Itt a figyelmeztetés: bukhatja a horgászengedélyét rengeteg magyar
A Balatonon helyenként kirakott sárga bója a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet jelöli.
A Balatonon helyenként kirakott sárga bója a hajózás elől elzárt téglalap alakú területet jelöli.
Fogási tilalom lépett életbe hat halfajra, négy másiknál pedig még él a korábbi korlátozás.
A hévízi lefolyóban már évek óta akvaristák által kihelyezett trópusi, egzotikus, inváziósnak számító halak vették át az uralmat.
Több tilalom is életbe lép tavasszal Magyarországon, amiket a horgászoknak érdemes észben tartaniuk.
A horgászok rendszeresen fognak nehezen beazonosítható fajt a Hévízi-lefolyóban, most is egy nagyon furcsa halat találtak.
Változtak a halelviteli szabályok, ez a horgászokat és a horgászvizsga előtt álló horgászjelölteket is érinti.
Lezárult az év hala közönségszavazás, egy fokozottan védett faj kapta a legtöbb voksot.
A lápi póc, a sügér és a selymes durbincs közül fogja valamelyik elnyerni az év hala címet jövőre.
Már csak így lehet elvinni a kifogott halakat a magyarországi természetes vizekből.
Az országosnál is nagyobb a szigor a Balatonnál.
Ilyen lesz a Balaton a 2020-as év főszezonjában.
Május 1-jétől ismét szabad horgászni a fogassüllőre, a balinra és a sügérre is.
Eljött a fogási naplók leadási határideje.
Őt meghatározó halas cég 10 új haltermékkel állt elő.
Az államtitkár szerint nem ledolgozhatatlan a lengyelekkel szembeni hátrányunk, a pályázatok erre most lehetőséget is adnak.
Európában is úttörő kezdeményezés valósulhat meg 2030-ra Észak-Franciaországban.
A szakember szerint az agrár- és az élelmiszerban a kapacitásnövelő beruházások a második félévben, vagy inkább jövőre indulhatnak be.
Közel háromszáz esetet azonosítottak az állategészségügyi hatóságok Kína nyugati részén.
Az út melletti szántóföldeken legelésző vadak látványa mindaddig szemet gyönyörködtető, ameddig nem tévednek a kocsi elé.
A szálastakarmány-betakarítás gépeinek szerves részét alkotják cégünk kínálatában a szlovén SIP gépei.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont