Portfolio agrárkonferenciák 25% kedvezménnyel!
Meghirdettük az Agrárium, AgroFood és AgroFuture 2025 konferenciáinkat, ahova csak decemberben még 25% kedvezménnyel regisztrálhat!
Ne maradjon le!
A vásár 94 éves történetében most mutatkozik be a legtöbb kiállító, 72 országból 1800-an - írja közleményében az Agrárminisztérium. Önálló nemzeti standdal 36 ország jelentkezik. Magyarország ismét előkelő helyen, Lengyelország és a díszvendég Horvátország között kapott helyet.
A folyamatos jelenlét az ágazat legnagyobb szabású rendezvényén kiemelten fontos, méghozzá azért, mert a magyar mezőgazdaság nemcsak a hazai fogyasztók, hanem mintegy 20 millió ember ellátására képes, jelentette ki Nagy István. Az agrárminiszter a megnyitó után a közmédiának adott nyilatkozatában arról is beszélt, hogy a vásáron folytatott szakmai beszélgetéseken szinte minden mondatban megjelenik a klímaváltozás miatti aggodalom.
- mondta a miniszter.
Hozzátette, hogy az agráriumnak "kifejezetten az érdeke az éghajlatváltozás elleni küzdelem", és a környezetet védő technológiák kidolgozása. Ezért "nem a gazdákról, hanem a gazdákkal kell beszélni" - emelte ki Nagy István. Az IGW az agrárdiplomáciában is igen jelentős fórum - mutatott rá a miniszter, aki számos kétoldalú megbeszélést folytat a vásár alkalmából. Találkozott mások mellett "Magyarország szövetségese", Lengyelország mezőgazdasági miniszterével, Jan Krzysztof Ardanowskival. A magyar-lengyel együttműködésről elmondta, hogy "csak összefogással lehetünk sikeresek a gazdáknak járó agrártámogatások megőrzésében". Ezért lengyel kezdeményezésre februárban kidolgoznak egy úgynevezett közép-európai nyilatkozatot, amelyben a visegrádi négyek (Lengyelország, Magyarország, Csehország, Szlovákia) a balti államokkal, Ausztriával és Finnországgal együtt fogalmazzák meg elvárásaikat az EU új - a 2021-ben kezdődő hétéves EU-s költségvetési ciklusra vonatkozó - közös agrárpolitikájával (KAP) kapcsolatban - ismertette Nagy István.
A 600 négyzetméteres közösségi standon az idén is hagyományos magyar fogásokat kínáló vendéglő várja a látogatókat, és bemutatkozik 16 társkiállító, a többi között szarvasgombából készített termékekkel, húskészítményekkel, gyógyteákkal, gyógynövényes mézekkel, hidegen sajtolt olajokkal és édességekkel. A tíznapos vásárra a szervezők várakozása szerint 400 ezren látogatnak el. A legfőbb kísérőrendezvény az agrárminiszterek csúcstalálkozójának is nevezett Globális Élelmezési és Mezőgazdasági Fórum (GFFA), amelyen Nagy István is részt vesz.