Az életképes agrárszereplőket szeretik a bankok
Az ágazat továbbra is jól finanszírozható, de a tervek megalapozottsága sokat számít idén.
Az ágazat továbbra is jól finanszírozható, de a tervek megalapozottsága sokat számít idén.
Csak a fejlesztések révén lehet tartani a lépést az egyre komolyabb piaci elvárásokkal.
Nagyon kevés agrárcég foglalkozik a fenntarthatóság és a környezetvédelem kérdésével Magyarországon.
Egyelőre még nem tartozik a központi kérdések közé a fenntarthatóság a családi cégeknél Magyarországon.
Szeptember 29-ig lehet bejelenteni az egységes kérelem benyújtásakor még nem tervezett másodvetéseket.
Továbbra is számítanak az uniós forrásokra a hazai mikro-, kis- és középvállalkozások.
Minden 25 millió forintnyi szerződésérték után egy 25 kilogrammos vetőmagcsomagot kapnak a termelők.
A K&H szerint valamelyest javult a kkv-k eredményvárakozása és beruházási szándéka.
Ezeknél a bankoknál lehet igényelni elsőként a Széchenyi Kártya Program hiteleit.
A magyarországi kkv-k a következő egy évben 8,3 százalékos árbevétel-növekedéssel számolnak.
A LED fényforrások a zöldségtermesztést is képesek lehetnek fenntarthatóvá tenni.
Az áremelkedés áldozatává válhatnak az agrárfejlesztések?
A katonai konfliktus és a gyenge forint szorítja az agráriumot.
A kis- és közepes vállalkozások túlnyomó többsége nem bíz semmit a véletlenre.
Alapjaiban változhat meg a magyar mezőgazdaság.
Az agráriumban is lépni kell a klímaváltozás ellen.
2021-ben kedvező feltételek várhatóak az agráriumban.
Oda kell figyelni az élelmiszerpazarlásra, és tudatosabban kell vásárolni.
Teljesen új szintre emelkedhet a hazai agrárium.
Komoly kihívások előtt a gazdák.
Két új agrárkonferenciát is megrendez idén a Portfolio Csoport május 22-én és 23-án.
A talajokból eltűnő szerves anyag sokszor légkörbe kerül, a mezőgazdasági tevékenységből származó szén-dioxid kibocsátás közel 40%-áért a nem megfelelő agrotechnika lehet felelős.
A magyar szabályozás miatt lemarad a technológiai fejlődésben a hazai nemesítés – hangzott el a martonvásári tudományos konferencián.
A kedvezőtlen gazdasági környezet miatt egyre többen nyúlnak az olcsóbb, nagyobb kiszerelésű tejtermékek iránt, ráadásul rengeteg az import is itthon.
Az Agro-ökológiai Programban a tudatosság mentén kell választani, fontos, hogy ne csak a pontvadászat legyen a cél.
Töprengéssel teli és nagyon elhúzódó kezdet jellemezte az idei fajtaválasztási szezont