Elmarad a várttól a búza hozama, közepes év lesz az idei

Elmarad a várttól a búza hozama, közepes év lesz az idei

Szokatlanul korán, napokon belül befejeződhet a kalászosok aratása, ahol még nem végeztek a munkával, ott is inkább csak a váratlan esők lassították a betakarítást. A hozamok elmaradnak a várttól, ahogy a malmi minőség aránya is, de összességében közepes termés várható, országosan nagyjából 5 millió tonna körüli búza kerülhet a raktárakba idén. A termelők egyelőre kivárnak az értékesítéssel, ha a takarmányminőség ára hetessel kezdődik, akkor már megindulhat az idei tételek eladása.

Idén az időjárás miatt szokatlanul korán, már június közepén országszerte elkezdődött az aratás, ráadásul a korábbi félelmek sem igazolódtak a raktárkapacitásokat illetően - az élénkülő kivitelnek köszönhetően a raktárak szinte ki is ürültek mostanra. Mint azt Feldman Zsolt az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára néhány hete tartott sajtótájékoztatóján elmondta, a közelmúltban a gabonakivitel visszanyerte a lendületét, így a visszajelzések szerint a belföldi raktárak kihasználtsága az aratás kezdetére 10 százalék alá csökkent.

Csökkent a vetésterület

Az államtitkár akkor azt is közölte, hogy az egységes kérelmek alapján a nyári aratású növények vetésterülete csökkent. Tavalyhoz képest őszi búza 864 ezer hektáron, 18 százalékkal kisebb területen terem, az őszi árpa 260 ezer hektáros területe majdnem 35 százalékkal kisebb éves összevetésben. Az őszi betakarítású növények vetésterülete ugyanakkor majdnem 11 százalékkal nőtt, összességében eléri az 1,7 millió hektárt.

A hozamok kisebbek a vártnál

Az árpa aratása befejeződött, több termelő is jelentette a napokban, hogy hamarosan az őszi búzával is végeznek. Ott van helyenként probléma, ahol az esők kicsit lassítják az aratást – mondta el az Agrárszektornak Petőházi Tamás. A Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke hozzátette:

A hozamokról szólva kijelentette: a gyengébb termést produkáló területeken három és fél, esetleg négy tonnás termést arattak, a jobb táblákon hét tonna körüli mennyiséget takarítottak be. Nagy ugyanakkor a szórás országosan, de még a táblákon belül is, elsősorban amiatt, hogy egyenetlen volt a csapadék eloszlása.

Magasabb árakra várnak

A közepes eredmények hátterében Petőházi Tamás szerint a pockok őszi, illetve tél végi kártétele, a decemberi nagymennyiségű csapadék áll, és az, hogy a kalászosok bokrosodása nem volt megfelelő sok helyen. A korábban valószínűnek tartott inputanyagokkal történő spórolást nem látta jelentősnek az elnök, a fejtrágyát a termelők megadták a növényeknek.

Az árakról szólva elmondta: jelenleg minőségtől függően 65 és 75 ezer forint közötti tonnánkénti szintek jellemzőek a búza esetében, de jellemzően a gazdák kivárnak az értékesítéssel, az árak emelkedésére számítva.

Ez természetesen átlagárat jelent, az egyes gazdaságoknál jelentősen eltérően alakultak a költségek és a hozamok tekintetében is nagy szórás látható.

Címlapkép forrása: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
CÍMLAPRÓL AJÁNLJUK
KONFERENCIA
Agrárszektor Konferencia 2024
Kistermelőknek és fiatal gazdáknak most 50% kedvezménnyel! Decemberben ismét Agrárszektor konferencia!
EZT OLVASTAD MÁR?