kiültetni. Ugyanezek elmondhatóak a karalábéról is.

EZ IS ÉRDEKELHET

Cékla

Gumója rendkívül értékes, különösen a vitaminszegény őszi és téli időszakban. Július végi, augusztus eleji vetéssel is sikeresen termeszthető. Házikertben 30-35 centis sor- és 15-20 tőtávolságra célszerű vetni.

Burgonya

Ez a közkedvelt zöldség is sikeresen termeszthető nyáron. Ebben az esetben érdemes előre csíráztatni a kisebb méretű gumókat, majd ezután elvetni. Ha rendszeresen öntözzük, hamar ki is kelnek.

EZ IS ÉRDEKELHET

Retek

Nem csak a kora tavaszi szezonban, hanem késő ősszel is nagy jelentősége van ennek a zöldségnek. Vannak július végén, augusztus elején vethetők őszi-téli fajták, amelyek lényegesen nagyobb gumót fejleszthetnek, mint tavaszi társaik. Tenyész idejük körülbelül 61-100 napra tehető.         

Borsó

A borsó kifejezetten jó választás másodvetés esetén, nem csak azért, mert nyár végén is friss, zsenge borsó teremhet kertünkben, hanem azért is, mert ez a növény nitrogénmegkötő, így tökéletes előveteményként szolgál számos tavaszi kultúrának. A borsó nem válogatós, de kedveli a mélyrétegű, enyhén meszes, tápanyagdús félig kötött talajokat.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2024. december 3. 17:44