2 hét múlva jön az Agrárium 2025 konferencia!
A rendezvény célja, hogy áttekintse mindazokat a fontos támogatási, szabályozási, finanszírozási, piaci és jövedelmezőségi változásokat, illetve kilátásokat, amelyek döntően meghatározzák az agrárgazdasági vállalkozások egész éves eredményes gazdasági/üzleti tevékenységeit.
Kistermelők és fiatal gazdák 50% kedvezménnyel regisztrálhatnak a rendezvényre!
35% kedvezmény NAK-szaktanácsadóknak és NAK-tagoknak!
A 2020-ban négy fővel induló Munch mára közel 100 fős nemzetközi vállalattá nőtte ki magát. A startup, amely az el nem adott ételek megmentésével és a vendéglátóipar fenntarthatóbbá tételével foglalkozik, jelentős mérföldköveket ért el fejlődése során.
Perepelica Kirill, a cég társalapítója és nemzetközi terjeszkedésért felelős vezetője a Portfolio Checklist vasárnapi különkiadásában elmondta: "Az első nagy lépésünk a Cápák között műsorban való szereplés volt, majd 2021-ben a Starbucks csatlakozása adott további lendületet."
A nemzetközi terjeszkedés 2022-ben kezdődött, amikor egyesültek cseh versenytársukkal, a Nesnězeno startuppal. "Miért versenyeznénk egymással, amikor egyesítve erőinket sokkal gyorsabban fejlődhetünk?" – indokolta a döntést Kirill. A cseh piac egyedi stratégiát igényelt az éttermi partnerek magas aránya miatt.
2024-ben Romániában is megvetették lábukat, ahol hamar stratégiai döntést hoztak a helyi Bonapp platformmal való egyesülésről a gyorsabb növekedés érdekében.
A felhasználói bázis elemzése meglepő eredményt hozott. "Amikor indultunk, azt hittük, hogy az egyetemisták lesznek a legaktívabb felhasználóink, de meglepetésünkre a 30-40 éves fiatal családanyák a legnagyobb vásárlói csoportunk" – árulta el Perepelica.
A felhasználók 70%-a nő, és sokan a napi bevásárlás kiegészítéseként használják a szolgáltatást.
A vállalat további terjeszkedést tervez Szerbiában, Horvátországban, Bulgáriában és Görögországban. Emellett új szolgáltatásként vezetik be a Munch Market-et, amely a késleltetett lejáratú termékek mentését teszi lehetővé. "A célunk, hogy 2030-ra évente 100 millió csomagot mentsünk meg, és ezzel globális szinten is meghatározó szereplővé váljunk" – vázolta fel a jövőbeli célokat a társalapító.