A fejlődő világban a gazdálkodók folyamatosan újabb és újabb termesztésre alkalmas területeket vonnak művelés alá, ezzel viszont riasztó ütemben csökkennek a vadon élő állatok élőhelyei. Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) szerint ha a jelenlegi tendenciák fennállnak, 2050-re a világ szántóföldi termőterülete hozzávetőleg 70 millió hektárral fog nőni, és az új mezőgazdasági területek nagy része a jelenleg erdős területeken lesz. A legnagyobb a kockázat Dél-Amerikában és a Szaharától délre eső Afrikában, ahol a népességnövekedés és az élelmiszer-kereslet különösen keményen érinti a trópusi erdőket.

A mezőgazdasági területek indokolatlan kiterjesztése egyre nagyobb problémát okoz, a vadon élő állatok védelme érdekében a fejlődő országoknak növelniük kell a meglévő területek termelékenységét, mégpedig a fenntarthatóbb gazdálkodási gyakorlatok ösztönzésével.
A szegénység rendszerint az ökológiai válság egyik legjelentősebb gyökere, a korszerűtlen gazdálkodási gyakorlatok pedig fenntartják az éhínség és az élőhelyek elvesztésének körforgását. Afrikában például a tartósan alacsony terméshozamok - amelyek gyakran a globális átlagok alig 20 százaléka csak - rendszerint a gyenge vetőmagoknak, a műtrágyák és az öntözés hiányának tudató be. Az ilyen gazdálkodás nyomán csökken a talaj egészsége, termelékenysége, és sok gazdálkodó nem lát más lehetőséget, minthogy új földet keres.

A World Economic Forumon publikált cikk szerint van egy módja annak, hogy véget vessünk ennek az ördögi körnek. A ScienceDirecten megjelent kutatásokra hivatkozva azt állítják, hogy a jobb gazdálkodási gyakorlatok és technológiák növelhetik a mezőgazdasági termelékenységet, miközben csökkentik az élőhelyek eltűnését, és védik a vadon élő állatokat. A "fenntartható intenzifikáció" néven ismert megközelítés célja, hogy a meglévő mezőgazdasági területek kibocsátása növekedjen olyan technikák alkalmazásával, mint az integrált növénytermesztés, a kártevők elleni modern védekezés. Ha a fenntartható intenzifikáció széles körű alkalmazásával akár még csökkenthető is a művelésbe vont földterületek nagysága.

A cikk szerzője szerint ez nem egy elérhetetlen cél. Az elmúlt 25 évben a világ több mint 20 országában a gazdálkodók javították az élelmezésbiztonságot, miközben fenntartották vagy növelték az erdők védelmét. Az amerikai tudományos akadémia hivatalos lapjában közzétett tanulmány szerint 1965 és 2004 között a fejlődő országokban azok a gazdálkodók, akik kiváló minőségű vetőmagokat használtak, majdnem 30 millió hektárral, azaz egy Olaszországnyi területtel tudták csökkenteni a mezőgazdasági földterületet. Ezeket a "nyereségeket" tovább lehetne növelni, ha a kisebb gazdaságok is hozzáférnének a korszerű berendezésekhez, ha gyűjtenék a gazdálkodásuk során keletkező adatokat, azokat kielemeznék, illetve ezekre valamiféle támogatást kapnának.

Probléma az is, hogy a fejlődő országok farmerei nemcsak mezőgazdasági céllal használják a vadállatok élőhelyéül szolgáló erdőterületeket. A szegény közösségekben élő emberek nagy számban támaszkodnak az erdőtermékekre akár tüzelőről akár építőanyagokról van szó, ezért azok a kormányzati politikák, amelyek megtiltják ezen erőforrások használatát anélkül, hogy megfelelő alternatívákat kínálnának, valószínűleg nem lesznek sikeresek. Ezekben az országokban a mezőgazdasági és gazdasági támogatást a szántóföldek terjeszkedésének szigorú korlátozásával kellene összekapcsolni.

A világon évente több milliárd dollárt fektetnek a környezeti degradáció és a szegénység leküzdése érdekében; az ENSZ 17 Fenntartható Fejlődési Céljainak többsége is valamilyen módon kapcsolódik ehhez a két problémához. Ennek ellenére a megoldásukra kidolgozott programok elszigetelten működnek, nagyon helytelenül. A jelenleginél jóval hatékonyabban kellene integrálni az élelmiszer-bizonytalanság megszüntetésére és az élőhelyek elvesztésének megállításra irányuló erőfeszítéseket.

Tóth Krisztina