Fontos időszak vette kezdetét Magyarországon: ez sok gazdát érinthet
Idén sem az Egységes Kérelemben kell keresni az elektronikus felületet az érintetteknek.
Idén sem az Egységes Kérelemben kell keresni az elektronikus felületet az érintetteknek.
Két fontos jogszabály is megjelent a dohánytermesztés támogatásával kapcsolatban.
Évekre börtönbe kerülhetsz, ha ilyen növény terem a kertedben: azonnal írtsd ki, ha jót akarsz magadnak
Júniusban a járműgyártás 19,1 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
Nyár közepétől, a dohánybetakarítás megindulásával ismét fokozottan ellenőrzi a termelőket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
A KSH tájékoztatása szerint 0,6 százalékkal emelkedett a kiskereskedelmi üzletek forgalma tavaly novemberben.
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Continental Dohányipari Zrt. sátoraljaújhelyi gyára.
Júliusban 13,7 százalékkal nőttek a fogyasztói árak.
Befejeződött a dohánypalánta-nevelési és ültetési időszak.
2022 szeptemberében kerülhet átadásra az új üzemcsarnok.
Milliárdos keretösszegű támogatás jelent meg.
Veszélyben a magyar dohányágazat.
Kenyeres Sándorral folytatott podcast beszélgetést Győrffy Balázs.
A KAP átmeneti éveiben is fontos a támogatások megtartása.
Nagyon rossz évet zártak tavaly a termelők.
Ezt jó tudni.
86 literig adómentesen főzhetnek, főzethetnek pálinkát a magyarok.
A legoptimistább becslések szerint átlagos lesz az idei dohánytermés.
Ilyen még nem volt.
Néhány nap múlva beadható a kötelezettség-megosztási kérelem.
A piacokon és a boltokban 2000 és 5000 forint között is árulják a szamócát, de, ha valaki magának leszedi, ennél jelentősen kedvezőbb áron juthat hozzá.
Volumenében nem túl jelentős a szlovák mezőgazdaság kibocsátása, de így is fejlett az élelmiszerfeldolgozás az északi szomszédnál.
Május 22-én rendezi meg a Portfolio Csoport az Agrofood Konferenciát Kecskeméten.
Kizárólagos irányítást szerez az East Grain és leányvállalatai felett az AGROFERT.
Hosszú távon környezetünk megóvása és a fenntarthatóság növelése érdekében a biomegoldások jelenthetnek megoldás.
Egyre több energiát kell fordítanunk az időjárási szélsőségek szoros követésén alapuló védekezésekre.
Azoknak a termelőknek, akik nem tudnak pályázni vagy azonnal van szükségük a mezőgazdasági eszközökre, jó lehetőség a használt gépek vásárlása.